Olvasóink visszajelzései szerint az információs tartalomban nincs hiányérzetük lapunkat forgatva, de jó lenne, ha több rövid, humoros, irodalmi értékű írást is közölnénk. E kívánságnak szeretnénk eleget tenni sorozatunkkal, melynek szerzője Ládonyi János, aki a budaörsi városházán töltött el tizenkét évet. A történetek, amelyeket megosztott olvasóinkkal, természetesen itt játszódnak. A téma most is a szakmai gyakorlat..
Hogy mi végre kell szakmai gyakorlatot teljesíteni egyetemista, főiskolás tudni vágyó ifjoncoknak? Hogy lássanak is valamit a valódi hivatali életből. Ám sok helyen úgy vélik, hogy jött egy nyári mindenes, majd csak el lesz itt harminc napig, ez alatt megfőzi a kávét, fénymásol stb. Budaörsön ez nem így volt. Tényleges és érdemi feladat várt rájuk, ismeretszerzési céllal. De! Volt, akivel nehezen találtam meg a kellő összhangot, most egy ilyen sztori következik.
Három rendészeti karra járó ifjonc volt nálam a 2010-es évek közepe táján szakmai gyakorlaton, az egyikük Márton. Már a megjelenésével is sokkolt, Úgy nézett ki, mint egy római gladiátor és egy mai ketrecharcos klónja. Tüsi haj, mindene kigyúrva és méretes bicepsz. Az öltözete bakancs, gyakorló katonai nadrág és militáns ing vállpántokkal, két felső zsebbel, csak rendfokozat nem volt rajta.
A szakmai gyakorlatot minden alkalommal rövid bemutatkozással kezdjük, én is elmondom, hogy mi végre vagyok a budaörsi hivatalban. Mártont is kértem, mondjon magáról pár szót. Tömören válaszolt, így: „Hobbin a testépítés és rendőrtiszt szeretnék lenni.” Ez dicsérendő, gondoltam. Majd mindhárman megkapták a másnapi helyi, önkormányzati rendeletet, Márton elolvasta, szerintem memorizálta is, mert hibátlanul felmondta, még a gépelési hibát is. De! Egyetlen kérdésemre sem tudott logikusan, nekem tetsző módon válaszolni, az esetelemzések meg se érintették a lelkét az igazgatás területéről. Szívem, lelkemet kitettem, tudásom legjavát adtam, de annyit sem értem el, mint Mózes, amikor vizet akart fakasztani a sziklából a sivatagbéli vándorlás közben. Az igazgatás szépsége iránti heroizmusnak a szikráját sem tudtam kicsiholni belőle. Majd a második héttől egy-egy napot eltöltött az informatikán, az iktatóban, az ügyfélszolgálaton stb., viszont én nem akartam belenyugodni kudarcomba. Ezért a harmadik héten úgy gondoltam, hogy a közterület-felügyeleti munkát is kipróbáltatom vele, elvégre az valamennyire kötődik a rendőrséghez. És lőn a csoda! Barátunk kivirult, örömmel járőrözött. Imádta ezt a feladatot, a nyolc órakor kezdődő munkaidő előtt már félórával korábban bent volt. Kiválóan közreműködött a helyszíneléseknél, jól mérte fel a felderített szabálysértéseket, hibátlanul jegyzőkönyvezett és – a kollégák elmondása szerint – udvarias, de tartózkodó munkatárs volt. A közterület-felügyeleti csoport vezetője meg is említette neki, hogy: ” Márton! Ha minden kötél szakad, nálam biztos, hogy lesz munkahelyed!” Ezt a fiú örömmel nyugtázta, de azért megjegyezte, hogy fő célja a rendőrtiszti hivatás. A gyakorlatát jó négyes eredménnyel végezte el. Bennem pedig megmaradt, hogy a megfelelő helyre kell kerülnie az embernek. Úgy gondolom, jó rendőr lett belőle.
Írta: Ládonyi János
A sorozat cikkei:
Humoros szösszenetek a városházi munkáról (2. rész) – Városbejárás
Humoros szösszenetek a városházi munkáról (1. rész) – A szép gyakornok
