„Három hajó ring a kifakult fűveken/Fehér-ing-vitorlám dagad e budaörsi kertben/míg hónom alatt királyok árkusaival, átsiklom a szomszédék tetszhalott barackfái fölött,/át az országúton/ a Tesco vörös-nylon varázsán” Urbán Gyula budaörsi íróval beszélgettünk (nemcsak) az idei könyvhétre megjelent verseskötetéről.
Fontosnak tartja, hogy budaörsi? Hiszen a nyolcadik kerületben töltötte a gyerekkorát…
Budaörs az én vadászterületem, ahol több mint 20 éve élünk a családommal. Az utolsók között voltunk, akik megengedhették maguknak, mint középpolgárok, hogy itt vegyenek házat. A város meg van nevezve a verseskötetben és innen indul útjára Kolumbusz felfedezni az egzotikumot. A költő, a művész, nem tudja kihagyni az életéből a territóriumát. Mint ahogy az oroszlán is, ha alszik, arról álmodik, hogy a gazellák arra járnak valahol. Magamat „self-made man”-nek nevezem, ez azt jelenti, hogy önerőből építettem fel az életem, a feleségem segítségével.
Mit jelent tehát a kötet címe, hogy „Kolumbusz utolsó utazása”, vagyis Kolumbusz itt Közép-Európában?
Miért Kolumbusz? Szinbád foglalt és Kolumbusz közelebb áll hozzám, megragadhatóbb számomra, mert éltem Dél-Amerikában és a feleségemmel bejártuk az egész vidéket. Továbbá nem vagyok derűs ember, inkább a nejem ilyen típusú, én inkább a depresszióra hajlok és úgy gondoltam, minden vers egy vállalkozás, akárcsak Kolumbuszé. Láttam az egykori hajókat. Mennyi tudás és szerencse kellett az utazás során alig harminc emberrel átmenni a tengeren! Kolumbusznak fogalma sem volt, hogy hova jutott és nagyon kétségbeesett volt, amilyen én is szoktam lenni. Két naplót vezetett, írt egy hamisat is, amiben a tengerészei azt olvashatták, hogy minden rendben van, és a valódi el volt dugva. Képzelje el azt a felszabadult érzést, amikor a kis matrózgyerek elüvölti magát: „Föld!” Az én életem is a tudás és szerencse illetve a pozitív csalódások egyvelege. S bár „Kolumbusz utolsó utazása” a kötetem címe, reménykedem, hogy mégsem ez az utolsó. De ő is úgy gondolkozott mindig, hogy az utolsó utazásába kezd.
A verseskötetben nagyon sok utalást találunk Dél-Amerikára. Hogy kerültek oda?
Több mint tíz évig dolgoztam Venezuelában professzorként. Most nagyon őszinte leszek: a trópus olyan, mint egy örömlány. Amikor együtt vagy vele, akkor az elején nagyon jó, de utána egyre terhesebb, mert mindig ugyanazt mondja, és mindig ugyanazt akarja. Hamar kiismeri az ember az összes eszközét. De ha elszakadsz tőle, űr marad utána. Hiányzik az üressége, a bujasága, mert az maga az élet. Láttam, ahogy meghalt valami és rögtön születik valami új.
Lapunk olvasói az ön munkásságát az utóbbi években inkább a színházi világból és prózai művei által ismerik.
Az utolsó lírikus kötetemet „Családi vadászat” címmel 1974-ben publikáltam, ezt követően mostanáig nem közöltem a verseimet, mert úgy éreztem, hogy nem érdekli az embereket. Nem az, amit én írok, hanem egyáltalán a líra. Azt érzékeltem, hogy a prózára, azon belül a kisregényekre fogékonyabba a közönség. Majd az 1993-ban megjelent könyvem a „Levelek a pusztuló kertből” nagy sikert ér el, talán azért, mert az olvasók ráéreztek azokra a lírai elemekre, amelyek közléséről lemondtam egy ideig. De való igaz, hogy a kettő között és ezt követően csak prózai műveim jelentek meg és színházi rendezéseimet láthatták az érdeklődők.
Hosszú szünet után akkor miért pont most érett meg az idő egy újabb verseskötetre?
Mert értéknélküliség van, mert rohanás van, és ilyenkor muszáj verset írni, noha senki se fogja elolvasni.
De Brüsszelben és a budapesti Ünnepi Könyvhéten is bemutatták.
Igen, a brüsszeli bemutatón is felolvastak belőle. A budapesti rendezvényen a kiadó 100 embert számolt meg, aki eljött. Lehetséges, hogy mégis vágynak a líra után, nem tudom.
Az utószóban Toroczkay András költő felteszi a kérdést: „Hol volt ez az ember eddig?” Majd a későbbiekben folytatja: „Nem hadnagyocska Urbán Gyula, hanem generális, aki egy régen elvesztett háborúban minden jelszót elfelejtett.”
Régebben a fiatal írók segítséget kaptak az idősebb társaiktól, Babits korában természetes volt, hogy a befutott, elismert költők, szellemi és lelki mentorként támogatták a feltörekvő művészeket. Pályakezdőként talán Illyés Gyula társaságában tudtam ehhez az élményhez jutni. Ez ma már nincs. Ezért is fontos számomra ez a vallomás, amit ez a fiatal író írt rólam.
A kötet meglehetősen puritán, de visszaérő grafikai eleme a talpas kereszt. Ez dagad a vitorlák vásznán és a kötetet is fejezetekre tagolja.
A hit nagyon fontos számomra, a talpas kereszt a létem szimbóluma. Bibliás ember vagyok, ahogy az édesanyám is az volt. Most írok könyvet az életéről. Nagyasszony volt, széles műveltségű, de nem ez a fontos, hanem az, hogy Lorántffy Zsuzsanna volt a példaképe. Volt benne valami a társadalmi helyzetén túl, ami tartotta benne a lelket, és a hit tartotta össze. Ennek a könyvnek a címe „Anyám a lóban” és a felénél tartok. A posztmodernek azt hihetik majd, milyen jó, formabontó cím. Ezzel szemben egy abszolút realista kép van előttem 1945-ből, a fagyott lótetem, ami középen fel van nyitva és a háziasszonyok baltával hasítják ki a húsát, hogy legyen miből főzniük.
Brüsszelben is járt egy író-olvasó találkozón, nem sokkal a verseskönyv itthoni bemutatását követően.
A Magyarok Házának elnökasszonya, Dr.Kállayné Zita és munkatársa Rumbold-Molnár Eszter sokat dolgoztak azért, hogy ez a találkozó létrejöjjön. Én voltam a meghívott vendégek közül az első, aki nem zenész. S bár az aktualitása a „Kolumbusz utolsó útja” volt, de a programsorozat keretében két rövidfilmet is levetítettek a munkáimból. Az egyik az első világháború borzalmait feldolgozó „La Valse” cínű bábfilmem, ami a Magyar Televízió számára készült, a másik pedig az először az egykori Szovjetunióban 1976-ban bemutatott „Kék kutyus” című animációs film, ami a másság elfogadásáról szól. Továbbá az arcFAM Egyesület Château-Vár-Castle Színtársulata élőben bemutatta a „Minden egér szereti a sajtot” című darabomat. Az író-olvasó találkozón megtisztelő létszámú közönség fogadott és majdnem éjfélig kérdezgettek. Érdekes módon politikamentesen, inkább én érdeklődtem az iránt, hogy az 1956-osok milyen módon és nehézségekkel tudtak beilleszkedni és új életet kezdeni ott.
A felesége is jelent volt vendégként. Ez csak udvariassági gesztus volt a szervezőktől?
Fontos, hogy elkísért. A kötetemben a szonettek nagy része hozzá szól és a kötet központi helyén a hozzáírt vallomásaim olvashatók. Nagyon fontos szerepet tölt be az életemben és a művészetemben. Ő egy nagyszerű társ.
Már említette, hogy az édesanyjáról ír most. És mi szerepel még a terveiben?
A tengerkék színű kiskutya története most júniusban fog megjelenni oroszul Moszkvában. A magyar olvasók már 2014-ben megismerhették és akkor a budaörsi színházban is látható volt. A fordításban egy orosz barátom segített, aki Magyarországon végezte el a bölcsész szakot és hibátlanul beszéli a nyelvünket. A meséimben sok verses betét van, ezek hangulatának a visszaadásához szükség van a tudásra. Ő fordította oroszra többek között József Attilát is. Majd szeretnék írni egy könyvet egy arany kisfókáról, amiben a konfliktus a pénzszerzés körül forog, de társaival ellentétben ezt a kisfókát nem ütik agyon, hanem cirkuszba viszik, tőzsdére kerül, ahogy ez manapság történne. Ez ellen száll harcba egy állatvédő csapat, ami majdnem elvérzik, de mivel mese, végül megmenti az összes csapdába esett fókát.
Írta: Hajósi Virág
