Eddig olyan biztos voltam a dolgomban, időnként mégis elfog a félelem. 14 éve szeretem a férjemet, aki a mai napig képes elállítani a lélegzetemet.
Nap, mint nap megdolgozunk a szerelmünkért és a házasságunkért. Mégis időnként megijedek. Mi lesz, ha egy nap rám néz, és kevés leszek neki? Mi lesz, ha ő lesz kevés nekem? Mi lesz, ha egyszer majd csak a gyerekeink tartanak minket össze? Az első kétségbeesés után azonban mindig elfog az öröm. Amíg nem a közöny lesz úrrá rajtam, hanem ezek a kérdések foglalkoztatnak, addig hiszem, hogy biztos a közös jövőnk. Hiszen mindig kettőn áll a vásár. Sokan megsértődnek, amikor a párjuk felhívja a figyelmüket arra, hogy valamin változtatniuk kellene. Pedig ilyenkor oka van annak, hogy olykor miért keresik egyesek máshol a boldogságot vagy nem keresik máshol, de megtöri őket a harmónia hiánya.
Karácsonyhoz közeledvén gyakran hallom idegenektől, a „csak legyünk már túl rajta”, illetve a „letudtam az ajándékokat” kezdetű közhelyeket. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy akik ezt mondják, azok valóban csak a „szürke” hétköznapokra vágynak. Természetesen az, hogy évente egyszer karácsony van, nem azt jelenti, hogy a maradék időben a megszokásoknak élünk. Mi például minden alkalomra élményt ajándékozunk egymásnak. Bármilyen élményt, aminek köszönhetően időnként teljes családként, időnként olyan naiv párként tölthetünk együtt időt, akik elhiszik, hogy a szerelem örökre szól.
A lényeg, hogy közösen tegyük, és együtt változzunk az évek alatt, mert nincs nagyobb pazarlás az elvesztegetett időnél.
Jobbágy Károly : Tanítás
„Aki szeret, annak
varrd fel a szakadt gombját,
mert könnyen meglehet,
hogy felvarrja más.
Aki szeret,annakhallgasd meg baját, gondját,
mert könnyen meglehet,
hogy meghallgatja más.
Aki szeret,azzalsose légy morc, goromba,
mert könnyen meglehet,
hogy rámosolyog más.
Aki szeret, szeresd, s öleld meg naponta,
mert könnyen meglehet,
hogy megöleli más.
És akkor – hidd el! –
nem ő a hibás.”
