A Budaörsi Olvasókör a PostART-on
Tegnap este Porkolábné Kóra Zsuzsa, nyugdíjas pedagógus tartott előadást a Freinet pedagógiáról a Budaörsi Olvasókörben, amely ezentúl új helyen, a PostART-on tartja összejöveteleit.
A Freinet pedagógia korántsem új oktatási módszer, hiszen már az 1980-as években Magyarországra érkezett Franciaországból, de mára – méltánytalanul – szinte kikopott a magyar iskolákból. Ijesztő és tragikus, hogy helyette és más hasonló, a gondolkodásra és a kreativitást előtérbe helyező módszerek helyett még mindig csupán a tananyag egyoldalú, száraz közlése jelenti a pedagógiát – hangzott el tegnap, azaz január 10-én este a Budaörsi Olvasókörben, ahol Porkolábné Kóra Zsuzsa, nyugdíjas pedagógus tartott előadást. Tóth Zoltán, a kör vezetője beszélgetett vele.
Az előadó a Freinet módszert tanítóként alkalmazta eredményesen a nyolcvanas évek második felétől, először Nagykovácsiban, majd egy olyan budapesti iskolában, ahova elsősorban tanulási zavarral küzdő gyerekek jártak.
Zsuzsa Nagykovácsiban nőtt fel és a nagyszülei tanárok voltak. Ő maga először képesítés nélküli óvónő lett, másodikosokkal kezdte tanítói pályafutását Nagykovácsiban. Hamar elkezdte foglalkoztatni, hogy lehetne mindenkinek megtanítani a tananyagot. Pályázatot írt az írástanítás módszertanáról egy oktatási újságba, ami alapján meghívták az Oktatás Kutató Intézet konferenciájára és kerekasztal beszélgetésen vitatták meg, hogy a pedagógia szakma vagy művészet. Majd 1987-ben meghívták egy Freinet táborba, és itt tapasztalta meg, milyen az, ha az oktatás nem a hagyományos módon történik. E tábor két vezetőjével, Galambos Ritával és Horváth H. Attilával közösen adaptálták 1988-ban általános iskolára a Freinet módszert, olyan harmadikosokkal, akiknek a szülei beleegyeztek ebbe.
Az ilyen iskolában a napot azzal kezdik, hogy a teremben széthúzzák az asztalokat, kört alkotva ülnek a széken és beszélgetnek. Beszélgetőkört hoznak létre szó szerint és átvitt értelemben is. Ettől megváltozik minden, hiszen a tanár nem a gyerekek felett áll, és a gyerekek nem izgulnak, ha szólniuk kell.
Magyarországon 1988-ban alapították meg a Freinet alapítványt, melynek tagjai akkoriban kéthetente összejöttek és maguk közé hívták mindazokat, akik akik később alternatív iskolákat nyitottak. 1989-ben egy pályázaton hetvenezer forintot nyertek, amiből Zsuzsa már akkor számítógépeket is vásárolt.
Mitől tér el még ez az oktatási módszer a többitől? Ennek illusztrálására az előadás előtt Kóra Zsuzsa körbejárt, és a hallgatóságnak színes papírból kellett választani és letépni egyet, amit utána fölragasztottunk egy közös lapra. Majd Zsuzsa megkérdezte, vajon melyik fecnit szedhetjük le a lapról úgy, hogy a kialakult „ábra” ne változzon. Hamar rájöttünk, hogy egyiket sem. A gyerekekkel is minden tanév elején így csináltatott egy szép mozaikképet, amit kiraktak a falra és a gyerekek eldönthették, hogy ez most csak osztálydekoráció vagy az életük alapja. Fontos, hogy munkánk eredménye megjelenjen abban a térben, ahol vagyunk és bizony az a tanáron múlik, hogy egy gyerek mit érez, hogy tényleg olyan-e ő mint mindenki más, vagy nem, és ha más, baj-e az.
Ehhez kellett megváltoztatni a pedagógiai módszert és kellene újra. Hiszen a tananyag nem egyformán megy bele mindenki fejébe, mert nem vagyunk egyformák. Például a munkakártya az egyik olyan feladat, ahol a tanár A/4-es lapokra érdekes, színes képeket ragaszt egy témáról és kérdéseket ír rá. A válaszokat pedig a gyerekeknek a tankönyvből kell kikeresni, kis csoportokban, amiről utána kiselőadást tartanak. Mindenki választhat a 4 munkalap közül olyan témát, amelyik jobban érdekli. És mivel ezek a táblára ki vannak ragasztva, ez sokkal jobban motivál, mintha a tanár csak szárazon felsorolja az információkat. A tárgyi tudás megszerzése mellett ez a módszer fejleszti a problémamegoldó készséget, a beszédkészséget, a figyelem pedig fennmarad akkor is, amikor a többi munkalapról feldolgozottakat meghallgatják a tanulók egymástól.
Az első olyan osztályt, ahol Zsuzsa már elsőtől a negyedik osztályig a Freinet módszerrel tanított, ötödikben senki nem akarta átvenni a felsős tanárok közül – mesélte. – Bár nem voltak rosszindulatúak és kollégái nem akadályozták a munkáját, azért fenntartásokkal fogadták, hogy a „szabadon tartott” alsósokkal mi lesz, ha felsőben át kell állniuk a hagyományos tanításba. Majd megkezdődött a tanév és már október elején jöttek a dicséretek, hogy bizony a gyerekek remekül teljesítenek.
A Freinet módszer vagy inkább mozgalom alapelve, hogy a tanításnál minden egyes gyereket külön-külön látva és értékelve kell kiindulni a gyerek és a tananyag között olyan kapcsolatot, olyan környezetet létesíteni, hogy a gyerek akarjon tanulni. Hiszen alapvetően minden gyerek tanulni akar, ezért tud már egyévesen járni, két-három évesen beszélni stb. Ha valami érdekli, annak elsajátításába nagy energiát fektet. És a jó tanár ebben kell, hogy segítsen. A hagyományos módszer sajnos inkább kiöli ezt a vágyat.
Előfordult – folytatta mondandóját Zsuzsa -, hogy negyedikeseknek tanította meg a hatodikos anyagot, konkrétan a hatványozást, mert a szorzást tanulva a gyerekek érdeklődtek, hogy mi történik, ha egy számot önmagával szorzunk. Természetesen válaszolnia kellett és nem előre szaladt ezzel, hanem megfelelt a gyerekek igényének. „Egy pedagógus a gyerekért dolgozik, semmi másért. Ha másért dolgozik, akkor nem azt csinálja, ami a dolga.”
Az országos felméréseken az ilyen vagy hasonló szellemben nevelt gyerekek jóval a minimumkövetelmény felett teljesítettek, és Zsuzsa régi tanítványainak a nagy része diplomás, sikeres illetve külföldön van. S akik pedig itthon maradtak, gyakran kérdezik tőle, hol van olyan iskola, ahol úgy tanítanak, mint Zsuzsa őket, mert a gyerekeiket oda szeretnék járatni. Sajnos nem igazán tud már ajánlani.
A beszélgetés után tegnap este természetesen a hallgatóság is kérdezhetett. Mi a különbség a Waldorf és e módszer között? A Waldorf esetében egy témát járnak körbe több irányból, míg Freinet nem ennyire kötött, előfordul, hogy ha valami jobban izgatja a gyerekeket, akkor azzal többet foglalkoznak, mégis jobban illeszkedik az adott tananyaghoz, csak máshogy dolgozza fel. Egy másik hozzászóló szerint a jövő a felé megy, hogy nem is kell tudás, elég, ha azt megtanulják a gyerekek, hogy hol keressenek rá. Az osztályozás is szóba került, és kiderült, hogy e módszer szerint is írtak dolgozatokat ugyanúgy, mint mások, és nem egyformán lettek jók. De nem az volt a lényeges a gyerekek számára, hogy összességében ki milyen tanuló, hanem az, hogy ki miben jó, jobb, mint a többiek, és a miatt meg tudták becsülni egymást. Azután azt is hallhattuk, hogy a dolgozatok javításánál kevésbé frusztráló, ha a tanár nem aláhúzza a rosszat pirossal, hanem rajzol belőle valamilyen állatot (például hernyót) és úgy jelzi a hibát.
A pedagógus idézi elő, ha egy gyerek nem akar tanulni – összegzett egy hozzászóló, de Kóra Zsuzsa igyekezett megvédeni a tanárokat. Hozzátéve, hogy sajnos többségük azokat a metodikákat viszi tovább, amikkel őt tanították anno, és bár a főiskolán, egyetemen tanulnak tantárgypedagógiát, előfordul, hogy ezen belül azt a feladatot kapják, hogy töltsék ki az elsős matek munkafüzetet, de ez nem pedagógia. S bár tanítanak számukra a módszertanokról, de csak úgy, hogy hát ilyen is van, így mire bekerülnek egy iskolába, el is felejtik.
Egyre többször halljuk, hogy a PISA-felmérésben rosszul teljesítenek a magyar gyerekek. Miért? – vetődött fel. Mert az nem tudást mér, hanem a tanítás kvázi hatásfokát, eredményét. A gyereknek gondolkodni kell tudni, véleményt nyilvánítani, dönteni. Erre a hagyományos tanítás nem tanítja meg a gyerekeket.
Egy tanítónak melyik módszerrel van több munkája, a Feirnet-vel vagy a hagyományos „rabszolgaképzővel”? – kérdezte egy férfi. Attól függ, jól akarja-e csinálni – válaszolta Kóra Zsuzsa. Neki ugyanannyi idejébe került mindkettő, hiszen a hagyományos módszerrel előtt is sokat készült az óráira. A különbség a sikerességben volt.
Egy szintén tanár a hallgatóság soraiból visszatérve a szakma vagy művészetre (Kóra Zsuzsa szerint szakma) azt fejtegette, hogy nagyon egyéni, ki hogyan tanít, és a tanár karizmatikussága igen meghatározó. A diákok azt szeretik, arra figyelnek, aki túllép a hagyományos kereteken, plusz van benne valami megragadó. És neki az a legnagyobb siker, ha a felnőtté vált gyerek mondja azt, hogy azért lett belőle ez meg az, mert ő tanította.
Végül még kiderült, hogy Magyarországon azért is szűnhetett meg teljesen a Freinet módszer szerinti oktatás, mert azok a tanárok, akik ismerték az állami iskolákból átmentek a magániskolákba, a Waldorfba és a Rogers-be, és ott megint mást vártak el tőlük. Ám Kóra Zsuzsa azért reméli, újra felfedezik majd maguknak itthon is tanárok, és nemcsak az általános iskola alsó osztályaiban, hanem a gimnázium végéig. A világban a módszer él és terjed, kétévente van egy nagy, nemzetközi találkozó (a Ridef), ahol összegyűlnek a világ Freinet pedagógusai, mintegy öt-hatszázan és csoportokban tanácskoznak, dolgoznak. Ez is egy fiatal magyar pedagógusnak motiváció, hogy eljusson egy ilyen tanácskozásra.
Az Olvasókör következő vendége az új helyszínen, a PostART-on Radnóti Sándor Széchenyi-díjas magyar esztéta, kritikus, filozófus, irodalomtörténész lesz – zárta a tegnapi beszélgetést Tóth Zoltán.
