Budaörs első gyermekorvosa: „Jó barátok voltunk a gyerekekkel”

0
154

Vendégségben…

Köszönünk mindent doktornő és kívánunk önnek további, örömteli születésnapokat!

A budaörsi egykori és mai anyukák 45 éven át vitték a gyerekeket kisebb-nagyobb betegségekkel Csorba doktornőhöz. A cikk elkészítéséhez a 90. születésnapja után kerestük fel. Mi az, amit a mai élettapasztalatával másként csinálna, mint tette azt fiatalon? – kérdeztük tőle a beszélgetés vége felé. „Lehet, hogy ez nagyképűen hangzik, de semmit. Mindig igyekeztem olyasmit tenni a kis betegeimmel, ami az ő egyéni fejlődésüket segíti” – válaszolta.

 

Dr. Csorba Magdolna Budaörs első gyermekorvosa. A napokban töltötte be a 90 évet és ez alkalomból a polgármester és az aljegyző is felköszöntötte budaörsi otthonában. Így amikor utána pár nappal, január 23-én felkerestük Csilla lánya veresegyházi otthonában, ahova ő is csak hat éve költözött (miután elsősorban az édesanyja gondozása miatt hazatért Los Angelesből), magától adódott az első kérdés: hogy élte meg az idei születésnapját? „Nagyon-nagyon kellemes volt, úgy érzem, mindenki jól érezte magát. Itt voltak a családtagjaim is, elsősorban Csilla ugye, meg a sógornőm, az unokaöcséim és az ő gyerekeik, néhány barát, volt kollégák, kolléganők. Örültem nekik és jó volt velük beszélgetni.

Családi szülinap

A doktornő korához képest igen jó egészségnek örvend, bár most éppen a jobb kézfejét fájlalja, illetve, ami jobban zavarja, hogy „nincs erő benne„. Majd amikor meglátja, hogy rápillantok a másik keze remegésére, megjegyzi: „ez sajnos Parkinson-kór, hogy valami jó is legyen az életemben”. Viszont az esze ugyanolyan éles, mint fiatalabb korában és az emlékei sem halványultak, így szívesen mesél. Többek között arról az 51 évről, amit gyermekorvosként dolgozott, és ebből 45 évet Budaörsön. Tíz évvel ezelőtt, tehát 80 évesen érezte úgy, hogy elég volt, elfáradt. De ne ugorjunk ennyire előre!

„Abszolút nem volt előttem orvos a családunkban, de abban az időben, amikor én érettségiztem divat volt, hogy az egyetemekről felkeresték a középiskolákat toborozni, így hozzánk is eljöttek Győrbe. Akkor döntöttem el, hogy orvos szeretnék lenni, mert segíteni akarok az embereknek, ezért jelentkeztem az orvosira és a legnagyobb meglepetésemre fölvettek. Azért lepődtem meg, mert nagyon nehéz volt bekerülni és azt nem mondanám, hogy szuper tanuló voltam, inkább a jó mércét ütöttem meg. Az egyetem alatt a budapesti 2-es gyermekklinikán töltöttem a gyakorlati időt és ott kötöttem igaz barátságot a gyerekekkel. Nagyon jó volt azt látni, hogy a kis beteg bekerül félig élettelenül és az orvosi segítségnek köszönhetően másnap rázza a kiságyat.”

Az egyetemi évek alatt születtek meg gyermekei, egy ikerpár. Akkoriban még nem volt ultrahang készülék, csak fa tölcsér az orvosi vizsgálatokhoz, azonban ismerős révén a Kútvölgyi kórházba került – ahova akkor még csak a pártvezéreknek volt belépője -, ahol terhessége vége felé megröntgenezték és ekkor csodálkoztak rá, hogy ikreket vár. A kisfiú és a kislány aztán rendben megszülettek, mindketten két kiló feletti súllyal, és a kórház dolgozói csodájára jártak a kis medikának.

„Az egyetem után megint szerencsém volt, mert szóltak, hogy a Rókus kórház gyerekosztályán megüresedett egy állás, amit megpályáztam és megkaptam. Onnan úgy kerültem Budaörsre, hogy járási gyerekorvost kerestek és megkérdezték, hogy elvállalom-e, amire boldogan mondtam igent. De mivel az nem töltötte ki a munkaidőmet, így lettem mellette Budaörsön az első házi gyermekorvos. Azt hiszem, hogy szeretettel és bizalommal fogadtak. Mikor is volt ez? Az 1970-es éveg végén…”

Ezekre az időkre is szívesen emlékszik vissza, holott a munkakörülményei távolról sem voltak ideálisak. A rendelkezésére álló eszközök minimálisak voltak és még telefon sem volt az első rendelőben, melyet az akkori Marx Károly utcában (ma Károly király út) alakítottak ki a védőnő házának egy részében. A Templom téri gyógyszertárba telefonálhatott, aki a doktornővel akart beszélni. A budaörsi egykori és mai anyukák tehát 45 éven át vitték hozzá a gyerekeket kisebb-nagyobb betegségekkel, aki mellé érkezése után pár év múlva megérkezett dr. Németh Györgyi és dr. Kulin Enikő is, sajnos már egyikük sincs köztünk, illetve dr. Márkus József. Magdi néni szerint inkább a három nő („de Márkus doktor is mindig empátiával állt mellénk„) szorosan együttműködtek. Ha például „volt egy nehéz eset, ez alatt azt értem, hogy nehezen diagnosztizálható, akkor megbeszéltük.” Illetve a helyettesítéseket is úgy szervezték meg, hogy a szülők mindig számíthassanak rájuk. Ami pedig a gyermekek gyógyításának a szakmai és emberi oldalát illeti, kérdéseinkre válaszolgatva elmesélte, hogy mindennek az alapja az volt, hogy „jó barátok voltunk a gyerekekkel. Tényleg, ezt most komolyan mondom, minden azon múlik a későbbiekben, hogy az első találkozáskor a kapcsolat kialakításához mennyi türelem, szeretet és kedvesség járul” – mondta. „Apróság, de szerették, talán ma is szeretik a gyerekek, hogy vizsgálat után szoktunk adni nekik egy kis matricát. Volt is egy kisfiú, aki mindig úgy jött be, ‘ugye adsz nekem levonót’, mert így nevezte el a matricát a lehúzható része miatt. Honnan voltak? Valószínűleg az orvoslátogatóktól kaptuk. (…) Van rossz emlékem is, hogy injekció után az ijedtségtől egy gyerek pár pillanatra elvesztette az eszméletét. Az asszisztensem ettől szintén megijedt, de nekem nyugodtnak kellett maradnom és rendbe is jött a gyerek. (…)” Sokan voltak a körzetben vagy inkább kevesen? „Szerintem pont jó volt. Nem mondom, egy-egy hasmenéses járványkor este tízkor még a területen voltam.” A doktornő nem véletlenül fogalmazott úgy, hogy a „területen” nem pedig a „rendelőben”, mert a mai gyakorlattal szemben ő és az akkori kollégái gyakran mentek házhoz a kis betegekhez. Mi volt ennek az oka? „Mert megismertem a környezetet, láttam, hogy otthon hogy bánnak a gyerekkel, ami fontos információ volt a helyes diagnózishoz és hogy megértsem a gyerek viselkedését, mert a szülőtől ezt vagy azt látja, vagy éppen nem látja. És más kapcsolat alakult ki így a családokkal, jobban megbíztak bennem, jobban elfogadták a tanácsaimat.”

Mi az, amit a doktornő a mai élettapasztalatával másként csinálna, mint tette azt fiatalon? „Lehet, hogy ez nagyképűen hangzik, de semmit. Mindig igyekeztem olyasmit tenni a kis betegeimmel, ami az ő egyéni fejlődésüket segíti.” És azon sem változtatna utólag sem, hogy élete felét Budaörsön töltötte – tudjuk még meg -, mert szereti a város fekvését, az utcán ráköszönő embereket.

Mi az, amire a doktornő a hivatása mellett még szívesen emlékszik vissza, mi az, ami régen és akár most is kikapcsolja? – kérdeztük végül. A zene az első, amit megemlített, és mint kiderült, egészen a pályaválasztásig maga is zongorázott, olyan jól, hogy amikor anyagi okok miatt abba kellett volna hagynia a különórákat, a zongora tanára ingyen vállalta a folytatást. Kicsit meg is haragudott, mert Magdolna a zenei karrier helyett az orvosi hivatást választotta. Szintén gyerekkorában versenyszerűen tornázott, amit – persze hobbi szinten, illetve az egészsége érdekben – mind a napi napig beiktat a napirendjébe, soha nem hagyná ki a gyógytornásztól megtanult gyakorlatok elvégzését. És amiről még nem beszéltünk, hogy egészen a közelmúltig rengeteget utazott, illetve utaztak előbb a férjével, akivel Rómában jártak legelőször. Majd a családdal, illetve az utóbbi években a lányával. A Covid miatti lezárások előtt például egyetlen évben háromszor is útra keltek: „voltunk Olaszországban, Erdélyben és Törökországban.” Persze jó lenne még most is menni, de 90 évesen már a balatoni nyaralóig is fárasztó néha eljutni – teszi hozzá. A legemlékezetesebb pedig „a Niagara vízesés, gyönyörű.” Visszatérő úti céljaik nem voltak, mert az álmuk az volt, hogy minél több helyet, minél több embert és életformát megismerjenek. „Emlékek? Mindegyikből maradt valami, hiszen az apró kis tárgyakat azért hoztuk haza, hogy arra ránézve később eszünkbe jusson, honnan származik.”

Polgármesteri köszöntő: Wittinghoff Tamás, Magdi néni és Csilla

Már éppen kikapcsolom a diktafont, amikor Csorba doktornőnek még eszébe jut valami. A hosszú munkássága alatt kapott kitüntetések: egy járási, egy miniszteri dicséret és a 2006-ban kapott Budaörs Egészségügyéért Díj.

Csorba doktornő és Kulin doktornő 2006-ban a Budaörs Egészségügyéért Díj átadásán.

Jó látni az arcán, hogy büszke ezekre az elismerésekre, ahogy a 90. születésnapján a köszöntések is jól estek neki. Ezért nagyon szeretném ezt a cikket is egy olyan mondattal lezárni, aminek biztosan örülni fog, amikor elolvassa: köszönünk mindent doktornő és kívánunk önnek további, örömteli születésnapokat!

EE  –  BÉ

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here