Az anyatejjel tápláló kismamákat ünnepelték

0
271

Budaörsön tizenegyedik alkalommal köszöntötték a városháza nagytermében azokat a kismamákat, akik több mint hat hónapon át szoptatták a gyermeküket. Zenés műsorral, játszóházzal, büfével és ajándékkal várják őket minden évben, de a tapasztalatok kicserélésére, tanácsadás kérésére is van lehetőség.

A rendezvényt, amit augusztus 25-én a Budaörsi Védőnői Szolgálat az Anyatej Világnapja alkalmából szervez, hagyomány szerint idén is Wittinghoff Tamás polgármester nyitotta meg. „Az elején az anyukák több mint 90 százaléka választja azt, hogy anyatejjel táplálja a gyermekét, de sajnos nagyon hamar lecsökken ez a szám, Magyarországon 30 százalék körülire. Pedig a szakirodalom szerint nem csak a gyerekeknek nagyon hasznos ez, hanem az édesanyáknak is” – mondta. „Összesen 180 családot hívtunk most meg, azoknak az erőfeszítéseit is elismerve, akik mindent megtettek ugyan, de önhibájukon kívül nem tudtak az ideális ideig szoptatni” – ezt már Máthéné Papp Mariann, a Védőnői Szolgálat vezetője osztotta meg velünk.