Ez a cikkünk már megjelent a 2017. decemberi számunkban.
Budaörsön a szerényen díszített karácsonyfa az 1930-as évek elején már a múlté volt.
A német lakosságú Gánton (Fejér m.) házilag főzött szaloncukorral, almával, arany- vagy ezüstfestékkel festett dióval, szőlővel díszítették a most elmúlt század elején a karácsonyfát. A szülők játékokat készítettek karácsonyi ajándékba a gyerekeknek. A lányoknak babát varrtak: a felsőtestét vászonból összevarrták, fűrészporral töltötték meg. Az arca fehér vászonból volt, amire a szemét, orrát, száját rajzolták. A babának három lába volt fából. Szép ruhát varrtak rá, amibe felöltöztették. A fiúk huszárt, kukoricaszárból készült állatokat, bodzából faragott dugóspuskát, sípot kaptak. Gánton 1970-ben két freiburgi néprajzkutató: Johannes Künzig és felesége, Waltraut Werner-Künzig is járt. Adatközlőik: Schweighardt Resl (szül. 1922) és Schull Katharina (szül. 1931) visszaemlékezése szerint Gánton a két világháború közötti időszakban már minden háznál volt karácsonyfa. Gyertyáit a Christkindl-csoport megérkezésekor gyújtották meg. Szaloncukorral, almával, aranyfestékkel bevont dióval, színes papírból készített lánccal, fonalra felfűzött pattogatott kukoricával és szalmából font csillaggal díszítették. A gyerekek nagyon örültek a karácsonyfának.” Vértesbogláron (Fejér m.) a karácsonyfa az első világháború előtt főként csak borókafenyő vagy gyalogfenyő volt. A két világháború közötti időszakban elvétve már lucfenyő is előfordult. Szenteste a Christkindl szereplői közül a Máriát alakító lány kezében a feldíszített karácsonyfával lépett be a szobába, ahol az ajándékot váró gyerekeket megleckéztette, vizsgáztatta: ob sie fleissig beten und singen (hogy szorgalmasan imádkoznak- és énekelnek-e?). Végül a karácsonyfát az asztalra tette, s friss fűzfavesszőből font és színes szalagokkal feldíszített virgácsával (Rute) minden jelenlevőre alaposakat ráhúzott. Vértesbogláron a karácsonyfához háromkirályokig nem volt szabad hozzányúlni. Pusztavámon (Fejér m.) is a szegényebb családoknál megtörtént, hogy borókafenyőt díszítettek fel szaloncukorral, almával, sztaniolpapírba csomagolt dióval. Az evangélikus templomban az oltár mellé egy-egy karácsonyfát állítottak. A karácsonyesti istentiszteleten két Christkindl-lány állt a karácsonyfák között, karácsonyi verseket mondtak.
Száron (Fejér m.) a karácsonyfát piros almával, dióval, a háziasszony által sütött szárazsüteménnyel, pattogatott kukoricával, aszalt gyümölccsel, szőlővel és gyertyákkal díszítették. A szegényebb családoknál előfordult, hogy fenyő helyett kökénybokor (Schlechestau) volt a karácsonyfájuk. Az 1930-as években állított karácsonyfát Genczwein Ferenc szári tanár leírásából ismerjük: „Szenteste minden házban állt a feldíszített karácsonyfa. A karácsonyi szokások közül a második világháború előtt is a karácsonyfa-állítás volt a legáltalánosabb. Valószínű nem volt ház a faluban, ahol ne lett volna karácsonyfa. Leggyakoribb volt a lucfenyő, mert ezt – bár tiltott volt akkor is – a falut körülvevő erdőről hozták, nem került pénzbe. A díszek a ma is használatos szaloncukor, alma, dió, kevés színes dísz, csillagszórók és gyertyák voltak, amelyeket először szentestén, utoljára pedig vízkeresztkor gyújtottak meg. Sok háznál a szaloncukrot otthon főzték és csomagolták. A háború alatt ez általánossá vált, mert nem lehetett vásárolni. A diót ezüstszínű kályhafestékkel színesítették. A karácsonyfa díszítése különböző házaknál különbözőképpen történt. Volt, ahol a felnőttek a gyerekeket ebből kizárva díszítették a fát, mondván nekik, hogy ezt a Jézuska hozta. Mások a betlehemesekkel vitették be a feldíszített karácsonyfát, akik azt mondták, hogy velük küldte a Jézuska. Volt, ahol a család felnőtt tagjai a gyerekekkel együtt díszítették, s amikor készen lettek azt mondták, hogy ez a Jézuska ajándéka a családnak. Mindenesetre a karácsonyfavárás nagy izgalmakkal együtt járó, örömteli esemény volt. Ajándékot általában csak a gyerekek kaptak, de boldog karácsonyt a családtagok is kívántak egymásnak.” Száron karácsony első napjának délutánján a közeli rokonok látogatták meg egymást, de karácsony második napján sem maradt el a rokonlátogatás. Utóbbit azzal indokolták, hogy a távolabbi rokonokhoz is elmennek a karácsonyfát megnézni (Christbaum anschauen). Isztiméren (Fejér m.) a Christkindl-járás egy-két nappal karácsony előtt befejeződött. Általában december 23-án este kopogtattak be utoljára a házakhoz a christkindesek. December 24-e délutánján a gyerekek tarisznyát akasztottak a nyakukba, és köszöntő verset mondva, énekelve jártak házról házra. Jókívánságaikért almát, diót vagy pénzt kaptak. Akadtak köztük olyan fürgék, élelmesek is, akiknek többször is megtelt a tarisznyájuk. Hat óra tájban befejezték karácsonyi adománygyűjtésüket, ekkor indultak útnak a falu pásztorai, akik az állattartó gazdáknál köszöntöttek. Otthon minden gyermeket a feldíszített fenyőfa várta, rajta festett dió, mézeskalács, sütemények. A gyerekek is a karácsonyfa alá tették tarisznyáikat, benne a köszöntésért kapott adományokkal.
A szerényen díszített karácsonyfa Budaörsön (Pest m.) is az 1930-as évek elején már a múlté volt. Bonomi Jenő néprajzkutató 1933-ban megjelent tudósítása szerint: „A fenyőfa újabb keletű, és nem minden házban található. Sokan (különösen a szegények) még most is borókaágat (Kraunaväitn) díszítenek. Az idők folyamán változott a karácsonyfa dísze is. Hajdanában még aranyozott diót, almát, fügét, cérnára fűzött pattogatott kukoricát vagy aszalt szilvát akasztottak a fára. A gyertyák alsó végét, gyertyatartó hiányában, meggörbítették, és az ág köré csavarták. Mindez ma már a múlté. A karácsonyfa alatt szemünkbe ötlik egy kis jászol celluloid babával, és a tányérba vagy virágcserépbe vetett zöldellő búza, melyet a Jézus szamarának szántak. A búzát Szent Borbála napján vetik. Közepébe olajmécsest tesznek.” Budaörsön a XIX-XX. század fordulója óta a gyermekes családoknál elmaradhatatlan volt a karácsonyfa. Aki tehette, a saját erdejéből vágott lucfenyőt vagy hosszú tűlevelűt a Nap-hegyről. A kivágott fát karácsonyig hideg helyiségben, pincében, présházban vagy a sufniban őrizték. Nagykovácsiban (Pest m.) boróka- vagy fenyőkarácsonyfát díszítettek szaloncukorral, ezüstözött dióval, saját készítésű szárazsüteménnyel. Még Németországba telepítésük után is, új lakóhelyükön a baden-württembergi Erfeldben, évekig ragaszkodtak a karácsonyfának ehhez az egyszerű, az óhazából magukkal hozott díszítéséhez.
Tolna megyében, Várdombon a karácsonyfa kisméretű, gyakran borókafenyő volt, amit félbevágott cukorrépába tűzve díszítettek fel, hogy tovább friss maradjon. Szilva-, megy aszalékból és pattogatott kukoricából készült füzérekkel, aprósüteménnyel, dióval díszítették. A diót előbb vízbe, majd lisztbe mártották, gyufaszálat tűztek bele, ennél fogva kötötték fel a karácsonyfára. Páriban almával, dióval, aszalt gyümölccsel, házi süteménnyel, esetleg mézeskaláccsal díszítették. Amikor az édesanya elkészült a karácsonyfával, akkor jött a Jézuska (Christlindlein). Szomszéd vagy rokon fehér lepedőbe öltözött, arcát elfedte, hogy a házbeli gyerekek ne ismerjék fel. Csengetett az ajtóban, majd megkérdezte, hogy bejöhet-e? A szülők beengedték, a gyerekek pedig térdre ereszkedve ezt a versikét mondták: Christkinl rat, auf dich hat ich schon lang gewart, keb mir an Apfel oder an Nuss, nah kebsz kan feltrusz. (Jézuska, terád már régóta vártam, adj egy almát vagy egy diót, és nem lesz semmi bosszúság.) A Christkindl ezután elhintette az ajándékot: almát, diót, aszalékot és sütemény figurákat.
A fotón: sváb család karácsonyfája. Solymár, Pest m. 1955. Broczky solymári fényképész felvétele. Milbich Tamásné Figura Éva fényképalbumából
A kocsolaiak karácsonyfa értelmezéséről Gémes Balázs 1975-ben végzett helyszíni gyűjtése alapján így számolt be Balázs Kovács Sándor: „Kocsola környékén úgy tartották, hogy a karácsonyfa tiltott fa. Mivel Ádámot és Évát a kígyó csábította, hogy a tiltott fa gyümölcséből egyen, ezért szimbólumként a karácsonyfa alá állították ezeket a figurákat. A kalácsból megmaradt tésztából babákat formáltak, amiket Ádámnak, Évának, kígyónak neveztek el. A tésztát kétujjnyi vastagra sodorták. A babák fejét pogácsaszaggatóval, felsőtestét késsel vágták ki. Az orrát, a szemöldökét és a száját a tészta összecsípésével formálták meg. Szemének két szem magyar borsot nyomtak a tésztába. Évának kis szoknyát vágtak, a fejére pedig pártát, úgy hogy a tésztát beszabdalták, kissé meghajlították, és a fejére tették. Ádámnak kalapot készítettek. A maradék tésztából készült a kígyó. A tésztát összesodorták, testét mákkal szórták meg. Szeme magyar borsból lett, a nyelvét késsel alakították ki. Amikor elkészült, zsírral kikent tepsibe tették, és megszórták liszttel, majd kisütötték. Vízkeresztkor ették meg a gyermekek. Minél több gyerek evett belőle, annál jobb termésre számítottak az újesztendőben. A kocsolai németeknél a keresztanya karácsonykor az Éva babát a keresztlányának, a keresztapa Ádámot a keresztfiának ajándékozta.” Kocsola környékén a szegényebb családoknál, ha nem tellett fenyőfára, borovicskát, tüskés ágat, kökényágat díszítettek fel. A tüskés ágakra aszalt gyümölcsöt: szilvát, meggyet szúrtak, almával, pattogatott kukoricával díszítették.
Cikón, ha selyempapírba csomagolt kockacukorra sem futotta, akkor kenyérdarabkával helyettesítették a karácsonyfán. Bátaszéken a németek egy része takarékosságból, a Felvidékről a második világháború után ide telepített magyarok pedig szegénységből borókát állítottak karácsonyfának, az ugyancsak itt otthonra lelt bukovinai székelyek viszont a fenyőfát részesítették előnyben.
Írta: Lukács László, néprajzkutató, egyetemi tanár
