Ma, március 3-án Sík Zoltán egykori budaörsi plébános születésének 100. és halálának 20. évfordulóján tisztelői 17 órára várják a sírjához az emlékezőket a Nefelejcs utcai, budaörsi régi temetőbe. Utána a 18 órakor kezdődő szentmisén a Werner Kórus énekel.
A hetvenes-nyolcvanas évek vallásüldözése ellenére akadt egy hely Budapesten, ahol minden vasárnap megtelt családokkal a templom mögötti oratórium. Egy lelkes pap, Dr. Sík Zoltán (1917-1997) a budapesti Rózsafüzér Királynéja – ismertebb nevén – Domi plébánosaként hívta a gyermekeket és szüleiket a gyermekmisékre. Magam is évekig részt vettem, gitároztam és orgonáltam Zoli bácsi (ahogy azokban az években hívtuk őt) gyerekmiséin. Mindazok, akik ott voltak, szívükben őrzik ezeknek a miséknek a tanítását, hangulatát és emlékét.
Dr. Sík Zoltán Budapesten született 1917. március 3-án. Fiatalként a Regnumban nőtt fel, a Solymok közé tartozott. Teológiai tanulmányait Bécsben végezte, a papi hivatásra a Pázmáneum növendékeként készült. A papi rend szentségét Bécsben 1940. március 17-én vette fel. Felvidékre, Nagycéténybe helyezték káplánnak, majd Nagymaroson volt hitoktató. Lelkipásztori működésének jelentős részét Budaörsön töltötte. 1944-ben került oda káplánnak. Amikor a nagy kitelepítések zajlottak, az akkori plébános nem hagyta magukra híveit, elment, és sorsközösséget vállalt velük. 1946-tól Sík atya plébánosi kinevezést kapott. Látta a híveit ért igazságtalanságokat, felemelte szavát érdekükben, és kérte Mindszenty Józsefet, hogy a kitelepítésekkel kapcsolatos levelét körlevélben hozza nyilvánosságra, melyet majd felolvasnak a templomokban. A hercegprímás ezután levélben hívta fel a miniszterelnök figyelmét a történtekre, és tiltakozott a német anyanyelvűeket ért jogfosztások ellen.
Sajátos egyéniségével és humorával próbálta áthidalni azt a nehéz időszakot, amikor a tősgyökeres sváb családok házába Felvidékről, Erdélyből magyar, ill. csángó embereket telepítettek be. Ő formált egységes közösséget a faluból. Mivel jól beszélt németül, külön foglalkozást vezetett a németajkúaknak, és rendszeresen anyanyelvükön misézett nekik.
Hittant tanított a lány- és a fiúiskolában, a nehéz politikai helyzet ellenére is sok hittanos gyerek járt hozzá. Az Úrnapi körmenetek, az elsőáldozások mind jelentős események voltak plébánosi működésének.
Zoli bácsit 1974-ben a budapesti Rózsafüzér Királynéja plébánia vezetésével bízták meg. Egyben ellátta az 1951-ben felrobbantott Regnum Marianum plébániatemplom területén élő hívek lelki gondozását is. Egész életében sokat tanult. Igyekezett mindig a legfontosabb teológiai dolgokat szem előtt tartani. Az Úr követe és tolmácsa volt köztünk, aki a mai nyelvre fordította le, a mi szívünkhöz hozta közelebb Jézus üzenetét. Ennek érdekében születtek a mindenki által szeretett Teri-Feri történetek.
Nyitott volt a megújulásra, és ez a készsége élete végéig elkísérte. Azon munkálkodott, hogy hívei tudatos, igazi, felnőtt keresztényekké váljanak. Ehhez igen fontosnak tartotta az imán kívül a rendszeres hitbeli tanulást is. Családos közösségeket hozott létre, ezzel a templomi közösséget építve. Megérezte, hogy igazi közösséget csak a személyes kapcsolatok révén lehet teremteni. Barátilag szólította meg a körülötte lévőket, így sikerült családias légkört kialakítania. Igen jó barátságban volt a gyerekekkel, nagyon szerette őket. Valósággal megfiatalodott, kivirult közöttük a hittanórákon, gyerekmiséken.
1989-ben ment nyugdíjba, és ezután bekapcsolódott kisegítőként a budapesti Boldog Özséb plébánia életébe. Itt ovis miséket tartott, amelyre nagy örömmel hozták a szülők az apróságokat. A 9-es mise végén, miután kijött a gyóntatószékből, a gyermekek körülrajongták, megölelték. Nagyon szerették őt.
Az utolsó hónapokat a székesfehérvári papi otthonban töltötte, ahonnan kórházi kezelésre kényszerült. Itt érte a halál 1997. március 12-én.
Dr. Zsombok György visszaemlékezése: .„Mi fölnőttek, akik – akkor állítólag csupán gyerekeinket vittük el Zoli bácsi miséire – ma már be merjük vallani, hogy sokkal többet vittünk haza a Teri-Feri történetekkel, mint amit esetleg egy mély, bonyolult teológiai fejtegetésből meríthettünk volna. Otthon meg tudtuk kérdezni csemetéinket például Feri viselt dolgaival kapcsolatosan kialakított véleményükről, és közelebb kerültünk egymáshoz. Teri – Feri küszködéseit Zoli bácsitól több felnőtt hallgatta, mint gyerek a legalkalmatlanabbnak tetsző időpontban tartott misén: vasárnap délután fél 4-kor. Szívesen jöttünk, mert példákon keresztül, mesékben könnyebben fogjuk föl a tanítást, talán azért – s ezt nagyon reméljük Urunk! – egy kicsit meg tudtunk maradni gyereknek. Vagy ha mi nem, akkor azért, mert szívesen hallgattunk egy két bottal is nehezen járó, öreg papot, aki gyerek tudott maradni. Aki a csengőszó után a hömpölygő ministránsok között besántikált a szentélybe, rámosolygott a hívekre, számba vette a padban kalimpáló gyereksereget – név szerint ismerte őket és szüleiket – és kezdetét vette a szentmise. Aki kicsikkel tud foglalkozni, nagy ajándékot kapott. Zoli bácsi ezek közé tartozott”
Születésének száz éves évfordulóján szeretettel gondolnak rá egykori budaörsi, domis és békásmegyeri hívei. Hisszük, hogy ő már Odaátról könyörög és közbenjár értünk.
(A cikk megjelent a Keresztény Élet március 5-i számában.)
Kiegészítésünk
Amikor 1944-ben Aubermann Miklós budaörsi plébános a híveivel elmenekült (más források szerint nem hagyta magukra őket), és bár hazatérése érdekében Mindszenty bíborossal is levelezett, mégis 1964-ben Németországban hunyt el, utóda Sík Zoltán lett. Budaörs történetének e tragikus időszakából ismerhetjük Sík Zoltán plébános Mindszenty József hercegprímáshoz, esztergomi érsekhez írt 1946. februári jelentését a Budaörsön a kitelepítés után kialakult helyzetről. Lelkipásztori működésének jelentős részét Budaörsön töltötte: 1944-től káplán, majd 1946-tól plébános és harminc év múlva, 1974-ben helyezték át a budapesti Rózsafüzér Királynéja plébániára. Ez alatt nagyon sokan ismerték meg, megszámlálhatatlan elsőáldozást, bérmálást, esküvőt és temetést tartott. Akik ismerték, úgy emlékeznek rá, hogy művelt, igazi közösséget összetartó pap volt. Az utolsó hónapjait a székesfehérvári Papi Otthonban töltötte, ahonnan kórházi kezelésre kényszerült, itt érte a halál 1997. március 12-én, de Budaörsön temették el és az itteni római katolikus temetőben található a sírja.
Ma, március 3-án van a születésének 100. és halálának 20. évfordulója, ezért tisztelői 17 órára várják a sírjához az emlékezőket a Nefelejcs utcai, budaörsi régi temetőbe. Utána a 18 órakor kezdődő szentmisén a Werner Kórus énekel.
