Dr. Ritter Gergely a COVID-járvány jelenlegi szakaszáról

0
445

A Buda Környéki Televízió munkatársai dr. Ritter Gergellyel készítettek interjút a koronavírus járvány aktuális helyzetéről. A november 19-én közzétett beszélgetésből következtethetünk a megbetegedések mostani arányára, kiderült, van-e értelme az influenza elleni védőoltásnak és szó esett arról is, kinek melyik koronavírus elleni harmadik oltás ajánlott.

„Az elmúlt hetekben a felső légúti, hurutos megbetegedések száma nagyon megemelkedett” – mondta dr. Ritter Gergely, majd azt is hozzátette, ez elsősorban azért van, mert a távolságtartás és a maszkviselés szabályait nem várják el szigorúan az emberektől úgy, mint tavaly ugyanebben az időszakban, így nem csak a koronavírus, hanem az egyéb fertőzések is könnyebben terjednek. A fiatal felnőttek közül kerül ki a legtöbb covidos beteg, jellemzően a gyerekek által az iskolából hazavitt fertőzés miatt.

S mivel különböző, fertőzéses eredetű légúti betegségek tünetei hasonlóak a koronavíruséhoz, megkülönböztetni csak teszttel lehet. Sok gyorsteszt elérhető az háziorvosi rendelőkben, azonban hamarosan lejár a szavatosságuk, s a tesztelés feladata hamarosan ismét a mentősökre hárul, akik már egyébként is le vannak terhelve.

Az elhangzottak ellenére a riporter feltette a már-már elfeledett kérdést: mi a leghatékonyabb védekezési mód az oltáson kívül? Dr. Ritter Gergely hangsúlyozta, a távolságtartás betartása/betartatása és a mindenfajta beltéri helyen kötelező maszkviselés tavaly például azt eredményezte, hogy influenzás megbetegedés nem is fordult elő. Ezzel szemben idén, bár a tömegközlekedési eszközökön nemrég ismét bevezették a kötelező maszkhasználatot, a boltokban nem, ilyen félmegoldással pedig természetesen nem hatékony a védekezés. Ugyanígy, tavaly légúti, fertőzéses megbetegedéssel nem mentek az emberek a háziorvoshoz, csak telefonon vagy email-ben konzultáltak vele.

Arra a kérdésre, hány koronavírusos megbetegedés fordult elő mostanában, az orvos elmondta, praxisában az elmúlt két hétben 42 alkalommal bizonyosodott be páciensről, hogy covidos, és ebből csak 3-4 volt olyan, aki nincs ellene beoltva. De ez nem az összes eset, mivel hivatalos adatokat még mindig nem kap, ez az adat csak a páciensek beszámolóiból, a rendelőben végzett tesztek eredményeiből következik, illetve az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) honlapjáról kiderül, ha a beteg hivatalosan teszteltette magát és úgy lett pozitív. Az oltottak közül is sokan megbetegednek, bár érzékelhető valóban, hogy gyakrabban enyhébb lefolyású a betegség, azonban előfordult súlyos megbetegedés, sőt egy haláleset is, a kétszer-háromszor oltottak közül.

A beszélgetésből kiderült, hogy igazolt koronavírusos beteg esetén nincs kontaktkutatás már régóta. Sőt, a beteg családtagjai közül nem kell karanténba vonulnia annak, aki be van oltva koronavírus elleni oltással.

Szóba került az influenza elleni védőoltás is, amit annak ellenére, hogy a tavalyi nulla esetszám miatt fölöslegesnek tűnik, Ritter doktor a beadatása mellett szólt, mert nem tudhatjuk előre, mi lesz még tavaszig. A riporter rákérdezett, igaz-e a hír, hogy a két vírus által okozott egyidejű megbetegedés akár halálos is lehet. De ezzel kapcsolatban az orvos elmondta, egy virológus által tartott továbbképzésen hallott arról, hogy az a tapasztalat, a koronavírus mellett más vírus nem él meg, így az influenzavírus sem. Influenzát csak két olyan országban mutattak ki tavaly, ahol koronavírus- fertőzés nem volt.

Végül a poszt-covid szindrómával kapcsolatban a riporter megkérdezte, a koronavírusból kigyógyuló páciensek jelentkeznek-e háziorvosuknál elhúzódó szövődményekkel? Dr. Ritter Gergely közölte, sok ilyen eset van, általában légzőszervi panaszokkal fordulnak hozzá, de előfordul a poszt-covid tünetek közt (amit az elhúzódásuk időtartamára utalva újabban long-covidnak is hívnak) szívritmus zavar, de még mentális problémák is. Budaörsről a Törökbálinti Tüdőgyógyintézetben lévő poszt-covid ambulanciára irányítják a betegeket.

A harmadik oltásról annyi szó esett csupán, hogy dr. Ritter Gergely elmondta, megkapták a minisztériumtól a hivatalos ajánlást, melyben az szerepel, hogy a kínai (Sinopharm) oltás után vektorvakcinákkal, illetve mRNS vakcinákkal oltsanak, a vektorvakcinák után viszont ne oltsanak mással, sőt, aki első kettő oltásnak Pfizert vagy Modernát kapott, az harmadik oltásnak is azt kapja.

Forrás: Buda Környéki Televízió videója

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here