„Mit rontottunk el a bolygón?”
„Alkalmazkodás és jövő: ember a földi ökoszisztémában” – ezzel a címmel tartott előadást Jordán Ferenc biológus, az MTA doktora, a Trentoi Egyetem elméleti ökológia vezető kutatója a budaörsi Jókai Mór Művelődési Házban tegnap este, azaz 2024. január 17-én. Arra kereste a választ, milyen fontos összefüggések felismerése segíthet abban, hogy kicsit korrigáljuk a jövőnket.
Mit gondolsz erről?
Óránként 2,5 faj hal ki manapság.
Ha egy tó körül kivágjuk a nádast, az olyan a természetnek, mintha egy embernek az immunrendszerét roncsolnánk szét.
Egy év alatt két földnyi fogyasztással feléljük gyermekeink jövőjét.
Európában a vécét kristálytiszta ivóvízzel húzzuk le, miközben Afrikában a tócsából isznak.
A politikusok a rövid távú érdekeiket nézik, míg a társadalomnak a hosszú távú gondolkodásra lenne szüksége.
A természetben és a társadalomban is egyre nagyobb, egyre gyorsabb változásokkal szembesülünk. A klímaváltozás, a trópusi eredetű betegségek megjelenése, az édesvíz hiánya vagy éppen a társadalmi konfliktusok egy része mind ugyanarra vezethető vissza: ember és természet megromló kapcsolatára – mondta. Az előadás arra kereste a választ, milyen fontos összefüggések felismerése segíthet abban, hogy kicsit korrigáljuk a jövőnket. Mit tanulhatunk a természettől, hogyan lehetünk képesek rugalmasabbá és alkalmazkodóképesebbé válni?
„Mint biológus, arra keresem a választ, hogy mit rontottunk el a bolygón” – kezdte mondandóját az előadó. „Nem vagyok szociológus vagy közgazdász, így elsősorban a biológusi szemszögből vizsgálom a dolgokat.”
Izgalmas a természet és rengeteg féle faj van. „Néhány faj azonban nagy bajban van. Például nem szeretnénk, hogy az orrszarvú kipusztuljon” – folytatta. Az állatkertben nem látjuk a kölcsönhatásokat. Pedig a természetben minden kölcsönhatásban van, egymásra épül. Így ha valamelyik faj kénytelen az alkalmazkodás miatt északra vándorolni, lehet, hogy bajban lesz, mert a vele kölcsönhatásban lévő növények nem találhatók meg északon és így felborul az egyensúly. Sokat tudunk ezekről a kapcsolatokról, a táplálék hálózatról, de mégsem tudjuk megvédeni a fajokat. Egyezményeket írunk alá, de közben megy tönkre a bioszféra, kihalnak a fajok.
„Hogy természetvédelem? Olyan nincs!” – állította az előadó, „mert amelyik jó az egyik fajnak, az lehet, hogy rossz a másiknak.” Rendszer indikátorok vannak, vagyis látható tünet vagy változás, amelyből egy belső, szemmel láthatatlan állapotra vagy változásra lehet következtetni. Bonyolult rendszerek vannak – hallhattuk.
Majd egy grafikonon szemléltette Jordán Ferenc a változásokat, ilyen például a tengervíz felmelegedése, a gleccserek olvadása, és az adatok szerint tavaly minden „elrugaszkodott, iszonyatos a helyzet, ami a globális felmelegedést illeti”. A jelenlegi tendencia szerint tömeges kihalás fenyegeti az egyes fajokat, de hogy melyiket, abban a véletlen szerepe megnőtt. Itt mondott egy riasztó példát a szakember: óránként 2,5 faj hal ki manapság.
Fontos lenne az állatok alkalmazkodása a változó körülményekhez, például az északra vándorlás, aminek azonban korlátot szabhat akár egy hatsávos autópálya, akár a megművelt mezőgazdasági területek – mutatott rá az előadó. Majd megtudtuk tőle, hogy az első számú problémát a fragmentált élőhelyek jelentik (vagyis a kis területeken való, széttöredezett élőhely), a második számú problémát a felbomló kapcsolatok (itt a már korábban említett kölcsönhatásokról van szó). Hiszen már egyetlen fok felmelegedéstől borul minden a kölcsönhatási rendszerben. És ilyen ok például egy olajszennyeződés is, ami felbecsülhetetlen károkat okoz az ok-okozati összefüggésrendszerben.
Mégis van azért remény? Hiszen a fajok alkalmazkodnak is, amire a tengeri algák és lárvák példáját hozta fel az előadó, illetve mesélt arról, hogy ha egy tó körül kivágjuk a nádast, az olyan a természetnek, mintha egy embernek az immunrendszerét roncsolnánk szét.
Megoldás lehet az úgynevezett visszavadítás? Ezzel kapcsolatban jó és rossz példát is hallhattunk. Rossz példa, ha mondjuk mesterségesen újra próbáljuk teremteni a dodó madarat (a dodók viszonylag nagy, röpképtelen galambfélék voltak), és jó példa, ha a folyót hagyjuk az eredeti medrében és nem próbáljuk meg túl szabályozni. Van példa arra is, például Kínában, hogy vertikálisan akarunk terjeszkedni, például függőleges paradicsomültetvényekkel, és nem horizontálisan, de ez nem lehet a jövő.
A legnagyobb problémát az emberek túlfogyasztása okozza. Egy év alatt két földnyi fogyasztással feléljük gyermekeink jövőjét. A világban jelenleg Katarban és Luxemburgban legnagyobb a túlfogyasztás.
Az elektromos autók forgalmazása jónak tűnhet, de gondoljunk bele, hogy a hozzá szükséges lítiumot Bolíviából bányásszuk, míg a kobaltot Kongóból. Vajon hány évig lesz lítium és kobalt? Vagyis míg rövid távon ez lehet megoldás, hosszú távon nem az.
Mi lesz, ha elfogy az ivóvíz, mint például már most Jemenben és Ugandában?! Gondoljunk bele abba a pazarlásba, ami nálunk is megy, hogy a vécét kristálytiszta ivóvízzel húzzuk le! Miközben Afrikában a tócsából isznak. A vécé ürítéséhez ún. szürke vizet kellene használni, tehát újra hasznosítani az egyszer már felhasznált vizet.
Beszélt még az előadó egyebek között arról is, hogy a marha és disznóhús előállításához sokkal nagyobb ökológiai lábnyomra van szükség, mint például a baromfiéra.
Majd bő két óra után az előadás végén kérdések hangzottak el a közönség soraiból, például a mostani politikai vezetők felelősségéről. Erre Jordán Ferenc azt mondta, hogy a politikusok sajnos a rövid távú érdekeiket nézik, míg a társadalomnak a hosszú távú gondolkodásra lenne szüksége.
