„Ezt nem lehet kihagyni” – Országos Foltvarró Fesztivál Budaörsön

0
1209

Augusztus 24-én, pénteken kezdődött meg több budaörsi helyszínen az Országos Foltvarró Fesztivál, amelynek keretében vásár, kiállítások, nyitott műhelyfoglalkozások, tanfolyamok és gyermeksarok várja az érdeklődőket egy hétvégén át egészen vasárnap délutánig. A rendezvény két díszvendége Isabelle Wiessler és Molgaard Zsófia, akik önálló tárlataikon mutatják be munkáikat, sőt az érdeklődők egyedi patchwork stílusukat, technikájukat is megismerhetik három tanfolyam keretében.

 „Ezek a csodák hoztak ide, ezt nem lehet kihagyni” – válaszolta lapunk kérdésére péntek délután a fesztivál egyik helyszínén, a Jókai Mór Művelődési Központban Egeresiné Gaál Emőke, aki Miskolcról érkezett városunkba a fesztivál kedvéért. Ezen a hétvégén az elmaradhatatlan vásár után nemcsak a kiállításokat tekinti meg, hanem tanfolyamokon is részt vesz majd, bár ő maga is tizenhat éve foglalkozik foltvarrással. A miskolci csoporttagjai szombaton csatlakoznak hozzá, és együtt folytatják a fesztiválozást.

Akik szintén kedvet kaptak, azokat tehát egész hétvégén várja a Jókai Mór Művelődési Központ, ahol az izgalmas vásár mellett idén is lesz gyermeksarok program, ahol foltvarró óvónők foglalkoznak az apróságokkal, míg a család többi tagja kedvére nézelődhet a fesztiválon. A Magyar Foltvarró Céh által szervezett rendezvény keretében ezen a helyszínen megismerkedhet az észak-dunántúli régiók, azaz Győr-Sopron, Veszprém, Zala és Vas megye csoportjainak kiállított közös és egyéni munkáival is.

A budaörsi városházán az egyik díszvendég, Isabelle Wiessler munkáit lehet megtekinteni. A művész 25 éve kezdett el quilteket készíteni, miközben hivatalos mixed media művészként és oktatóként dolgozott Európában, Oroszországban, Kanadában és Mexikóban. Önálló tárlatán igazi patchwork ínyencségeket láthat a közönség.

Az idei fesztivál újdonsága az ország különböző pontjairól érkező foltvarró csoportok egyenviseletének bemutatója, melyet szombaton 11 és 12:30 között tartanak a városházán. Szintén a városháza ad otthont egészen szeptember 7-ig az Európai Quilt Szövetség, az EQA 2017-es kollekciójának, valamint az idei verseny, „játék” tematikájú pályázata legjobb műveinek.

A PostART kulturális színtéren láthatók a fesztivál másik díszvendégének, Molgaard Zsófiának a munkái, aki a Pittsburghi Modern Quilt céh tagjaként egyedi mini-quiltjeit mutatja be az érdeklődőknek. Érdemes végigsétálni az egész épületen, mivel minden falfelületen színes alkotásokat találhatunk, a szalonból nyíló teremben pedig Bihari Zsóka céhmester mutatja be legkedvesebb faliképeit az elmúlt évek bőséges terméséből. „A kiállított textiljeim bővebb információról szólnak, remélem, megtekintésük élménnyé válik” – áll bemutatkozásában.

A PostART kulturális színtér udvarán szombaton és vasárnap 11.00-14.00 között nyitott műhelyfoglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők, ahol a szervezők lehetőséget biztosítanak apró ajándéktárgyak helybeni megvarrására szakértő foltvarrók segítségével.

Az Országos Foltvarró Fesztivál kiemelt támogatója Budaörs Város Önkormányzata, melynek köszönhetően nemcsak a Magyar Foltvarró Céh tagjai, de a budaörsi lakosok is lakcímkártya felmutatásával, ingyen látogathatják a kiállításokat, a többi érdeklődő 1000 Ft-os támogatói jegyet válthat. A vásár és a PostART kulturális színtér udvarán rendezett nyitott műhelyfoglalkozások mindenkinek ingyenesen látogathatóak.

További információk elérhetőek a Magyar Foltvarró Céh hivatalos oldalán.

Kis képes ízelítő:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here