Hogyan találj társat…? 7. rész – Bizalom és hűség

A bizalmat és a hűséget vajon már az első, jól sikerült randi után elvárhatjuk, vagy talán negyven év házasság után sem? A társkeresésről szóló cikksorozatunkban már szó volt arról, hogy 40-50-60 év felett vagy akár még idősebb korban mire figyeljünk e folyamat során, hogy ne sérüljünk, hanem sok örömet kapjunk, és néhány egyéni történetet is bemutattunk. Ebben a részben Feri és Eszti mesél találkozásukról, és három párkapcsolati szakértő válaszol a fenti kérdésre.

Ferit már említettem társkereső sorozatunkban. Két résszel ezelőtt azt írtam róla, hogy egy jól induló ismerkedése azért nem fejlődött tovább, mert a hölgy mindenben az unokáira való felügyeletnek rendelte alá a saját életét, amit a gyerekei szó szerint el is vártak tőle. Ez pár éve történt.

A közelmúltban azonban a 66 éves férfi – legalábbis most úgy tűnik – megtalálta a párját az elkövetkezendő évekre. Igen, szintén egy internetes portálon írtak egymásnak, majd sokat beszélgettek Messengeren és nem vártak hetekig az első, személyes találkozásra sem, ami – meséli Feri és a közben csatlakozó, 62 éves Eszter – igen jól sikerült. Első pillantásra, kölcsönösen megtetszettek egymásnak és minden olyan természetesen alakult, mintha régi ismerősök lennének. Önmagukat adták, Feri rengeteget bolondozott, Eszti pedig vevő volt – és most is az – a férfi humorára.

Ez nem is igaz – gondolhatják most az olvasók -, de annyira az, hogy rövid idő alatt kiderültek azért a problémák is. Például, hogy miként élhet harmóniában, főként közös háztartásban egy pedáns, talán túlságosan rendszerető és egy meglehetősen laza, már-már rendetlen ember? Természetesen sok-sok toleranciával. Illetve idővel az azonos érdeklődés (zene, színház, sport stb.) mellett kiderülnek a különbségek is: az egyikük a dzsesszért rajong, a másik inkább a világzenét szereti; az egyikük kerékpározni és kirándulni jár szívesen, a másik teniszezni…, és így tovább. Persze ezek, ha fontos számunkra a másik, könnyen összeegyeztethetők, akár úgy, hogy magunk is kipróbáljuk azt, amit a másik szeret, akár úgy, hogy hagyunk neki „énidőt”.

De van még egy – illetve bizonyára több, de most csak egyről szeretnék írni – probléma: alakuljon bármilyen nagyszerűen egy új kapcsolat, előbb-utóbb bizony felüti a fejét a kételkedés, önmagunkban és a másikban, és minél idősebb valaki, minél többet „élt már meg”, ez az érzés annál gyakrabban jön elő. Merthogy a múltban, igaz, nem Eszterrel, hanem Marival, Valival, Klárival vagy Ágival…, „még az esküvőig is eljutottunk, sőt, jöttek sorra a gyerekek, mégis arra mentem haza, hogy megcsalt”…, „bíztam benne, a nevére írattam a kocsit, a házat, és a bíróságon kellett visszaszereznem…”, szóval jöttek a múltban a csalódások. „És vajon mi a biztosíték arra, hogy Esztivel ezúttal tényleg másként lesz?”

A kételkedést pedig csak egy hajszál választja el a féltékenységtől. Biztos, hogy engem akar, és nem csak valakit, akihez szólhat, aki mellette van, de azonnal lecserél, ha „jobbat” talál? – gondolja néha Eszti. Hiszen a megismerkedésük után Feri napokra eltűnt, és amikor ismét előkerült, nem igazán adott rá elfogadható magyarázatot, csak hogy gondolkodnia kellett. Ugyan min? – mérgelődött a nő.

Biztos, hogy tényleg nem jelent neki semmit, amikor a korábbi barátjával beszél? Miért van rá szüksége és miért nevetgél? – ezt meg Feri gondolja, miközben állítja, hogy nem, ő soha nem féltékeny, de azért mégis előbújik az a zöldszemű szörnyecske.

Az internetes társkeresők körében eléggé elfogadott, hogy amíg nem alakul ki komolyabb kapcsolat (de persze kinek, mit jelent a „komolyabb”?), addig lehet párhuzamosan írogatni, randizgatni online, illetve akár a valóságban. Feri mesélte, hogy volt olyan találkán, ahol a hölgy azzal fogadta, hogy a hét minden napján mással találkozik és hétvégén majd kihirdeti, ki lett a „nyertes”. Sorozatunk második részében már hivatkoztam az 55 éves Zozóra. Bő féléve tartott egy nagyon vonzó nővel a kapcsolata, s bár nem költöztek össze, rendszeresen találkoztak – mesélte. Egyik alkalommal a nő megkérte, hogy nézzen rá a számítógépére, mert akadozik az internet. És bizony az e-mailek között Zozó rengeteg friss, társkeresős levelezést talált, amiből kiderült, hogy párja nagyon nem zárta még le ezt a részt az életében, miközben a férfi már azt hitte, hogy elköteleződtek egymásnak. Szakítás lett a vége.

A bizalom és a hűség egy kapcsolatban nagyon fontos és nagyon összetett feltétel ahhoz, hogy működjön. De – ahogy az egyik 60 feletti, párterápiával is foglalkozó férfi interjúalanyom fogalmazott – ez egy aláaknázott téma. Sokan mondanak ugyanis egészen mást, mint amilyen elvek szerint élnek és még többen álszentek.

„A kölcsönös bizalom elengedhetetlen része annak, hogy két ember elinduljon egymás megismerésének útjára. A bizalmatlan, túlzottan elzárkózó ember, aki falakat épít maga köré, nem tud ismerkedni, közel kerülni senkihez, így kapcsolat sem alakulhat ki” – ezt már az 50 feletti R. Eller Gertrúd grafológus és andragógus válaszolja arra a kérdésemre, hogy mi a bizalom és a hűség, és mikortól várható ez el szerinte egy kialakulóban lévő kapcsolatban. Elvárható-e egyáltalán? Így folytatja: „Vannak egy új kapcsolat elején úgynevezett tabutémák, amiről nem feltétlenül illik az első randevún beszélni, és tiszteletben kell tartani a másik intimszféráját, amelynek a határa azonban nagyon eltérő lehet. Éppen ezért nem is lehet általános tanácsot adni, hogyan és mikor várható el a bizalom a kapcsolatban. Úgy mondanám, hogy akkortól és úgy, ahogy az két ember között létre tud jönni, amilyen kettejük összehangolt intimzónája és személyisége.

A hűségnek is több összevetője van, és szintén nehezen mondható ki általános elvárás. Egyrészt a kötődéssel függ össze, amely szintén tanult mintázat és jellemünk ösztönös része is. Vannak olyan örök hódító emberek, akik kevésbé kötődnek egyetlen személyhez, számukra a hűség szinte megfoghatatlan fogalom. Mások érzelmileg erősen ragaszkodók, ők szüleikről is nehezen váltak le, és a párkapcsolat is szent kötelék lehet számukra. Strenberg például azt mondja, hogy nem is lehet teljes, beteljesült egy szerelmi kapcsolat hűség nélkül, ami azt jelenti, hogy nulla toleranciával, azaz semmilyen módon és mértékben nem fér bele két ember bensőséges szerelmi viszonyába harmadik személy. Ez persze azt jelentené a mai viszonylatban, hogy amikor két ember egymásra talál, például a társkereső valamely formájában, abban a pillanatban nem keres tovább, nem tekintget kifelé. Azonban, ha megkérdezzük az így párt keresőket, a többsége bevallja, hogy bizony egy jó ideig egyszerre több vasat tart a tűzben. Hogy meddig, azt már az egyén erkölcsi értékrendje szabja meg, nem is annyira a kapcsolat mélysége. Találkoztam párkapcsolati tanácsadás során olyan esettel, amikor a nászúton tudta meg a feleség, hogy az ifjú férj még mindig levelezget a társkereső oldalakon régi partnerjelöltekkel és férjének további igénye van az ilyen kapcsolatokra. Az más kérdés, amikor gyakran eleve házasságban élők keresik új (kiegészítő) partnerüket, szeretőjüket ilyen társkereső oldalakon. Bár azt a sztereotípiát is gyakran hallani, hogy egy kapcsolatban mindent lehet, amit két ember megbeszél és enged egymással. De úgy gondolom, hogy az ilyen nyitott, bármi kis flörtöt, kikancsintást stb.-t toleráló kapcsolatokban (bezárt két fős bizalmi kör helyett kapcsolati sokszögben) alapvetően hiányoznak lényeges összetartó érzelmek, közösen megélt, bizalmas élmények (nemcsak egymás tisztelete, szeretete, megbecsülése) amely hiányokat (kapcsolati űrt, sérülést) egy komolyabb párkapcsolati vizsgálat során meg is lehet találni. Még akkor is, ha a benne élő pár szubjektíven, önbecsapással elhárítja ezeket a kapcsolati zavarokat (feszültségeket) és a hozzáfűződő saját, belső személyes problémáit. Ezek mindig önáltatások.

Természetesen nem gondolom, hogy a klasszikus erkölcsi mintákkal és a másik megbecsülésével, szeretettel, hűséggel ma már nem találkozhatunk. Sőt, gyakran csalódással, kapcsolati feszültségekkel, belső konfliktusokkal és akár bűntudattal éppen ők jönnek el a párkapcsolati tanácsadásra” –  zárja gondolatmenetét a tanácsadó.

És miként látja ugyanezt egy széles ügyfélkörrel rendelkező párkapcsolati terapeuta, a negyvenes éveiben járó Miller Gertrúd? A bizalmat és a hűséget vajon már az első, jól sikerült randi után elvárhatjuk, vagy talán 40 év házasság után sem? – kérdeztem tőle is. „A bizalom tulajdonképpen hit a saját elvárásainkban, illetve, hogy minden a saját elképzeléseink szerint alakul(hat). A bizalom valójában egyenlő a saját önbizalmunkkal. A kölcsönös bizalom minden jó kapcsolat alapja. Azonban, ha az egyszer megrendül, nehéz visszaszerezni. A hűség viszont ingatag. De nagyon nehéz a kérdésre válaszolni, mert ahány ember, annyiféleképpen gondolkodunk erről, ami függhet a neveltetéstől, attól, hogy ki mennyire vallásos illetve, hogy milyen családi mintákat követ. Ahogy József Attila írta Ringató című versében: „Bebújtattál engemet talpig nehéz hűségbe” a vers utolsó versszakában pedig: „Tedd könnyűvé énnekem ezt a nehéz hűséget.” Felfogható e két kiragadott sor úgy is, hogy a hűség azért nehéz, mert az igazi, őszinte és erős hűség olyan, mint egy páncél: megvéd attól, hogy félrelépjünk, hogy megbántsuk a párunkat, és akár a saját biztonságunkat is veszélyeztessük. Más szemszögből, más felfogásból nézve viszont akár sértőnek is tarthatja e sorokat az, aki nem olyanformán fogja fel ezt, hogy a hűség „erős páncél”, hanem a „nehéz” szóba kapaszkodik bele. Aki úgy érzi, hogy számára a szeretett ember irányában való hűség egyáltalán nem nehéz, és ugyan milyen alapon nevezik nehéznek a hűséget, amikor neki éppen a hűtlenség lenne nehéz? Ebben a viszonylag egyszerű példában is megmutatkozik tehát, hogy valóban mennyire szubjektív dolog a hűség.

„A hűség soha nem kényszer vagy elhatározás kérdése. Hűséget soha nem lehet ígérni. Vagy van, vagy nincs” – állítja Ingmar Bergman. Azt hiszem, vele értek egyet”  – szögezi le Miller Gertrúd.

És egy egészen más megközelítésű válasz, még mindig ugyanarra a kérdésemre, hogy elvárható-e a párunktól a hűség, a már említett 60 pluszos pszichológustól, aki csak név nélkül járult hozzá, hogy beleszőjem a cikkbe az álláspontját, mert – ahogy megjegyezte – „elkezdtem válaszolni, de aztán rájöttem, hogy nem tudom a témát röviden elintézni. A véleményem radikálisan kisebbségi, és nincs kedvem vitát indítani erről a felháborodott olvasókkal.”

Tehát a lényeg: „Hosszú, bonyolult téma. Csak sarokköveket tudok itt megnevezni, mindenki gondolja tovább, ha akarja, ha nincs már kialakult, rendíthetetlen véleménye. Ha van, akkor azért olvasson tovább, hogy jól felbosszantsa magát. Szóval: az ember lánya/fia nem tulajdona senkinek: se a házastársának, se a társának egy frissen indult kapcsolatban. És persze az érem másik oldala is igaz, senki sem birtokolhat senki más férfit/nőt. Lehet azt hinni, hogy igen, és aztán nagyot csalódni, amikor kiderül, hogy mégsem. Az ember szabad, a szerelem szabad! A szexualitásod a tied. A fantáziában megélt kalandjaid, az önkielégítésben elképzelt partnereid, és persze a hivatalosan megengedett szex a hivatalosan intézményesített társaddal is (és még az is előfordulhat, hogy egy nem intézményesített társsal is). Légy hű! Magadhoz legalább annyira, mint a társadhoz! Ne nyomoríts meg másokat a féltékenykedéseddel, és ne nyomorítsd meg magadat azzal, hogy lemondasz a vágyaid beteljesítéséről. Nem állítom, hogy könnyű az egyensúlyt megtalálni, naponta meg kell küzdeni érte. És van, amikor nem sikerül.”

Visszatérve Ferihez és Esztihez: rövid, néhány hónapos, ám annál intenzívebb (gyakorlatilag együtt élnek) kapcsolatukban a bizalom és hűség kimondva és kimondatlanul is az első helyen szerepel, mint kritérium, mert egyikük sem tudná elképzelni enélkül a folytatást – szögezik le mindketten. Miközben alapvetően elfogadják az előbb idézett véleményt is, hogy senki sem birtokolhat senki mást. De az eddigi, kisebb vitájuk forrása mégis éppen a bizalom megingása volt, amikor Feri tréfásan, de valójában büszkén elmesélte Esztinek, hogy kik és milyen üzeneteket küldenek még neki a társkereső oldalon, miközben a nő azonnal törölte magát, amikor a férfit megismerte, így hát kiakadt. Feri mintegy visszavágásként Eszti igen közvetlen természetét hozta fel, ahogy idegenekkel is szinte flörtölve kommunikál, és este tízkor is bárkivel telefonálgat. A vitát azonban egymást átölelve azzal zárták le, hogy „ne beszéljünk most már a hűségről, a féltékenykedésről, hanem örüljünk egymásnak és a szerelmünknek szabadon.”

Folytatjuk

A képek csak illusztrációk!

Sorozatunk korábbi részei: