Az államalapító Szent István királyt és az Új Kenyeret ünnepeljük ma

0
198

„Amikor augusztus 20-án Szent Istvánra és az államalapításra emlékezünk, akkor az út elejét tiszteljük ebben. Annak az útnak az elejét, mely nehéz történelmi időszakokon át vezetett el a mai modern európai demokráciához. Melynek alapja az emberi szabadságjogok tiszteletben tartása és az önrendelkezés” – hangsúlyozta beszédében Wittinghoff Tamás polgármester az államalapító Szent István király, illetve az Új Kenyér ünnepe alkalmából rendezett ünnepségen, melyet Budaörs Város Önkormányzata szervezett. Az új kenyeret megszentelte és megszegte Varga János római katolikus plébános és Vatamány Sándor görögkeleti parókus. A megemlékezést a Múzsák Társulat előadása és a Budaörsi Fúvószenekar tette teljessé.

A Templom téren fél tízkor mintegy száz ember jelenlétében kezdődött az államalapító Szent István király tiszteletére és az Új Kenyér ünnepe alkalmából rendezett ünnepség a Himnusz eléneklésével. Ezt követően elmondta ünnepi beszédét Wittinghoff Tamás polgármester, melyben arra fektette a hangsúlyt, hogy István király történelmi szerepe és jelentősége a nyugati kultúrához igazodásban keresendő, s ez ma is megszívlelendő. Ezen kívül felhívta a figyelmet I. István király törvényeire, azon belül az Intelmekben leírt tanácsokra is, melyekből kiderül, a teljes központosítás nem vezet jóra az államigazgatásban, s kapcsolta össze a most aktuális helyzettel, melyben a kormány korlátozza az önkormányzatok önállóságát.

Az ünnepély fényét emelte a Szent István napi zenés irodalmi emlékműsor, melyet Endrődi Ágnes, Tövispataki Beáta és Tóth Sándor, a Múzsák Társulat színészei prezentáltak. Előadásuk során többek között elhangzottak részletek Szent István király Imre nevű fiának írt Intelmek című törvénykönyvéből, illetve énekek, például a Kormorán zenekar Nincs szó, nincs jel című dala.

 

Majd Varga János, a római katolikus plébános és Vatamány Sándor görögkeleti parókus megszentelték az új kenyeret, majd a polgármesterrel együtt megszegték azokat, a szeleteket pedig a rendezvény végén szétosztották a jelenlévők között. A plébános úr kihangsúlyozta, hogy Szent István király hívő magyar ember volt, leginkább annak köszönhető irgalmas és bölcs intézkedései, melyek uralkodását jellemezték.

Az ünnepségen a Himnuszt és a végén elhangzó Szózatot éneklő egybegyűlteket a Budaörsi Fúvószenekar kísérte, vezényelt Balogh László karnagy, mely térzenét is biztosított az ünnepséget megelőzően és annak végén.

Wittinghoff Tamás teljes beszéde alább olvasható:

Ki gondolta volna, hogy harminc évvel a magyarországi rendszerváltás után megint különböző torzításoktól kell óvnunk az államalapítás ünnepét és első királyunk emlékét? Ismét arra kényszerülünk, hogy bizonygassuk, nem volt szégyen ezer évvel ezelőtt sem tanulni a fejlett nyugati társadalmaktól. Hogy Szent István király sikerének kulcsa egyáltalán nem az erőszakosság és a korlátlan hatalomkoncentráció volt. És hogy nem koptatta el István keresztényi szeretettől áthatott állambölcseleti intelmeit ezer esztendő sem.
A magyar történelemben nem először fordul elő, hogy nem kívánatos a szent istváni örökség teljes és őszinte felvállalása. A középkorban kizárólag a vallási elem volt a meghatározó, a szentté avatott királyra emlékeztek. Később az önálló, független ország jelképeként szolgált, majd a nemzeti jellegre helyeződött át a hangsúly. A két világháború között, érthetően a szentistváni nagy Magyarországot idézték meg legtöbbször. Míg 1945 után a kommunisták már egyaránt támadták az ünnep vallási és nemzeti jellegét is. Sőt, ők voltak azok, akik megkérdőjelezték, hogy a magyar állam megalapításához a mintákat, a sikeres nyugati társadalmaktól vettük át.
Akkor is akadtak ugyanis olyan történészek, akik jó pénzért hajlandóak voltak úgy értelmezni a múltat, hogy az megfeleljen az éppen uralkodó ideológiának, a megrendelő megelégedésére.
Szerintük a polgári történészek tévedtek, amikor az államalapítás lényegét abban látták, hogy a barbár kelettel szemben a fejlett nyugatot választottuk. Majd azt próbálták bizonygatni, hogy már ezer éve is a szláv mintákat követve hoztuk létre az új államunkat.
Hát, igen. A dolog természetéből következett már akkor is, hogy az egyik hazugságot mindig kényszerűen követi a másik. Hiszen, ha azt állították, hogy a nyugat hanyatlik, és ott egy borzalmas társadalmi rendszer működik, akkor a múltunkról is hazudniuk kellett.
Mi azonban maradjunk szigorúan a tényeknél.
Jó ezer évvel ezelőtt, akkor még Vajk néven, egy rendkívül súlyos válsághelyzetben került az ország élére a később királlyá koronázott István. Ekkoriban a magyarság valódi válaszúthoz érkezett. Világossá vált, hogy ha nem változtatunk sürgősen, akkor mi sem tudunk gyökeret ereszteni itt a Kárpát-medencében, és minket is ugyanúgy elsöpörnek, mint az előttünk érkezett pusztai népeket. Dönteni kellett, méghozzá gyorsan és egyértelműen: a nyugati modell átvétele, vagy a felmorzsolódás. A nehéz, de a biztos jólétbe vezető út, vagy annak az eleve kudarcra ítélt koncepciónak a makacs erőltetése, hogy nekünk sikerülhet egy különleges, saját megoldást találni.
Szerencsére már Géza fejedelem is tisztán látta az elkerülhetetlen teendőket. Ezért is készítette fel tudatosan a fiát a keresztény uralkodói szerepkörre. Ezért választott számára bajor feleséget, ezért keresztelkedett meg formálisan ő maga is, állította le a kalandozásokat, és igyekezett jó kapcsolatokat kialakítani az európai uralkodókkal.
Bár Géza tényleg számtalan fontos előkészítő lépést tett meg, a roppant feladat megoldása mégis Istvánra maradt.
Neki kellett azt a megosztott törzsi társadalmat gyökeresen átalakítani, amely hosszú évszázadok óta a saját szokásai szerint élt, jórészt még mindig nomád pásztorkodó gazdálkodást folytatott, és a kereszténységtől gyökeresen eltérő hiedelmekhez ragaszkodott.
Ebben az ellenséges, az újtól rettegő közegben kellett megszereznie a teljhatalmat, leverni az ellenszegülőket, új vallást bevezetni, átszervezni az egész társadalmat, törvényeket hozni és azokat meg is tartatni, saját hadsereget felállítani, és működtetni egy vadonatúj közigazgatást.
Kár lenne vitatni, hogy bizonyos esetekben csak erőszakkal tudta keresztülvinni akaratát. Ám az is tény, hogy a mi korunkból nézve, nagyon nehéz megítélni, hogy ezer évvel ezelőtt mi számított túlzott kegyetlenségnek. Példaként elég felidézni, hogy István egyik kortársa, II. Baszileiosz bizánci uralkodó, egy győztes csatája után, tízezer fogoly katonát vakíttatott meg.
Az ilyenfajta oktalan kegyetlenkedés teljesen távol állt Istvántól, és ahogyan megszilárdult a hatalma, egyre kevésbé volt szüksége kényszerítő eszközökre.
A nyugati modell nálunk is bevált, és jól működött. Segítségével, történelmi távlatból nézve, hihetetlenül rövid idő alatt sikerült létrehozni és stabilizálni az új magyar államot.
Ezért is fontos a szent istváni tapasztalatokat feleleveníteni, ha cáfolni akarjuk a hatalmi érdekből újra felmelegített ósdi nézeteket, amelyek szerint a nyugat hanyatlik, és nekünk valamilyen új társadalmi modellt keleten kellene keresnünk.
Történelmi tény, hogy az utolsó másfél ezer évben a világ legfejlettebb térsége Nyugat-Európa volt. Ráadásul az itt működő társadalmi modell komoly korrekciós képességgel rendelkezik, időről-időre tudott alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.
Hazánk több százéves késéssel csatlakozott ehhez a térséghez. Ezért is szólt arról szinte az egész történelmünk, hogy megpróbáltuk ledolgozni ezt a megkésettséget. A haladás hívei számára soha nem volt kétséges, hogy számunkra ez az igazodási pont. Magyarország pedig mindig súlyos árat fizetett azért, ha az aktuális Koppányokra hallgatott István ellenében.
A jelenlegi problémáink is pontosan abból erednek, hogy a hatalmon lévők szisztematikusan lebontják a nyugati típusú demokrácia elemeit. Mert csak ezek garantálnák, hogy ne koncentrálódhasson ellenőrizetlen hatalom egyetlen ember kezében.
Egyébként István király a fiához írt intelmeiben is sokat beszél arról, hogy az egyszemélyi hatalomgyakorlás mennyire veszélyes. Így fogalmaz: „Ha haraggal, gőgösen, gyűlölködve, békétlenül kevélykedsz az ispánok és főemberek fölött, a vitézek ereje bizonnyal homályba borítja a királyi méltóságot, és másokra száll királyságod.”
Vagyis, István bölcsen figyelmeztette a fiát, hogy a hatalmat így gyakorlók szükségszerűen bukásra vannak ítélve.
Első királyunk államszervezetének egyik meghatározó eleme, az ezer éven át jól működő vármegyerendszer is a hatalommegosztás szükségességének bizonyítéka. Most, az önkormányzati választások közeledtével nem árt felidéznünk ezt a maradandó alkotását.
István számára egyértelmű volt, hogy képtelenség egyetlen központból működtetni az országot. Nincs olyan lángelme, aki át tudna látni minden folyamatot. Akik mégis elhiszik ezt magukról, azok mindig súlyos árat fizetnek tévedésükért. Sajnos a társadalom vétlen tagjaival együtt. István tudta, hogy bizonyos mértékben meg kell osztania a hatalmat. Ezért a kisebb területi egységek, a vármegyék vezetőinek döntési jogokat, anyagi javakat engedett át, mert csak így tudta hatékonyan működtetni az egész rendszert.
Ez a vármegyei modell a nehéz történelmi időkben is képes volt hatékony ellensúlyt képezni a központi hatalommal szemben.
Az alapelv azóta sem változott. A jól működő mai demokráciákban ezt a helyi hatalmi ellensúlyt önkormányzatiságnak nevezzük.
Nem véletlenül zavarja az autokratikus rendszereket az autonómia, a helyi függetlenség. Hisz az efféle rezsimek semmiféle kontrollt, ellensúlyt nem akarnak elviselni, így hát a helyi demokráciát sem gondolják komolyan.
Bibó István, a 20. század egyik legjelentősebb politikai gondolkodója fogalmazott úgy egy tanulmányában még 1946-ban, hogy “Nem lesz demokrácia Magyarországon az önkormányzás elvére épülő közigazgatás nélkül.”
Állítása ma is maradéktalanul érvényes. Hiszen a demokrácia lényege éppen az, hogy saját magáról mindenki maga rendelkezhet, és ennek így kellene lennie az egyéntől a különböző civil szervezeteken és intézményeken át az önkormányzatokig.
Budaörs olyan település, ahol szigorú alapelvünk az autonómia. Az intézményi, a szervezeti és az egyéni is. Talán e miatt is nevezik településünket egy kis szigetnek az országon belül. Ahol kicsit szabadabb a levegő…
Ezért érint bennünket olyan érzékenyen ennek az elvnek a megsértése, különösen, ha ez az egyik legfontosabb területet, az oktatási intézményeinket érinti. Elfogadhatatlan, hogy a központi hatalom – semmibe véve tantestületek, szülők és önkormányzat, de még a saját tankerületi vezetőjüknek a véleményét is -, visszadobja két nagy múltú iskola, köztiszteletben álló igazgatójának a pályázatát. Teszik ezt úgy, hogy más pályázó a két posztra nem is volt.
Igen, az ország egyik legeredményesebb középiskolájáról, az Illyésről és a Herman Ottó Általános Iskoláról van szó.
Amikor augusztus 20-án Szent Istvánra és az államalapításra emlékezünk, akkor az út elejét tiszteljük ebben. Annak az útnak az elejét, mely nehéz történelmi időszakokon át vezetett el a mai modern európai demokráciához. Melynek alapja az emberi szabadságjogok tiszteletben tartása és az önrendelkezés.
Nem fogadhatjuk el a megtorpanást, vagy a visszafordulást erről az útról. Ha ezt tennénk azzal nem csupán István király emlékét, de a rendszerváltás lényegét, s a demokratikus alapelveket gyaláznánk meg.