„Jelenlét” – Gulyás Boglárka kiállítása Budapesten

0
1138

Gulyás Boglárkának, a Budaörsön jól ismert képzőművésznek a fővárosban nyílt tegnap kiállítása. A Fiktív Gasztró Galéria, melynek falait Boglárka alkotásai borítják két hónapon át, megtelt az érdeklődőkkel. Felszólalt Haász Mónika, művészeti menedzser, a megnyitó beszédet pedig Majnár Zsuzsanna, kommunikációs tanácsadó tartotta. A rendezvényt, ahogy szokta, a művésznő interaktívvá tette, a jelen lévőknek ujjaik segítségével levelekkel kellett meghinteniük egy festett kopasz fácskát, valamint címet adniuk a kiállítás elején még felcímkézetlen képeknek. Zenéről a két nagy hírű zenész, Sági Zsolt gitár- és Bogáti László hegedűművész gondoskodott, mindketten tanítanak a Leopold Mozart Zeneiskolában.

Budaörsön már szinte mindenki ismeri és szereti Gulyás Boglárka képző- és festőművész úgynevezett deszkaképeit, a Budapesten, a Fiktív Gasztró Galériában tegnap nyílt kiállítással azonban már szélesebb körnek is lehetősége nyílik megismerni őket. Bár a megnyitón természetesen elsősorban Boglárka családtagjai, barátai és ismerősei vettek részt, a vendéglátó helyen sokan fogják még látni a mintegy harminc alkotást, melyek nagy részét az látogatók meg is vásárolhatják.

A kiállítást a Fióka Art Online Képző- és Iparművészeti Galéria rendezte, s egyik szervezője, Haász Mónika beszédet is mondott a megnyitón, melyben a tárlat címéről – „Jelenlét” – beszélt, ami nagyon megérintette: „a nyugati gondolkodású emberekre jellemző, hogy nem bírnak jelen lenni. Vagy a múltat analizáljuk, vagy a jövőt tervezgetjük, aminek töredéke se valósul meg. Holott életünk mindig a jelen pillanatban zajlik, de az elsikkad, a jelen fontossága kimarad, s csak észrevétlenül telnek el az évtizedek” – hívta fel a figyelmet korunk egyik problémájára. „Bogi egy olyan összekötő személyiség, aki a múltat is nagyon szépen látja és idehozza nekünk a jelenbe, ugyanakkor a felelősségünkre is utal, hogy ne feledjük: a jövőben megszülető dolgok a jelenből virágoznak ki” – zárta felszólalását a művészeti menedzser.

A kiállítást Majnár Zsuzsanna, kommunikációs tanácsadó nyitotta meg, aki azzal kezdte az alkotások méltatását, hogy elmondta, mennyire magával ragadja Boglárka egyedi stílusa: „Elrepít a múltamba, megszólalt a jelenemben és bepillantást enged a jövőbe. Hiszen nagyon fontos tudnunk, hogy kik vagyunk, honnan indulunk és hova érkezünk” – jelentette ki. „A kiállítás címe, „Jelenlét”, engem is elgondolkodtatott. Ebben a digitális világban mindenki azt érzi, hogy távolodnak az emberek egymástól, megfakulnak az értékek. Ez a szó, hogy jelenlét olyan mély, határozott, jelen lévő erőt jelent, amivel jelen vagyunk egy helyzetben, vagy egy ember mellett. S igazán jelen lenni valaki életében, vagy megtapasztalni egy igazi jelenlétet magunk mellett, az egyik legnagyszerűbb dolog” – fogalmazott a kommunikációs szakember, majd idézte Boglárka saját szavait művészete és a kiállított képanyag lényegéről: „A már meglévő világból válogatva finom értékeket, a természetből merítem munkám alapötleteit. A fa hosszú élete megnyúlik még egy kicsit, ha a kezembe kerül, mert megőrizhető melegséget áraszt. Az emberi arc, a portré is ilyen, ám örökké változó érték és nagyon nagy élmény számomra az ábrázolása. Ezzel a kiállítással az a célom, hogy a régi és az új jelenléteket jól tudjuk értékelni, és szépségükből merítve adjuk tovább. Mert azzal, hogy mi itt jelen lehetünk, ránk is feladatot bíztak.”  Ezután  folytatta gondolatmenetét: „A képek a múltba repítenek vissza, és eszünkbe jutnak olyan emberek, akik jelen voltak életünkben. Akik jelenléte formálta azt, akivé lettünk. De ami talán ennél is fontosabb, hogyan válhatunk olyan emberré mi magunk, akire a jövőben úgy tekintenek majd vissza, hogy jelenlétével meghatározó ember volt” – ezekkel a szavakkal fejezte be beszédét, majd nyitotta meg a kiállítást Majnár Zsuzsanna.

Ezután Gulyás Boglárka kapott szót, aki interaktív részvételre és játékra invitálta a jelen lévőket. A bejáratnál lévő lombtalan fára kellett festékes ujjal leveleket kenni, valamint a cím nélkül kitett alkotásokat elnevezni, s az új címek kiötlésével mintegy kommunikálni a képekkel. Később a művésznő természetesen kirakta a saját maga által adott címeit is a képeknek.

Röviddel a hivatalos beszédek után a barátok közül a budaörsi borászként ismert Ipacs Zsolt kért szót, hogy megossza gondolatait a jelenléttel kapcsolatban. Egy, a fizikában használatos kifejezés jutott róla eszébe, a kitöltési tényező. Ha egy koordináta rendszerben az x tengelyen jelöljük az időt, akkor az életünkben kell lennie y koordinátának is, ami a pillanatban való elmélyülés. Az x-et nem tudjuk befolyásolni, az idő fogy, de az y tengelyen ábrázolva az elmélyülés, a megélés mértékét az időegységgel bezárva kialakul az a terület, ami az életünk kitöltési tényezője. Arra kell törekedni, hogy az y koordináta értéke, illetve ez a terület minél nagyobb legyen: „Amikor el tudtál mélyedni a pillanatban, akkor éltél valójában” – fogalmazta meg érzékletesen Ipacs Zsolt.

A jó hangulatú, baráti beszélgetésekkel dúsított összejövetel még órákon keresztül tartott, egészen a vendéglátó hely zárórájáig. Gulyás Boglárka képei április 7-ig tekinthetők meg a Fiktív Gasztró Galériában (1088 Budapest, VIII. kerület, Horánszky utca 27.)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here