„Gyerekkoromban futballistának készültem, mindig a kilences számot kaptam, de a szüleim nem örültek neki. Majd mérnök szerettem volna lenni, végül űrhajós lettem” – mondta Farkas Bertalan a budaörsi Herman Ottó Általános Iskola 3. és 4. osztályos tanulóinak péntek délelőtt.
Milyen volt az űrhajóban utazni? Milyen volt a súlytalanságban lebegni? Hogyan látta a Földünket az űrből? És mit evett az űrben? – csupa olyan kérdés, amit február 10-én a budaörsi Herman Ottó Általános Iskola 3. és 4. osztályos tanulói tehettek fel Farkas Bertalannak. Péntek délelőtt viháncoló gyerekek töltötték meg a harmadik emeleti előadót, és Magyarország első és máig egyetlen űrhajósának érdekes beszámolóját hallgathatták több mint egy órán keresztül. A feledhetetlen programot Halassy Beatrix, a 4/B-sek osztályfőnöke szervezte meg, mivel a kisdiákok tanulmányaikban éppen a világűr és a naprendszer témakörét dolgozzák fel, ezt a nehéz anyagot pedig ki is hozhatná közelebb a tanulókhoz, mint az az ember, aki valóban járt az űrben.
„Gyerekkoromban futballistának készültem – mindig a kilences számot kaptam-, de a szüleim nem örültek neki. Majd mérnök szerettem volna lenni, végül űrhajós lettem” – mondta Farkas Bertalan, aki 1980-ban volt a világűrben. Az odavezető útról és az ott szerzett élményeiről azóta is mesél, most éppen a budaörsi kisdiákok voltak olyan szerencsések, hogy meghallgathatták a „Gyerekkortól a világűrön át, napjainkig” című előadását. Első körben az alapfogalmakat tisztázta, mivel mint mondta: „ezeket mindenki keveri”, tehát: Jurij Alekszejevics Gagarin volt az első ember a világűrben 1961. április 12-én, Neil Armstrong pedig az első ember, aki a Holdra lépett 1969. július 20-án. Az űrhajónak, amivel Farkas Bertalan felszállt az űrbe, ő és a szovjet parancsnoka adták az Orion nevet a csillagkép alapján, mivel „nagyon szép”.
„Tizenhat évesen autóhoz jogosítványom még nem volt, de repülőgépen már egyedül repülhettem” – mondta Farkas Bertalan, majd a fotók vetítése közben sorra vette fiatalkorának állomásait, amelyek során sportrepülőgép-vezetőből „első osztályú aranykoszorús vadászpilótává” vált. Az akkori csúcskategóriás MIG-21bisz repülővel repülhetett, amely 2200 km/órás sebességgel zúgott, és 23 mm-es gépágyúval volt felszerelve. Az űrhajósok kiválogatása 1977-ben kezdődött Magyarországon: Magyari Béla, Elek László, Buczkó Imre és Farkas Bertalan utazhatott Csillagvárosba, az akkori Szovjetunió űrkutatási fellegvárába, ahol kétéves kemény kiképzésen vettek részt. Egy tizenhat emeletes épületben laktak az erdő közepén, gyönyörű környezetben 1978 és 1980 között. A tréningtervben súlytalansági tréning és gyakorlati felkészítés egyaránt szerepelt, sőt még túlélési gyakorlat is, amelyet egy mocsárban kellett végrehajtaniuk másfél liter vízzel, pár szelet csokoládéval és egy cápariasztóval, hiszen „nem tudhatták, hol érnek majd földet, és addig kell túlélniük, amíg rájuk nem találnak”. Természetesen gyakorlatoztak szkafanderben is, amely Farkas Bertalan szerint nem volt kényelmes és szokatlan volt, ráadásul „minden űrhajós számára külön készítik, így senkinek nem adható át”.
A hosszadalmas tréningfolyamat végén Farkas Bertalant és Valerij Kubaszovot választották ki, így 1980. május 26-án 19 óra 20 perc 40 másodperckor ők startoltak el a Szojuz űrhajóval. 9 perc és 20 másodperc múlva már 240 kilométer magasan voltak a világűrben, majd 350 kilométerre emelkedtek, ahol az űrállomás volt. Farkas Bertalan, aki különböző (orvosbiológiai, anyagtechnológiai és környezetvédelemmel kapcsolatos) kísérleteket végzett, 8 napot töltött fent, ez idő alatt 144-szer kerülték meg a Földet. Egy óra alatt 16-szor látták a napkeltét és a napnyugtát, ami egyszerűen „lenyűgöző volt”. Ahogy mondja: „Az űrben soha nem azt látod, mint egy órával előtte, hiszen az űrhajó egy adott pályán mozog, a Föld pedig elfordul alattad.” Az űrben két horizontot látott: a Föld, illetve az óceán, valamint az atmoszféra által alkotott mintegy 4000 kilométeres sávot. Az útra elvitte a kislánya, Aida babáját is, amit piros-fehér-zöldbe öltöztetett, és amely egy gumiszalagon végig ott lebegett előtte. A visszatérés 1980. június 3-án 16 óra 6 perc 40 másodperckor közel sem volt zökkenőmentes, mivel „ez egy nagyon bonyolult folyamat”: az űrhajósok a kazahsztáni sivatagban értek földet.
A visszatérést nagy tömeg ünnepelte, Farkas Bertalan a hazatérése után megkapta a Magyar Népköztársaság Hőse és a Magyar Népköztársaság Űrhajósa kitüntetéseket. Ahogy mondja, csodás élmény volt a repülés, de a súlytalanság állapotára földi körülmények között nem lehetett felkészülni. Az űrben ugyanazt ették, mint a Földön: többet között pörkölt, töltött káposzta és libamáj volt a menü. A magyar konzervkészítményekből mutatott is egy szép, kalocsai mintával díszített darabot, amelyet 1980-ban hegesztettek le és még ma is hermetikusan zárt, „még mindig bírja a gyűrődést”, és amelyben még lötyög az étel.
Farkas Bertalannak három gyermeke: egy lánya (Aida) és két fia (Berci és Ádám) van. Aida lánya két fiúunokával is megajándékozta, akik már komolyan készülnek az űrrepülésre: szorgalmasan tanulnak, sportolnak és az idegen nyelvekkel ismerkednek. Ahogy mondta: „Az a szép álmom, és nagyon szeretném, ha a második magyar űrhajós férfit vagy hölgyet én segíthetném, hogy kijuthasson Csillagvárosba.”
Érdekes lesz majd évek múlva megtudni, hogy a Herman kisiskolásai közül választja-e majd valaki az űrhajós előadásának a hatására a repülőgép-vezetői pályát!
Fotók:Petőházi Emese
