„Hiába bombázzák a társadalmat hamis propagandával, az emberek a fontosabb ügyekben idővel mindig tisztán látnak.”
A szeles, esős idő miatt az október 23-i városi ünnepség a művelődési házban zajlott délelőtt 10 órától a Budaörsi Fúvószenekar elmaradhatatlan közreműködésével. A színházterem csaknem megtelt, a városvezetőség tagjai, a kisebbségi önkormányzatok és az egyesületek, intézmények vezetői, egyebek között az énekkaros gyerekek hozzátartozói, valamint érdeklődők foglaltak helyet a nézőtéren. Wittinghoff Tamás polgármester beszédét ünnepi műsor övezte, az 1. számú Általános Iskola énekkara és a Budaörsi Latinovits Színház három művésze közreműködésével.
Budaörs Város Önkormányzata a Jókai Mór Művelődési Központ színháztermébe helyezte át a mai ünnepélyt a rosszidőjárás miatt az előzőleg az 1956-os emlékműhöz hirdetett helyszín helyett. A rendezvény házigazdája Frigyesi András színházigazgató köszöntötte az egybegyűlteket és ő konferálta fel az ünnepi műsor előadóit. Elsőként az 1. számú Általános Iskola énekkara adta elő az „Ez az otthonunk” című dalt, Menyhárt János és Miklós Tibor szerzeményét, Göncziné Szurdi Ágnes vezényletével. Ezt követően került sor Wittinghoff Tamás beszédére. Bár ahány ember, annyiféle 56, az események és következményeik megítélésében fontos szempont, hogy nagyon hamar egységes nézőpontot fogalmazott meg akkor az utcán hömpölygő tömeg, a falvak lakossága és a gyárak emberei – mondta. Idézett Angyal Istvántól, aki a Tűzoltó utcai fegyveres felkelőcsoport parancsnoka volt, aki a gyors és sikeres tárgyalásokat említi a nép és a vezetés között, s hogy milyen kevés hiányzott a konszolidációhoz. A forradalomnak így is, hogy katonailag leverték, lett eredménye, hiszen nem maradt minden ugyanolyan, mint volt, a rákosista rendszer enyhült, és a szocializmus valódi arcáról is lehullott a lepel. De az alapvető szabadságjogok továbbra sem voltak meg és hozzászoktatták az embereket ahhoz, hogy nem nyilváníthatnak véleményt. Ebben gyökerezik a mai magyar társadalom passzivitása is, mert nem hisz a szolidaritásban, sem abban, hogyha hangját hallatja, az változáshoz vezethet. Pedig az önkényes diktatúrák végül mindig elbuknak. Végül idézett Bibó István „A magyar demokrácia válsága” című munkájából: „A demokráciához a népnek tudatában kell lennie valaminek, ami rejtve marad az Isten kegyelméből való politikai tekintélyek uralma alatt álló közösség előtt: annak, hogy a vezetők hatalma az ő beleegyezésén nyugszik. Ahhoz, hogy egy nép ezt a tudatot megszerezze, először kétségtelenül harc kell, és csak azután játékszabály. Először az emberi méltóságnak egy alapvető felkelésére van szükség, melynek során a jobbágyi alázatban és a fennálló hatalmasságok megingathatatlan tiszteletében élő nép megtapasztalja a maga erejét, és megtanulja azt, hogy neki joga és kötelessége a maga fölött álló hatalmasságokat megválogatni és szükség esetén elkergetni. Ez a változás eddig soha sehol nem jött létre választással, szavazással, többségi akarattal és szabályok pontos betartásával.”
Ezt követően Spolarics Andrea, Bregyán Péter és Ilyés Róbert a Budaörsi Latinovits Színház művészei előadásában Örkény Istvántól „Az első lövés” és „a Fohász Budapestért” című írásából hallhattunk részletet, és Páskándi Gézától a „Nem igaz!”, Zelk Zoltántól a „Feltámadás”, Gyurkovics Tibortól a „Srác, 56” és Petri Györgytől az „1956” című verseket.
A budaörsi egyesületek és szervezetek koszorúit a művelődési ház aulájából a közterület-felügyelet munkatársai az ünnepséget követően vitték ki és helyezték el a Szakály Mátyás utcában lévő 1956-os emlékműhöz.
Október 22-én délután a Fidesz-KDNP és a Jobbik budaörsi alapszervezete külön ünnepeltek.
