„Szeretem, de azért kicsit félek tőle”
Fekete Imola, a „Nekünk bevált” elnevezésű blog szerzője tartott előadást a gyereknevelésről „Kiabálás helyett” címmel még a múlt év végén a PostART-on. A családias hangulatú beszélgetéssel kísért prezentáció a gyermek és szülő közti eredményes kommunikáció módszeréről szólt. A rendezvényt a „Földlakók Környezettudatos Suli” alapítói szervezték.
A népszerű, gyermeknevelés témájú internetes oldal, a Nekünk Bevált blog szerzője, Fekete Imola kommunikációs szakember előadása volt a PostART kistermében. Imola egy hatéves kisfiú édesanyja, és saját tapasztalatai alátámasztásával mutatott be a hallgatóságnak a gyakran türelmetlen és első felindulásból hangját emelő szülői magatartás helyett más alternatívát: hogyan tudjuk kiabálás és agresszív kommunikáció nélkül együttműködésre bírni gyermekünket. Az előadás során beszélt a jelenleg általános gyakorlat hátteréről, a gyakran használt eszközök – kiabálás, büntetés – eredménytelenségének okáról és végül olyan hatékony módszereket ajánlott, amely az ő családjában már bevált.
Az előadást a Földlakók Környezettudatos Suli alapítói, Gacsó Anikó és Lincoln Telma szervezték, hogy bemutassák a jövő szeptembertől Törökbálinton induló magántanuló csoportjuk értékrendszerét.
Imola azzal indított, ami éppen aktuális dilemmája volt: eressze-e kisfiát a modortalan, kiabálós kosárlabda edző keze alá, vagy ne? Talán mindenkinek van olyan emléke gyerekkorából, hogy egy felnőttel, tanárral, edzővel vagy éppen a szülővel szemben kettős érzése van: „szeretem, de azért kicsit félek tőle.” Szükséges-e félni a gyereknek ahhoz, hogy hallgasson a felnőttre, szót fogadjon, fejlődjön? A válasz az, hogy nem. „A valós tekintély és a tisztelet nem egyenlő a félelemmel. Ahol a tisztelet és tekintély a félelemre épül, az zsarnokság” – szögezte le az előadó, de hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy a gyerekeknek nem kell tisztelettel lenniük mások iránt. A tekintélyre szükség van a harmonikus személyiségfejlődéshez, de az nem épülhet félelemre.
A mai gyerekek szüleinek generációja megörökölte ezt a szemléletet, hogy a tisztelet csak félelmen alapulhat, mert ebben szocializálódtak. A nevelés célja akkor elsősorban az volt, hogy a gyermeket betörjék, annak érdekében, hogy szabálykövető, alázatos és irányítható legyen.
Imola kérésére a jelenlévők felvázolták, milyen elveket vallanak, milyennek szeretnék a mai szülők gyermekeiket felnőttként látni: legyen céltudatos, önállóan gondolkozó, talpraesett, felelősségteljes, de boldog, ne szorongjon. A gyereknevelés új, mai céljai nagyon eltérnek a régiektől, és a mai szülőknek, akik a régi elvek szerint nevelkedtek, nem könnyű tudatosan kitörni ebből a hosszú évtizedek alatt berögzült viselkedésformából.
Ma már az internet segítségével a szülők sok pszichológiai háttértudásra tehetnek szert, mely egyrészt támasz abban, hogy gyermekeiket az új elvek szerint segítsék ahhoz, hogy boldog, kiegyensúlyozott és felelősségteljes felnőttekké váljanak, hogy a szülőknek mit is kellene ahhoz tenniük, hogy ez megvalósuljon. Másrészt ezek az információk tudatosítják a szülőkben, hogy például az egy-másfél éves kisgyerek első ellenkezései az öntudatra ébredés első jelei, és ilyenkor nem a tanult szülői viselkedésmintát kell alkalmazni, ami rendszerint a korlátozás, mert azzal csak elkezdik elnyomni a gyermek öntudatát.
A „Kiabálás helyett” című előadásában Fekete Imola a régi felfogás örökségéből való kitöréshez nyújtott segítséget és adott konkrét tanácsokat is.
„A gyereknevelés nem arról szól, hogy mit csinál a gyerek, hanem arról, hogyan reagál a szülő” – kezdte az előadó, mellyel rögtön egy másik értelmezésbe kalauzolt el, ahol a dacos kisgyerek viselkedését a szülő saját kudarcaként éli meg, és nem tekinti természetesnek. Ez a szülői generáció már sokat tud a kisgyermekkor természetéről, gyakran mégis eluralkodik rajtuk az őket nevelő generációtól tanult automatikusan feltörő reakció. „A kisgyerektől elvárjuk, hogy kontrollálni tudják az érzelmeiket, ami nekünk felnőtteknek sem mindig sikerül” – ébresztett rá Imola. A szülő felelőssége azonban itt kezdődik, hogy konfliktus helyzetben a romboló magatartást választja vagy megoldja úgy a helyzetet, hogy senki nem sérül és az elvekből sem kell alább adni.
Célravezetőbb minden konfliktusos esetben, haragra gerjedés esetén, trompfolás helyett, ha szülő a saját érzéseiről beszél, sőt, a gyermek álláspontját is megtekinti és szavakba önti, mert a kisgyerekek azt sokszor nem tudják elmondani. Majd miután mindenki megnyugodott, akkor beszélik meg a problémát, amiről gyakran kiderülhet, hogy nem is problémás. A konfliktusok ugyanis sokszor abból erednek, hogy ami a gyerekben lejátszódik, az más síkon zajlik, mint amit mi felnőtt gondolkodással látunk. Ők a „most”-ban élnek, abban a flow élményben, hogy amivel foglalkozik, teljes figyelmével arra koncentrál és sokszor meg sem hallja, ha szólnak hozzá, amiről nem tehet, ráadásul ki akarják ebből rángatni. Konkrét tanácsot is kaptak a jelenlévők egyes szituációk megoldására. Az ilyesfajta belefeledkezés hirtelen megzavarása frusztrációt kelt a gyermekben, ezért ajánlott átkötést építeni a között, amivel éppen foglalkozik és a közé, amit kellene csinálni, mert például este van és menni kell fürdeni. „Mert ahol egy híd van, ott könnyebb átmenni” – mondta Imola. Például úgy érdemes közelítenünk ilyenkor, hogy melyik az a három legódarab, amit be akarsz építeni, mielőtt fürdeni mész.
Szülő és gyermek konfliktusa esetén azonban a leggyakoribb szülői reakció a büntetés, ami azonban többet árt, mint használ. „A szeretet a kapocs gyerek és szülő között, de ha ezzel manipulálunk, az érzelmi bántalmazás” – fogalmazta meg az előadó, hangsúlyozva, hogy ez a szeretet a legfontosabb a gyerek számára és fontos, hogy a nevelésnek is ez legyen az alapja. Hiszen a családi köteléknek lényege, hogy a szereteten alapszik.
A büntetés csak ”szándékos fájdalom okozása azzal a céllal, hogy a gyerek megtanulja a leckét,” azaz valamilyen negatív behatás által akarunk elérni valami pozitívat, ami tulajdonképpen abszurd. „Minden, amit a büntetésről tudunk, az helytelen” – idézte az előadó dr. Laura Markham pszichológust. Fekete Imola a büntetés ellen néhány nyomós érvet sorakoztatott fel, azon kívül, hogy hosszú távon nem hat és a megfélemlítésre épül, mert nemkívánatos eredményeket érünk el vele. Az első, hogy rossz példát mutatunk általa, például a kiabálással, mert a gyerekek utánzással tanulnak. Az agresszió is agressziót szül. A másik, hogy a gyerek rossznak érzi magát, ha őt bíráljuk. Ráadásul így azt hiszi, csak akkor szeretik őt a szülei, ha jó, holott neki feltétlen szeretetre van szüksége. Oda kell figyelni arra, hogy bíráláskor ne a személyét, hanem a cselekedetét ítéljük el, mert alkalmazkodik ahhoz a képhez, amit mondunk rá. A harmadik, hogy a büntetés őszintétlenséget szül, előfordulhat, hogy elkerülése érdekében a gyerek füllenteni kezd. És végül hátránya még a büntetésnek, hogy a gyermek erkölcsi fejlődését akadályozza, mert a következményeket nem tisztázza, illetve nem ad lehetőséget a korrigálásra sem. A következménnyel való szembesülésből többet tanul, mint csupán a büntetésből.
A mai gyerekek szülei vajon miért alkalmazzák a büntetést a gyereknevelésben? Ennek több oka is lehetséges:
- Saját szülői mintájukat követik, a tudattalanul rögzült viselkedés alkalmazása és az a hiedelem, hogy a gyereknek mindig szót kell fogadni a szülőjének, az alaptalan elvárás
- Úgy érzik, most kell revansot venni a gyermekkorukban elszenvedettekért, bár ez sem tudatos
- A gyermek bizonyos viselkedését magukra veszik, megsértődnek miatta, ezért haragból cselekszenek
- Egyszerűen nem ismernek más nevelési módot
- A gyermek által kiváltott negatív érzelmek ijesztőek lehetnek, ami kontrollvesztéshez vezet
- A stresszhelyzetet vészhelyzetnek érzékelik, ezáltal az ősi ösztönök jönnek elő (menekülés, ellenség megsemmisítése, ledermedés), melyek nem tudatosak, de mégis alkalmazzák – erre megoldás lehet a három perces módszer: amikor az ember érzi, hogy ez uralkodik el rajta, ne csináljon semmit, csak lélegezzen mélyeket, és tudatosítsa, hogy nincs pánikhelyzet
- Még él bennük az a tévhit, hogy a gyereket irányítani kell, máskülönben engedetlen lesz
Sajnos a büntetés pont azt emészti fel, ami szülő-gyermek között az együttműködést képes elősegíteni, és ez a köztük lévő kapcsolat. Az agresszív viselkedés erodálja ezt a kapcsolatot. Ezen keresztül lenne érdemes nevelni, mert a gyerek ebben az esetben szeretetből fogad szót és a szülő is jól érezheti magát. A szülőkön áll, hogy milyen nevelési módra szoktatják a gyerekeket. Azt mondják a pszichológusok, hogy a gondolataink irányítják a tetteinket. Ezért az lehet jó megoldás, amikor a gyermek nem úgy viselkedik, ahogy szeretnénk, akkor ne ellenségként gondoljunk rá, hanem úgy, mint egy kisgyerekre, akinek a mi segítségünkre van éppen szüksége.
Amit Fekete Imola előadásában javasol a mai szülőknek kiabálás helyett az a pszichológusok véleménye is: 80 százalékban a hiteles együttélés és csak 20 százalékban nevelés. Ennek eléréséhez a következő javaslatokat sorolta fel számukra:
- Ne adjanak olyan viselkedésmintát, amit nem szeretnének viszontlátni
- Fogalmazzák meg érzéseiket és a gyermekeikét a valós történések tisztázása érdekében
- Írják felül saját szülői mintájukat, ha az nem megfelelő
- Vezessék be a szeretetteljes kommunikációt a családban, az alapvető „kérem – köszönöm”-ön kívül a dicséretekkel se fukarkodjunk és győzzék is meg magukat arról, hogy csak így érdemes csinálni, ne befolyásolják kívülálló személyek
- A szülő-gyerek kapcsolaton keresztül neveljék gyermekeiket, sok beszélgetéssel, odafigyeléssel, mert hosszú távon ez működik
Ezen kívül az előadó felhívta a figyelmet arra is, hogy mire figyeljenek oda különös tekintettel a szülők a kommunikációjukban. Felsorolta a negatív és a pozitív kommunikáció jellemzőit:
Negatív kommunikáció az alapvető rosszallás: a hiba, az el nem végzett, a rossz hangsúlyozása, az állandó korrigálás, a pozitívumok felett való elsiklás, a kevés dicséret, súlyosabb esetekben még a szülői felsőbbrendűség érzékeltetése, becsmérlés, ironizálás. Ide tartozik az is, ha nem a gyerek értelmi szintjén magyarázza el a szülő, amit szeretne, mert akkor nem ért belőle semmit, és ettől még inkább ellenkezni fog.
A pozitív kommunikáció eleve szeretettel tölt fel, így teszi könnyebbé az együttműködést és teremt harmonikus viszonyt szülő és gyermek között. A pozitívan kommunikáló szülő elfogadó, empatikus elsősorban. Állandó kontroll helyett az útba igazításra fekteti a hangsúlyt, de felállítja a korlátokat, mert a gyermek igényli azokat, a biztonságérzetét növeli. Nem minősít, de visszajelzést ad. Növeli gyermeke önbecsülését, de nem dicsér ok nélkül.
Végezetül arra biztatott, hogy senkinek ne legyen lelkiismeret furdalása visszamenőleg, ha előfordult már, hogy kiabált gyermekével, mert nem tehet róla, hogy ezt a viselkedésmódot tanulta meg, de nagyon tudatosan kell figyelni arra, hogy milyen megnyilvánulásaink vannak. Minden nap idézzük fel magunkban, mi a célunk, milyen embert szeretnének nevelni gyermekeikből!
