Önök tudják, hogy hol a határ a saját érdekeink jogos képviselete és védelme és az újonnan érkezők intoleráns fogadtatása között?
A tolerancia nemzetközi napja van ma (International Day for Tolerance), amit az UNESCO kezdeményezésére tartanak meg szerte a világban 1996 óta minden évben. Igen, persze, minden napra jut már valamilyen „ünnep”, megemlékezés, de erről azt hiszem tényleg kellene legalább néhány szót váltani. És most biztos lesznek, akik azt gondolják, hogy már megint meg akarja mondani a tutit , meg ne csináljunk már mindenből politikát. Pedig egyiket sem szeretném, legalábbis nem ilyen negatív töltettel.
Vagyis az első, amit kérni szeretnék, ha valaki eljutott odáig, hogy nemcsak a cikk címét olvasta el, hanem rá is kattintott, hogy legyenek egy kicsit toleránsak velem is. Mert bármennyire 32 éve írom és szerkesztem már a Budaörsi Naplót (meg mellette persze sok mást, de most erről van szó), tehát megedződhettem volna a helyi közéletben, nem sikerült. Ezért nagyon rosszul esik, amikor megkérdőjelezi valaki (no nem a tudásomat, az természetesen lehetne szélesebb, mélyebb stb.) az elkötelezettségemet a városért, egy-egy téma feldolgozásakor a jó szándékomat. Ez fáj. Amit meg nem is értek, amikor lepropagandistáznak, miközben senki nem tud az elmúlt évtizedekből egyetlen olyan cikket vagy lapszámot mutatni, amit ma másként gondolnék vagy saját magam nem úgy gondoltam volna, mint ahogy az megjelent.
És ha még mindig olvassák, amit itt írok, azt kérem, hogy legyenek toleránsak a szomszédaikkal is. A vasárnap flexelővel persze nehéz, és azzal is, aki beparkol a bejárati kapunk elé, hát még azzal, aki késő éjjel nyomatja ezerrel a technót. Sőt, néha már az nagyon zavaró tud lenni, hogy hangosan nevetnek a fal túl oldalán, a fenébe, mitől van jókedvük, mikor én feszült vagyok a munka, a gyerek, a számlák, a villanyszerelő miatt, aki átvert…
És legyenek már toleránsak, ha lehet a buszon vagy a vonaton, a metrón stb. az idősekkel, a kismamákkal. Vagy a munkából holt fáradtan hazafelé tartó fiatalokkal, középkorúakkal, akik nem adják át az ülőhelyet (például mert már háromszor felkínálták valakinek, de köszönet helyett morgás volt a válasz, hogy „nem ülök le”)…, vagyis mindenkivel. Nem ők tehetnek arról, hogy megdrágultak a jegyek. Nem ők tehetnek arról, hogy késik a járat, hogy lekéssük a csatlakozást. De még arról sem, hogy nincs elég ülőhely, vagy hogy a sofőr vagy a rossz út hibájából, vagy mert egy autó bevágott a busz elé és egy hirtelen fékezéskor ráesünk egymásra.
Ja, és legyenek már toleránsak az egészségügyi központ recepcióján a hölggyel, aki adna időpontot hamarabbra is, nem hónapok múlvára, de neki csak annyi a feladata, hogy megnézze, hol van üres hely, viszont semmilyen, de semmilyen ráhatása nincs a szervezet működésére.
Folytassam?
Tegnap egy lakógyűlésen vettem részt. Erről hamarosan külön cikkben számolunk majd be, hogy mi épül a tízemeletes ház aljában és mivel jár az ott lakók és a környéken élők számára. Viszont ez az esemény egy nagyon jó példa arra, hogy szükség van a tolerancia világnapjára. Néhányan ugyanis eleve úgy jöttek el, hogy mindegy, mit mondanak majd az önkormányzat, a kivitelező vagy a felújított helyiséget májusról használó intézmény képviselői, az nekünk csak rossz lehet. Mert elfoglalják a parkolóinkat, amire a szomszéd játszótérre érkezők is már folyton ráállnak, mert biztos ételszag lesz ha itt enni is fognak az ide járó idősek, meg elállják majd a futárok a bejáratot, és egyáltalán, miért pont ide akarnak jönni. Menjenek máshova! Mivel az önkormányzat képviselője elismerte, hogy bizony jóval korábban kellett volna értesíteni a lakókat a tervezett beruházásról és időt hagyni nekik/nekünk (igen, érintett is vagyok, nemcsak külső szemlélője voltam a gyűlésnek) hogy elmondják/elmondjuk az aggályainkat, végül is az előző napokban keringett ijesztően intoleráns és fals információkat viszonylag gyorsan sikerült megcáfolni a többség számára, így éles szóváltás sem alakult ki. Mégis, azt hiszem többünkben maradt egy nagy kérdőjel, no nem a várható felújítás és a földszinti helyiség új funkciója miatt, hanem hogy hol a határ vajon a saját érdekeink jogos képviselete és védelme és az újonnan érkezők intoleráns fogadtatása között?
És akkor ezzel a kérdéssel be is fejezem ezt a cikket. Legyen szó új szomszédról, menekültekről vagy hajléktalanokról, fogyatékkal élőkről vagy egy az ablakunk alá tervezett buszmegállóról, a tolerancia nemzetközi napján válaszoljunk erre: tényleg, hol a határ a saját érdekeink jogos képviselete és védelme és az újonnan érkezők intoleráns fogadtatása között?
