Mi már nagyon készülünk arra a kiállításra, ami február 4-én hétfőn 18 órakor nyílik a városháza aulájában.
Hat paraván mindkét oldalán mutatjuk be azt a cikksorozatot, ami 2018. júniustól indult a Budaörsi Naplóban Budaörs régi, védett épületeiről és a 2019. januári számban megjelent, Csík Edinával készült interjúval zárult. Továbbá minden egyes részből újra fotóztunk egy-egy különösen érdekes vagy szép házat, amelyeket a kiállításon nagyméretű plakátokon láthatnak majd, egyben és részletekben. Ebben a cikkben egy eddig még nem publikált történet olvasható, amihez kapcsolódóan még több fotót láthatnak majd a kiállításon.
Sokáig keresgéltük azt az épületet, ami kellő szépséggel, hangulattal és örökséggel rendelkezik ahhoz, hogy keretet adjon az általunk megálmodott desszerteknek, így találtuk meg ezt a 150 éves présházat, melyet sok-sok munkával felújítottunk.
A ház 1846 körül épült és kezdetben, mint présház és borospince üzemelt. Az évek során a funkció is változott, volt időszak, amikor itt vették át a termelőktől a híres budaörsi barackot, de az utóbbi évtizedekben már csak raktárként és lomtárként üzemelt.
Az épület 2010 nyarán került a birtokunkba, meglehetősen leromlott és romos állapotban, de mi az első pillanattól beleszerettünk. Építész szemmel nagyon sok lehetőséget láttunk benne, és lelki szemeink előtt már láttuk a szépen felújított épületet, az belső tereket a sütis-pulttal és persze boldog vevőkkel. Több mint két év kitartó munkája kellett ahhoz, hogy valóra váljon az álom és megnyissuk a cukrászdánkat. Ezen idő alatt elkészítettük a terveket, beszereztük a szükséges engedélyeket és kívül-belül felújítottuk az épületet, melyhez nagyon sok helyi segítséget kaptunk. Az épület terveit tervzsűri elé kellett vinni, melynek tagjai nagyon sokat segítettek, támogatták az ötletet, örültek hogy egy ilyen szép épület megmenekül, és nem lesz az enyészeté.
A pince egy része beomlott, a tetőszerkezet állapota is rossz volt. Sajnos a hivatalos eljárásban a bürokrácia sok nehézséget jelentett, az engedélyezés során még felújítani is nehéz volt, mert az építési osztály ügyintézője nem volt rugalmas, mereven a betűket látta a szabályzatban. „Szabálytalanul van építve, nem felel meg az övezeti besorolásnak”- hangzott el többször. Bár 1846-ból nem ismerem az övezeti besorolást, de akkor biztos nagyobb telek tartozott az épülethez és inkább az övezet nem passzolt a házhoz, mint a ház az övezethez.
Bár a helyi rendelettel köteleztek a megóvásra (ami a mi célunk is volt) és felújításra, nem nyúlhattunk például a tetőhöz, mondván, ha elbontjuk, nem építhetjük vissza, mert szabálytalan, túlépített lesz a telek. Sajnos a főépítész és a tervzsűri minden támogatása és jóakarata ellenére, az építési osztály megbüntetett a tető elbontása miatt, de a cserepek alól másként nem tudtuk kibontani a károsodott faszerkezetet. Ráadásul egy régi épület felújításánál mindig akadnak meglepetések, nem várt akadályok. Ugyanakkor annál nagyobb öröm, amikor végre kész és érzi, látja az ember a különbséget, és hogy megmentett egy darabkát a múltból.
Végül 2012. december 12-én nyitottunk meg a vendégek előtt is. Nem sokkal később sikerült megvásárolni az épület mögötti kertrészt, így a hátsó homlokzatot is rendbe tehettük, amiben nagy segítség volt az önkormányzat védett épületekre kiírt támogatási pályázata is. Itt tudtunk kialakítani egy kis kerthelyiséget és parkolót.
Még van teendő, hiszen egy ilyen öreg épület folyamatos gondozást igényel. Mi nagyon szeretjük, és örülünk hogy a mi cégünk történelme egy darabka budaörsi történelemmel egyesülve él tovább.
Írta: Szentandrási-Szabó Emese, a Suhajda cukrászda tulajdonosa
