A régi Budaörs arculatát az elmúlt évszázadokban a szőlőtermesztés adta, a budai szőlőhegyek indái köszöntek vissza ránk. Az 1890-es években azonban a filoxéra-járvány a budai hegyek szőlőkultúráját – Budaörsöt is – rövid időn belül elpusztította.
A budaörsi sváb gazdák azonban tehetségükkel és fáradhatatlan munkájukkal újra termővé, hasznossá tették az üressé vált területet: a filoxérára nem érzékeny amerikai szőlőre oltották a nemes budaörsi szőlőfajtákat, illetve évről-évre egyre több őszibarackfát telepítettek. Ma már tudjuk, hogy az őszibarack számára egész Magyarországon sincsenek olyan kedvező feltételek, mint a Budaörs környéki hegyekben. A budaörsi németek szakmai éleslátása és üzleti rugalmassága eredményeképpen minden gazda kis faiskolát telepített magának, ahol nagyon ügyesen felnevelte a csemetefákat. Sikerek és sikertelenségek sorozata mutatta meg idővel a helyes utat, hiszen az őszibarackfák szakszerű termesztését és ápolását meg kellett tanulni. A „Budaörsi őszibarack” lassan jól csengő fogalommá vált nem csak Budaörs környékén, hanem távolabb is. Idővel már nem csak a budaörsi sváb asszonyok vitték hátukon a leszüretelt termést a városba, hanem nagykereskedők jöttek Budaörsre, hogy itt vásárolják fel az őszibarackot. Például Seiler István írásában (forrás: Budaörser Heimatbuch) olvasható, hogy 1939-ben a budaörsi gyümölcspiacon 1000 vagon, azaz vagononként 50 métermázsa (egy métermázsa 100 kg-nak felel meg) őszibarackot adtak el! Ha ezt a mennyiséget gyümölcsládákban egymás mellé tennénk, akkor – ahogyan Seiler úr írta – az „őszibarack-ösvény” 740 km hosszú lenne! Ráadásul ezekből már külföldre is szállítottak: Németországba, Angliába, Lengyelországba.
A magyarországi németek elűzése azonban komoly mezőgazdasági problémákat okozott: az1946-1948 között elűzött budaörsi németek ingatlanjait sok esetben olyan családok kapták meg, akiknek nem volt tapasztalatuk az adott terület művelésével kapcsolatban, az őszibarack termesztésével. Ennek negatív gazdasági következményei lettek: a korábban virágzó, komoly hasznot hozó őszibarack termesztés megszűnt, a gyümölcsösök nagy része szakember hiányában tönkrement. A szaktudást és korábbi hazájukhoz, munkájukhoz való erős kötődést is mutatja egy elűzött budaörsi német nemzetiségi házaspár története, amiről pár éve (65 évvel az elűzetés után) még mindig könnyes szemekkel meséltek. A kitelepítés, elűzés napján nemcsak ők, hanem egy fiatal budaörsi őszibarack-fácska is velük „utazott“ a lebombázott Németországba. A facsemetét a kitelepítési marhavagonaljára erősítették (nem tűnt fel senkinek) és kiérkezésük után, új délnémetországi otthonuk közelében elültették. Az 1960-as években már egy kisebb őszibarackossal büszkélkedhettek és a helyi média is felkereste őket, híre ment a finom, Budaörsről származó őszibaracknak. Ők így őrizték meg egykori hazájuk hagyományait, a sváb település háború előtti, híresőszibarack-kultúráját. Budaörsön pedig 1946 után, a szaktudás híján, sajnos lassan tönkrementek az őszibarackosok.
írta: Dr. Gajdos-Frank Katalin PhD, igazgató, Jakob Bleyer Heimatmuseum
