Egy kis Itália, a Kincskereső Bálon!

0
741

Tartalmasra és nagyon-nagyon szórakoztatóra sikerült 2020-ban is a Budaörsi Kincskereső Óvoda hatodik Alapítványi Bálja az elmúlt hétvégén.

A már megszokott módon most is valamilyen tematika köré épült a rendezvény. Idén Olaszországé volt a főszerep. A műsorok az ételek és a dekoráció is ennek a jegyében lett kitalálva.

Az immár hagyománnyá vált, óvodai dolgozók által előadott produkciók nagy sikert arattak a nézők körében.

Az első szám Rómeó és Júlia erkélyjelenete volt, amit Antal Imre és Pécsi Ildikó kabaré előadása ihletett, ezután láthattunk egy hagyományos olasz táncot a Tarantellát, majd következett egy felejthetetlen divatbemutató ” Kincskereső módra”. A záró szám a Ciaó Marina volt egyedi feldolgozásban. A szórakoztató műsorok mellett a kultúrának is szerep jutott, idén Kárpáti Zsuzsanna képzőművész mutatkozott be és meg is csodálhattuk alkotásait a helyszínen bemutatott művei jóvoltából.

A változatos és bőséges büféasztalnál olasz kulináris finomságokkal, olasz borokkal várták a vendégeket.

Ezután következett a tombolahúzás, ami minden évben a legnépszerűbb program a bálon, nem véletlenül.

A több száz nyeremény között amelyet a budaörsi vállalkozások jóvoltából sikerült sorsolásra bocsájtani, akadt színházjegy, sétarepülés, különböző élménykuponok, ajándékkártyák és természetesen az elmaradhatatlan fődíj sem hiányozhatott, ami egy két személyes repülőút volt Rómába.

Az est további részében karaokéra és sok-sok táncra is lehetőség nyílt.

Igazán közösségformáló és szórakoztató estében volt része a Kincskeresősöknek az idei farsangi szezonban is.

Jövőre is várunk mindenkit szeretettel!

Írta: T. G.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here