„Asszonysorsok 1944 után” címmel nyílt kiállítás tegnap, azaz február 22-én a budaörsi Heimatmuseumban. Az esemény keretében egy pódium beszélgetésen kortanúk és szakértők közreműködésével idézték fel Gajdos-Frank Katalinnak, a múzeum igazgatójának a vezetésével, hogy miként változott meg a magyarországi német asszonyok élete 1944 után.
Grőb Gyuláné Erzsike Hartáról érkezett, míg Dr. Németh Gabriella Dunakömlődról. Rajtuk kívül a budaörsi Gallai Mici néni és László Gábor rendező, a Sváb archívum szerkesztője vett részt a pódium beszélgetésen. A későbbiekben csatlakozott hozzájuk Heilmanné Wirth Marika Szekszárdról, aki jelenleg Budaörsön él a családjával.
A kiállítás a sváb klasszikus családmodellről és a Malenkij robottal kapcsolatos szenvedésekről szól, továbbá „mind azokról a dolgokról amikről nem szabadott eddig beszélni” – hangzott el.
1944 őszén gyökeresen megváltozott a magyarországi német asszonyok élete. Családokat választottak szét, a férfiakat elhurcolták hadifogolynak, a szülőket, nagyszülőket vagyonuktól megfosztották – olvasható a kiállítás egyik tablóján. Ezért ekkor az asszonyok látták el a férfiak munkáját is, nevelték egyedül a gyerekeiket. 1944 és 1953 között a magyarországi német asszonyok családfenntartó szerepe egyre fontosabbá vált.
Gajdos-Frank Katalin kiemelte, hogy a sváb asszonyok „emlékeit a szívünkben őrizzük” és feladatunk, hogy tovább vigyük a múlt értékeit.
Grőb Gyuláné Erzsike egy 14 éves lány imáját osztotta meg, ami őt is meghatotta az emlékek között kutatva. Azt írta a lány, hogy őket a sors kivetette a házukból, de kéri a Jó-Istent, hogy a sors hozza is vissza Hartára a családját. Iszonyatos fájdalommal, a hite által fordult a Jó-Istenhez Majd Erzsike így folytatta: „idős embereket gondoztam, akik megnyíltak előttem. A nyomásból túlélőként kijöttek. Túlélték a kitelepítést, a Malenkij robotot. Ösztönből jön, hogy amiről nem beszélünk, az nincs„. Érdekes mosollyal mesélte neki az egyik túlélő, hogy „tudod Erzsike, nem is volt olyan rossz nekünk a Malenkij robot alatt, mert az oroszok, a táboron kívül rosszabbul éltek, mint mi”.
Hartára 1949. október 13-án jött haza 53 nő. Az egyik nő kisbabát tartott a kezében. Vajon mit élhetett át? Nem lehetett tudni, sokuknál az ember nem akarta felszakítani a sebeket.
A Malenkij robotra elvitt nők kisgyermekei itthon maradtak, őket a nagyszülők, olykor a dédszülők nevelték fel. Volt egy nő, aki megbolondult ettől. Kivágott egy kis ruhát és azzal öltöztette a vele vitt fotót. Egyik alkalommal azt hitte, hogy a táboron kívül látja a családját. Odaszaladt a kerítéshez, de az oroszok lelőtték.
Bizonyos értelemben erőssé tesznek minket ezek az élmények, de el kell mondani, hogy soha többé ne történhessen ilyen – zárta mondandóját Erzsike.
Dr. Németh Gabriella a levéltári kutatásairól számolt be. Rövidesen egy könyvben fogja összefoglalni, hogy mit talált hányatott sorsú családjáról. Rengeteg jogtalanság érte sváb szüleit, nagyszüleit, dédszüleit. Kicsit beszélt arról is, hogy milyen igazságtalanságok, jogtalanságok történtek például a kitelepítési lista összeállításánál, amit rossz akaró emberek feljelentései alapján állítottak össze. Szó volt arról, hogy a ma élő leszármazottakat sérthetné, ha napvilágra kerülne a besúgó rendszerből név szerint a felmenőjük, ezért csak monogramokat használnak a publikációkban ilyen esetekben.
Gallai Mici néni többek között arról is mesélt, hogy kitelepített hozzátartozóikat milyen nehezen láthatták viszont és ezeknek is mennyi buktatója volt a szocialista rendszerben működő besúgói hálózat miatt.
László Gábor, aki a „Sváb archívum”-ot összeállítja napról-napra újabb kisfilmekkel gazdagítja azt – tudtuk meg. „Az utolsó órákban vagyunk ahhoz, hogy ezeket az emlékeket feldolgozhassuk” – mondta. A kiállításnak is része 3 videófilm az archívumból. Többek között ezeket és más anyagokat is bemutattak a megnyitó résztvevőinek. Ezekből is érdekes családtörténetek kerültek napvilágra.
Heilmanné Wirt Marika a témában most megjelent könyvét mutatta be a beszélgetés után.
Hamvas Béla idézettel zárult azt est, mely szerint „A lélek a túlvilágon csak akkor nyugszik meg, ha akad valaki a Földön, aki élete igazságát kimondja!” Ehhez a múzeum igazgatója megjegyezte:” mi most ezt tettük”.
Az esemény zárásaként a szép számmal megjelent érdeklődő megtekintette a kiállítást, mely a múzeum nyitvatartási idejében még hónapokig látható.
