Létezik klíma-szorongás? – ez volt a címe annak az előadásnak, melyre február 19-én került sor a Mindszenty iskola ebédlőjében, ahol mintegy tucatnyi érdeklődő gyűlt egybe, hogy meghallgassa Orosz Katalint, aki pszichológus, egyébként pedig a vidéki civil élet és az ökofalu mozgalom aktív tagja a nyolcvanas évek óta. Az eseményt a TÖB (Teremtésvédők Ökumenikusan Budaörsön) szervezte meg.
A klímaszorongás kifejezés tulajdonképpen hívószava volt az előadásnak, ugyanakkor e fogalom körébe tartozik a környezetszennyezés, a társadalmi problémák és a világgazdasági áldatlan állapotok okozta általános aggodalom is, ami sokakban úgy vált ki negatív érzéseket, hogy nem tudatosították még magukban, minek a hatására érzik rosszul magukat, mások pedig tisztában vannak azzal, mitől rossz ez a világ, amiben mindannyian élünk. Utóbbiak csoportjába tartozik Orosz Katalin is, aki évtizedek óta azon munkálkodik, hogy olyan közösségeket szervezzen, amelyek tagjai etikus értékek mentén élnek, mert úgy véli, alulról hatékonyabb módon lehet változtatni.
És az a közel tucatnyi érdeklődő, aki eljött az előadásra, szintén sejt valamit abból, hogy nem jól működik az a tágabb értelemben vett közeg, amelyben élünk. Volt, aki a termesztett növények körüli változásokat, volt, aki az éghajlatunktól eltérő időjárást, volt, aki az emberek a témához való különböző hozzáállását emelte ki, de a megjelentek közös nevezője az érdeklődés, a megoldáskeresés szándéka volt.
Előadásában a klinikai szakpszichológus kifejtette azokat a történelmi, társadalmi tényeket, amelyek ide vezették az emberiséget. Egyfelől akkor kezdődtek a problémák, amikor kicsúszott a társadalom felügyelete alól a hatalmat gyakorlók ellenőrzése. A hatalom pedig a foglalkozási politikusok kezébe került át és jellemzően ugyanúgy nem etikus megfontolások vezérlik őket, ahogy a gazdasági és jogi tevékenységeket sem, tehát a világot irányító tényezőket. Bár amerikai felmérés szerint vannak, akik nem állnak be a sorba, akiknek nem felel meg például az Egyesült Államok két nagy politikai irányzatának egyike sem, de nem hangoztatják. Mégpedig azért nem, mert nagyon erős az a társadalmi nyomás, amely szerint muszáj megfelelni valamilyen elvárásnak, így aki kilóg a sorból, az ezt nem meri elmondani, ezért kapcsolatokat sem tud kialakítani hasonszőrű társaival s természetesen marad minden változatlan.
Másfelől egyéb, az ember természetével ellentétes – gyakorlatilag szintén kényszerített – tényezők azok, melyek szintén szorongást váltanak ki az egyénből.
Egyrészt az ösztönösen működésbe lépő stressz-reakciók okozzák, melyek feszült helyzetekben önkéntelenül lépnek fel az emberben s azért jelent ez gondot, mert ekkor gyakorlatilag fizikai valónk irányít, nem az eszünk. Ekkor beszűkül a gondolkodás és ilyenkor hozott rossz döntéseink szintén frusztrálnak bennünket.
Ezt az általános szorongást súlyosbítják azok a mai világban kialakult szokások, mint például a „multitasking”, ami ebben az esetben a megosztott figyelmet jelenti. Ha nem is egyidőben foglalkozunk egyszerre több dologgal, de egyikből a másikba bele-belekapva, a figyelmet több dolog között megosztva ritkán lehet alapos és befejezett munkát végezni. Mert ahhoz elmélyedésre lenne szükség. Ezzel a felaprózódással szintén csak a nyugtalanságunkat növeljük.
A probléma tehát abban rejlik, hogy felszínes az emberek viszonya saját magukhoz is és másokhoz is, beleértve saját gyerekeiket vagy házastársukat is, ami szintén súlyosan befolyásolja a társadalom alakulásának irányát. A közeli kapcsolatoknak kötődésnek kellene lennie ahhoz, hogy igazán léleknyugtatóak legyenek. A gyerekek különösen igénylik ezt, és figyelemmel lehet számukra megadni, mert gyerekek szüleikből töltekeznek az élet viharai ellen. Ha megkapják a figyelmet, biztonságot, akkor lesz erejük megoldani a problémáikat, és nem összeroskadni alattuk. Azonban a szülő-gyerek kötődés kialakulását már a kórházakban megnehezítik vagy megakadályozzák azzal, ha a csecsemőket elszeparálják az anyjuktól. Gyakorlatilag generációk óta hiányzik vagy nehezített ez a kötődés, ráadásul sokáig természetes volt, hogy például veréssel fenyítették családon belül a gyerekeket, ami tovább rontotta szülő-gyerek kapcsolatot.
Látszik mindebből, hogy a legnagyobb baj az, hogy a mai kor emberének nincs kapcsolata saját belső világával, pedig arra szüksége lenne annak érdekében, hogy megerősödjön: tudnia kell, milyen értékek mentén él, mik a céljai, hogy önazonossá váljon és kompetens legyen a saját életében, akin nem kerekedik felül a félelem, mert megtalálja rá a választ. Ezen kívül ahhoz, hogy a szorongás oldódjon, legalább húsz olyan őszinte, emberi kapcsolattal (kötődéssel) kell rendelkeznie, amely biztonságérzetet nyújt, akik társaságának jótékony hatására úgy is meg lehet szabadulni a stressztől, hogy nem kell tudni hozzá relaxálni. „A klímaszorongás nem a globális felmelegedés miatt van, hanem azért, mert nincs biztonságérzetünk több generáció óta” –ahogy Orosz Katalin röviden megfogalmazta.
Magyarországon még külön meg kell említeni azt a transzgenerációs traumatizációt is, mely főként a II. világháború utáni megtorlások és különböző jogcímek alatti büntetések okán ért családokat. A nagyszülők sérelme, fájdalma kihat még az unokák életére is.
Miután elmondta a kiváltó okokat, a megoldásra is tett javaslatokat Orosz Katalin pszichológus. Természetesen elsősorban az önismeret, saját belső világunk különböző mélységeinek megismerése a kulcs, mert csak az olyan ember képes kötődni másokhoz, aki tisztában van a saját korlátaival, de nyitott arra, hogy meghaladja őket. Ezt legegyszerűbb családon belül elkezdeni, kapcsolatokat rendbehozni. Tulajdonképpen vissza kell szerezni azokat a képességeinket, amitől képessé válunk együtt gondolkodni, összefogni. Így nem egyedül, félelemmel teli, agyi tevékenységben lekorlátozott, stresszelt állapotban kell megoldásokon töprengeni. És eme apró egységekből kell kialakulnia olyan közösségeknek, ahol szervezetten, de kis léptékben, nyugodt körülmények között valósulhat meg az életnek egy olyan alternatívája, melynek nincsen vesztese. „Ebben a biztonságban gyógyul az embereknek ez a bizonyos kötődési-traumatizált problématömege, és válnak alkalmassá arra, hogy egyre nagyobb feladatokat végezzenek el” – jelentette ki Orosz Katalin. „És ezekből a kis közösségekből fognak majd kinőni azok az új vezetők, akik képesek lesznek már nem megélhetési politikusként, hanem egy új etika mentén egy vágyott világgá alakítani a jelenlegit”– tette hozzá.
Orosz Katalin jelenleg Nyim községben szervezi egy ökofalu közösségi életét, ahol első és legfontosabb feladatnak a konfliktuskezelést, jó együttműködés kialakítását tartják, mert lényeges, hogy minden más tevékenység alapja az emberi viszonyok rendezettsége, szervezettsége és hogy mindenki jól érezze magát. Mert a közösség állapotán múlik a működőképesség.
