Digitális jövő – konferencia és nyitott műhely találkozó – május 10-én

0
838

Május 10-én egy konferencia és nyitott műhely keretében megtapasztalhatjuk, hogyan találkoznak és boldogulnak a gyerekek a virtuális valósággal, az automatizálással, a robotikával, a programozással, az animációval, a 3D-vel, interaktív nyelvprogramokkal, megtudhatjuk, hogy lesz számukra biztonságos az internet, mit csinál eközben a „digitális szülő”, milyen kiegészítő képzési programok szervezhetők az iskolai oktatás mellett. Mindezt a budaörsi sportcsarnokban – osztotta meg velünk Gáspár Mátyás, a program szervezője.

Az előadók, szakemberek, a hozzáértő látogatók eközben – akár előzetes bejelentés nélkül is – „élő könyvtár” részévé válva, kisebb körökben beszélhetnek tovább „tudományukról”, segítve a digitális jövő oktatási lehetőségeinek megismerését, kibontakozását. Terveik szerint egy sorozat első eseménye lesz. A rendezvény keretében délelőtt néhány előadás hangzik el az üdvözlések után (BBC oktatási programja angol és magyar tapasztalatok, a magyarországi helyzet ezen a területen kormányzati részről, hogyan jut el ez a hátrányos helyzetű gyerekekhez). Majd nyitott műhelyfoglalkozások keretében 15-20 kezdeményezés mutatkozik be a témában, például a Budaörsi Telekuckó, a BaBtér, a Robotika szakkör stb., iskolák, technológiafejlesztők és szolgáltatók, oktatás kutatók és szolgáltatók, kormányzati és önkormányzati emberek és remélhetően sok gyerek lesz ott. Utóbbiak a gyakorlatban ismerkednek a lehetőségekkel konkrét foglalkozások keretében. Jelenlétükkel, érdeklődésükkel arra fogják figyelmeztetni az „okoskodó felnőtteket”, hogy „értük szól a harang”, a tét nagy, „kérjünk szépen benneteket időben lépni, amíg lehet”.

A Living Lab / Nyitott Műhely nemcsak Budaörsön, hanem várhatóan közel 20 helyszínen zajlik majd Magyarországon – tette még hozzá Gáspár Mátyás. S mindenhol elsősorban a helyben működő oktató, fejlesztő, kutató műhelyekkel találkozhatnak a látogatók, illetve beszélgethetnek az eredményekről, tapasztalatokról és nehézségekről, miközben láthatják őket működés közben. A MakerSpace-k, MakerSchool-ok, Innovation Hub-ok és hasonlók ennek a nagy keveredésnek a színterei, a Nyitott Műhelyek „gyermekei”.

„Ilyen hangulatot akarunk megteremteni a Digitális Jövő – Oktatás rendezvény második részében, de valamennyire az előadásokkal párhuzamosan is. A várhatóan sok gyerek már a nyitástól részese lehet a digitális jövő már meg is érkezett oktatási csodáinak”.

 

Időpont: 2017. május 10., 9.30

Helyszín: Budaörs, Városi sportcsarnok (Hársfa utca 6.)

Védnökök

Caitlin Jones
Nagykövet-helyettes, Brit Nagykövetség

Szervezők

Budaörs Város Önkormányzata

Kódvetők Digitális Oktatási Műhely

Digitális Jövő Települési Hálózat

Program
(tervezet)

időtartam Program Előadó
9:30-9:45 Köszöntő Caitlin Jones
9:45-10:15 Digitális Oktatási Stratégia, a magyar oktatás digitalizációja, a következő lépések Kormányzati képviselő
10:15-10:45 Az angol modell, microbit a tanításban, hogyan és miért Gareth James, Microbit Alapítvány
10:45-11:15 Okos város – okos gyermek, a XXI. századi városok szerepe a oktatásban Wittinghoff Tamás
11:15-11:45 A modern technológiák elterjesztése az oktatásban, az ipar lehetőségei, elvárásai IVSZ
11:45-12:15 A ZX spectromtól a microbitig, az angol digitális oktatás története, felépítése Microbit Alapítvány
12:15-13:15 Ebéd  
13:30-18:30 Élő műhely bemutatók  

Élő műhely bemutatók

Szervezet Téma Előadó
Kódvetők micro:bit Szakmáry Ákos
Budaörsi Telekuckó Virtuális valóság (szemüveg) Ács Dániel
Babtér, Budaörs Videó animáció gyerekeknek Spányik József
ROBOKTAT, Budaörs Robotika szakkör Székely Viola
English Kid’s Club, Budaörs Interaktív angol nyelvoktatás Carrick Orsolya
Safer Internet Biztonságos internet használat Fülöp Hajnal, Kovács Márta
Digitális Szülő (?) Mit tegyen a szülő a digi gyerekkel Dombi Gábor
Robotépítők Egyesülete Robotépítés gyerekeknek Tanos Áron
MakerSpace, Nagykovácsi MakerSpace műhely Henn Péter
Multicoop, Szécsény Gyerekek informatikai képzése Ferge Sándor
Virtual Planet 3D építés gyerekekkel Gelencsér Ádám
Alsómocsolád Önkormányzat Repülés szimulátor, planetárium Dicső László
Tétényi Éva Élő, interaktív óriásfestmény Tétényi Éva
BCCH uSchool, fiatal vállalkozók képzése Csurgai Csilla
DJTH Digitális szolidaritás és oktatás Gáspár Mátyás
Inforárs Alapítvány A digitális generáció, élő könyvtár Rab Árpád

Itt lehet regisztrálni az eseményre: https://www.facebook.com/events/184746618696126/?acontext=%7B%22ref%22%3A%224%22%2C%22feed_story_type%22%3A%22308%22%2C%22action_history%22%3A%22null%22%7D&sharer_id=100002127463700

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here