Apám születésnapját ünnepeltük. Álltunk kint a kertben a méregzöld füvön, ő két lépcsőfokkal feljebb, a kis fatornácon várta zsebre dugott kézzel, hogy mivel is készültünk számára…
Semmit nem sejtett a meglepetés mibenlétéről, még akkor sem, amikor már az egész család körül állta. Nagyon nehezen szereztem be az ajándékát, ilyet itthon nem is gyártanak, már hónapokkal ezelőtt megrendeltem az Egyesült Államokból, de csak múlt héten érkezett meg ide Budaörsre. Annyiba került, mint apa egy havi nyugdíja, de neki ezt nem kell tudnia. Az árát összedobtuk öten, anyu és a három testvérem.
Ő csak állt ott, rövidnadrágban, papucsban, és egy kék, galléros pólóban. Mosolygott, feje kopaszsága csillogott a nyári napsütésében, fehér babérkoszorú haját régóta anya vágta géppel rövidre minden hónapban. Apa nem szólt, csak várt türelmesen, hogy mi az, ami miatt mind annyira izgatottan állunk.
A kertet idén ellepték a virágok, anyám még tavasszal gondoskodott róla, hogy olyan növényeket ültessen, amik apa születésnapja környékén virágzanak. Apa nem is értette ezt a hirtelen támadt kertészkedés-mániát, eddig csak a füvet kellett időnként lenyírnia, de idén ezt anya nem engedte meg neki. Azt mondta, hogy ki akar próbálni valamit, és apa még csak be sem indíthatta a fűnyírót a jelenléte nélkül.
A ház vörös téglafala mellett az idén ültetett menyecskeszem élénksárga virágai közt futott fel a falra a mályvarózsa bíborvörösen. Kicsivel arrébb pompázott csupa lilában több levendula szár, aminek az árnyékában a lángvirág legkülönb színű kis ötágú virágai virítottak rózsaszínűen, világoskékben, sárgában és bordóban. Világoslila verbéna szegélyezte körben a kertet. Néhol liláskék szarkaláb nyílt tömött oszlopszerű virágaival, másutt a kasvirág rózsaszínje pompázott, akárcsak a kokárdavirág a vörös közepével, sárga sziromvégekkel.
A kerítést kukoricasárga lazúrfestékkel fújtam le pár hete, a tövébe anyám sötét narancsszín sásliliomot és fehér-narancs fáklyaliliomot ültetett felváltva.
Mi is mind más színűbe öltöztünk. A család férfitagjai a hideg színeket választották, a sötétzöldtől a türkízkékig, a nők pedig a meleg színeket a bordótól a világos sárgáig, volt ott mindenféle ruha.
Anyám tartotta a kezében a sötétbarna csokoládétortát. Szerencsére nem mozgott a levegő, hogy idő előtt elfújja a torta tetején égő, két darab hatost formázó gyertyát.
A családból többen is fotóztak, videózták az eseményt, mert mind tudtuk, hogy apa élete nem sokkal később örökre megváltozik.
A család legkisebb tagjainak pöttyöslabdákat vettünk, zöldet, pirosat, sárgát, hadd játszanak. A pár éves gyerekeket még nem kötik le a felnőttek nagy pillanatai.
Színes, héliumos lufik sima felülete verte vissza a júliusi nap szemet kápráztató fényét.
Grillen sült a hús, erős, kellemes illatától már korgott a gyomrunk, különféle saláták várták tiszta konyharuhákkal letakart tálakban, hogy végre együnk. De előtte mind át akartuk adni apa ajándékát végre. Mi sokkal izgatottabbak vártuk az eseményt, mint ő.
Apa nem mutatta ki soha intenzíven az érzéseit. A legboldogabb pillanataiban is csak az a kis mosoly ült az arcán, mint most, és a legszomorúbb perceiben is csak a szemén látszott némi gondterheltség, de aki nem ismerte, nem tudta ezeket a finom jeleket leolvasni a hétköznapokon sztoikus nyugalmat árasztó arcáról.
Anya átadta nekem a tortát, és felvette a kerti asztalról a szépen csomagolt ajándékot, majd hátrébb lépett, közénk. A csomag nem sokkal volt nagyobb, mint egy tégla. Apa felvont szemöldöke alól sandított körbe mindannyiunkon, ahogy az ujjait a csomagolópapír rései alá dugta, és feltépte azt. Továbbra sem szólt, türelmesen bontotta a csomagolást.
Fehér papírdoboz tűnt elő, még azt is fel kellett nyitni. Puha szivacs közül egy fekete tokot húzott elő a dobozból. A testvéreim közben folyamatosan vették ki a kezéből a feleslegesség vált csomagolópapírt, majd a papírdobozt. Ekkor szólalt meg apa először:
– Mi ez? – kérdezte, miközben kattintotta fel a tokot – Egy napszemüveg?
Hangjából némi meglepetés áradt, nem tudta, hogy ilyen egyszerű ajándék kibontását miért várjuk mind ilyen nagy izgalommal.
– Tedd fel! – szólt rá a nővérem.
– Hát… jó… – vonogatta vállát apa még továbbra is értetlenül, és felrakta a szemüveget.
Megtörtént a csoda.
Apa csak egy erőtlen „hah” szócskát tudott lehelni hallkan. Először nem is merte elengedni a szemüveg szárait, másodpercekig csak tartotta a szeme előtt. Lejjebb húzta, hogy anélkül nézzen újra a világra, majd vissza a szeme elé. Lejjebb, vissza, lejjebb, vissza.
Légzése remegett, levegőt is alig mert venni. Végre elengedte a szemüveget, összecsapta a kezét, toporogva tekintett újra végig rajtunk, majd a kerten.
– Uramisten! – mondta rekedten. Benyúlt a szemüveg alá, hogy kitörölje a könnyeit a szeméből, látni akart mindent. Utána csak forgolódott nagyon lassan, egyik kezével hol a másik öklét dörzsölve, hol pedig a kezeit a combjaihoz csapkodva apró mozdulatokkal. Ezután remegő ujjait próbálta eldugni a zsebébe, ne is lássuk zavarodottságát, de először csak az oldalát dörzsölgette, egyik keze sem találta meg az amúgy jól bejáratott zsebeket. Csak toporgott, forgolódott. Bal kezét elővette, megkapaszkodott a tornác korlátjában, de csak egy pillanatra, hogy aztán megint a szemüveghez nyúljon, igazgassa. Az állát dörzsölte, az is remegett. Szipogott. Letolta a szemüveget, majd vissza. Le, majd vissza, többször is. Kezei újra nem találták a helyüket, tapsolt kettőt, de szólni továbbra sem tudott, mikor végre anyám megkegyelmezett apa zavarán, és odament, hogy átölelje. Apa szorosan kapaszkodott anyába, és csak annyit tudott mondani a vállába fúrt arccal, hogy „nem hiszem el”.
Elengedték egymást, apa megint csak nézett körbe lassan, tekintetét az ég kékjére emelte. Úgy vette a levegőt, mintha egy óriás fújtató ültettek volna a mellkasába, újra csak lehúzta, majd visszatolta a szemüveget többször is. Nagyokat szipogott. Soha életében nem volt még ennyire meglepve.
Néhány éve egy véletlennek köszönhetően találták fel a színlátás teljes hiányát korrigáló szemüveget, mert eredetileg csak kísérletező tudósok szemét akarták megvédeni a lézersugaraktól.
Apám színvaknak született. Akkor, hatvanhat év után, azon a születésnapján tudta meg, hogy milyen szép is a világ.
A szerző
