Mit üzen a múlt a mának?
Nagymamám Eller Pálné, született Zirkelbach Mária (1902-1972) a helytörténeti említések szerint az Eller-kötődés kézírásával lepett meg a napokban egy olvasónk. Egy emlékkönyvi bejegyzést talált a családi hagyatékában. Alt Franciska számára írta nagymamám ezt a néhány sort, az akkor köztiszteletben álló Midl pázli, magyarul Mária néni 1941. szeptember 8-i dátummal.
„Alt Francis légy jó gyerek, a Francit segitsd ki légy szíves, nem fogom elfelejteni, a szűz Mária megsegít téged.” Franci, akiről Franciskának a bejegyzés említést tesz, nem más, mint a 16 évesen tüdőgyulládasban elhunyt nagynéném. Ő ekkor már lázasan, nagy betegen feküdt otthon és egyetlen örömét az ugyancsak gyereklány látogatói jelentették, akikkel beszélgethetett, akik felolvastak neki.
Nagymamámat nemcsak azért szerették a budaörsiek, mert az 1940-es években már mintegy százhúsz család megélhetéséhez biztosította a kötődében a munkát, hanem azért is, mert jószívére, segítőkészségére, bölcs tanácsaira mindig számíthattak a sváb falu lakói. Tekintélyét nemcsak a dokumentáltan 186 (nem elírás, ma is igen ritka a nők között ez a testmagasság) centiméteres magasságának köszönhette, hanem jellemének, erkölcsi tartásának, mindig szeretetet sugárzó személyiségének. Alt Franciska emlékkönyve első oldalán olvasható ez a bejegyzése, őt kérte tehát fel elsőként. Meglehet, nagymamám volt a keresztszülője is a kislánynak, ugyanis amíg a családtagjai meg nem rótták érte, minden második budaörsi gyermek keresztszülőségét elvállalta, amit bizony többen nem csak tiszteletből, hanem az ilyenkor szokásos anyagi segítségért is kértek tőle.
A mai 80 év feletti budaörsiek között (akár a Németországba kitelepítettek, mint például nagymamám öccsének 94 éves lánya) még tanúi – mint akkori fiatalok -, hogy milyen sokat köszönhettek a 2. világháború alatt és közvetlen utána nagymamámnak a falubeliek. Amikor az 1960-as évek környékén először utazott ki Németországba, az ott élő egykori budaörsi családok hálájuk jeléül egy bogárhátú Volswagent ajándékoztak neki és még sok egyebet, melyet adományból gyűjtöttek össze Eller néninek, köszönetként, amit Budaörsön értük tett.
Az előkerült emlékkönyv néhány sora nagymamám kézírásával sok egyebet is eszembe juttatott róla, amiről például itt írtunk a Budaörsi Naplóban: Nagymamám története | Budaörsi Napló Archiv (budaorsinaplo.hu) Ez a cikk, melynek szerzője Eller Erzsébet, a nővérem, így fejeződik be: „Eller Pálné Zierkelbach Máriának nem volt könnyű élete. Agilitását, azt, hogy maga gondoskodott előbb saját magáról, majd a családjáról és később az üzemben sok-sok budaörsi család megélhetéséről, talán az is megalapozta, hogy hét testvére között ő volt az egyetlen lány, és a második legidősebb a családban. Mivel édesapja, Zierkelbach papa elesett az első világháborúban – nem a fronton, hanem sebesülése után egy kinti kórházban halt meg, legidősebb fia, Tóni karjaiban, aki viszont ráment a hozzá való kiutazásra -, Mariskának kellett már fiatal lányként eltartani a testvéreit. A legkisebb fiú Lőrinc a papa halálakor még csak 2 éves volt. S bár a fiatal lány nagyon szeretett többek között olvasni, csak elbújva tehette meg, mert a gyerekekkel egyedül maradt édesanyja folyton sürgette, hogy várja a munka, a kötőgép. Ami azután egész életét végig elkísérte.”
