Cicó, Pöszle, Todó, Tina és a többi mesekönyv szereplő történetei az iskolakezdéshez

0
1593

Rengeteg könyv nyújt segítséget az iskolakezdéshez, a ráhangolódásra, a választék szinte végtelen, cikkünkben azért kiemeltünk párat. Szerzőnk, a budaörsi Fantazmagória gyerekkönyvesbolt és foglalkoztató kuckó vezetője végül azt javasolja, hogy nyáron sokat rajzoljanak, színezzenek, játsszanak a gyerekek és a szülők minél többet beszélgessenek velük!

Rengeteg könyv nyújt segítséget az iskolakezdéshez és a ráhangolódásra, melyek több csoportba oszthatók. A tematikus könyvek kifejezetten az iskolakezdésről szólnak. Ilyen a Babilon Kiadó „Iskolás leszek!” című könyve, amelyben kinyitható ablakok, színes ábrák mutatják be az első iskolai napokat, az osztálytermet, a tantárgyakat és a különböző feladatokat. A gyerkőc egyedül is lapozgathatja, kissé enciklopédiaszerű, így inkább beszélgetés indítására alkalmas.

 

Az „Iskolások kézikönyve” a Pozsonyi Pagony gondozásában jelent meg, külön kötet szól a fiúknak és külön a lányoknak. Finy Petra humoros útmutatója tele van pozitív gondolatokkal és arra is magyarázatot kapnak a gyerekek, hogy az életben mire használhatják az órákon tanultakat.

Idén nyáron jelent meg a Móra Könyvkiadó kiadásában a „Tesz-Vesz város iskolája”, ahol a gyerekkorunkból jól ismert szereplők, Cicó és Egon a kukac, iskolába készülnek. Minden oldalon új meglepetés vár minket, a sorozat jól megszokott képi világában.

Szintén Móra kötet Janikovszky Éva „Már iskolás vagyok!” című könyve, ami a szülőkben kelt nosztalgikus érzéseket. Az elsős főszereplő a még óvodás kislánynak Pöszlének meséli el, hogy miért is kell iskolába járni, ha óvó néni szeretne lenni.

Nemsokára Vadadi Adrienn Óvodás mesék sorozatának legújabb részét is kezükben tarthatjuk, amelynek címe „Leszel a padtársam?”. Az óvodából jól ismert szereplők már elérték az iskolás kort, végleg elbúcsúztak az óvodától és várja őket a tanító néni. A kiadó a Pozsonyi Pagony.

A második csoportba azok a mesekönyvek tartoznak, amelyek az iskolában játszódnak, illetve ahhoz kötődnek. Egyik ilyen a „Todó kitálal a suliról – nem csak alsósoknak”, amiből az elsősöknek az első két fejezet ajánlott, és ahogy nőnek, úgy érdemes elolvasni a felsőbb évekről szóló részeket. Ezekben a történetekben a beilleszkedésről, a barátok szerzéséről, a konfliktusok kezeléséről és a tanárcserékről olvashatunk. (Móra Könyvkiadó)

Örök klasszikus „Vackor az első bében”, ahol – versekben elbeszélve – a piszén pisze kölyökmackó a maga feje után indul és iskolakerülő lesz.

A Cerkabella könyvkiadó könyvei kifejezetten az érzelmekről szólnak, Kertész Erzsi által írt „Göröngyös úti Iskola” két kötete is egy-egy jól meghatározott, pontosan körvonalazható – a gyerekek mindennapjaiban jelenlévő – problémát mutat be. Mint például az önelfogadás, a másoknak való megfelelési kényszer feloldása, a nagyotmondás és a népszerűség hajhászásáról. Másik kedves történet „Az én boldog életem”, ahol a főszereplő kislány, Tina, barátra lel az iskolában, de egy költözés miatt el is veszíti és végigjárjuk vele az új barátok megtalálásnak göröngyös útját.

A harmadik csoportba tartoznak a gyakorló/tanító könyvek. Sok szülő aggódik, hogy a gyermeke még nem tud olvasni, írni, számolni, de nem is kell, hiszen ezeket az iskolában fogja elsajátítani. Ha a gyerkőc nyitott rá, magától eléggé érdeklődő, akkor a betűket rímek által megismerheti a „Zengő ÁBC”-ből, és ugyancsak jó eszköz Bartos Erika „Együtt lenni jó” című könyve. Ebből a nagy alakú, színes képekkel teli kötetből egy szövevényes családfán keresztül nem csak a rokoni viszonyokat, érdekes neveket, élettörténeteket, de az írott és nyomtatott betűket is könnyen megtanulják.

Hatalmas a gyakorló füzetek kínálata, de ezeknek a vásárlását ne vigyük túlzásba, legfeljebb a vonalvezetést gyakoroltassuk, de azt is játékos formában, labirintusokon keresztül vagy a Babilon kiadó „Vonalhúzó gyakorlatok” füzeteivel.

A választék szinte végtelen, de zárásként azt javaslom, hogy nyáron sokat rajzoljanak, színezzenek, játsszanak a gyerekek és meséljünk minél többet, akár a saját gyerekkorunkról és iskolai élményeinkről. Az együttlét és a beszélgetés is magabiztossá teszi a legfélénkebb kisgyereket is az iskolára.

Írta: Domány Katalin

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here