A rajongó – novella 11.

0
378

Szerzőnk 41 éves, Budaörsön nőtt fel és itt is él a családjával. Novellái először nálunk jelentek meg egy éve, azóta már több helyen, de mi továbbra is szívesen vesszük írásait. Ezúttal egy lányról, aki rajongott egy színészért és mindent elkövetett, hogy személyesen találkozzon vele.

Ha budaörsi magyar lányként egy német színészért rajong az ember, akkor kevés az esélye, hogy valaha megismerjék egymást. Petrának mégis összejött, pedig nagyon sokáig úgy tűnt, hogy rajongása tárgyát csak a képernyőn át láthatja.

Jelentkezett több német egyetemre, hátha eljuthat Otto Bauer, a lassan világhíres német akciószínész otthonához, és egyszer megpillantja valahol, de végül Németországba nem, hanem az olasz Trentói Egyetem ipari mérnöki karára sikerült bejutnia.

Mikor egy évvel később meghallotta, hogy Otto éppen Trentóba megy forgatni egy kosztümös filmet, amihez több száz statisztát keresnek, gondolkodás nélkül feliratkozott egy casting-iroda statisztalistájára, és rá egy hétre már ott fagyoskodott a tizenhetedik századi kültéri díszletek között, korabeli parasztlány-jelmezben. Észak-Olaszországban hidegek a januárok, de a jelenet nem télen játszódott, nem vehettek nagykabátot.

Petra áldotta a jó szerencséjét. Mindenkitől azt kérdezgette, hogy vajon ennek mennyi esélye lehetett, hogy egyszer tényleg egy városban legyen dolguk.

Szólsz, ha le kell vennem a szemüvegem? – kérdezte az egyik szünetben angolul a mellé beosztott fiút, Matteot, akivel a szerep szerint át kellett sétálniuk a kamera előtt a következő beállításnál. – Nem mindig értem, amit a rendező mond.

A forgatási szünetekben, két jelenet között visszatette a szemüvegét, hogy láthassa a történéseket maga körül rendesen, és ne csak egy-egy homályos foltnak tűnjenek a többiek. Így látta Otto markáns arcát és acélkék szemeit is. A színészóriás mögött pár méterrel árnyékként kullogott Aaron, a testőre és egyben személyes dublőrje. A két férfi megszólalásig hasonlított egymásra, meg is zavarták néha ezzel a stáb tagjait. Csak a tekintetük volt nagyon más.

Aaron intett Petrának, és ment tovább Otto után. Ő már jól ismerte a lány arcát, az akár viselt szemüveget, akár nem.

A forgatás vége felé Petra újra Matteohoz fordult segítségért.

Megkérdeznéd nekem, hogy a holnapi forgatás mikor kezdődik?

Holnapra mi nem vagyunk beosztva.

Tudom, csak tudni szeretném, mikor nem lesznek itt, mert el akarok menni a szállodához, hátha oda tudok neki adni egy kis újévi ajándékot.

Minden nap odamész?

Majdnem. Ráérek, más dolgom sincs nagyon – mosolygott szégyellősen a lány.

Mire jó ez neked?! – csóválta a fejét a fiú, de választ már nem várt.

Másnap reggel Petra már korán ott ácsorgott a Hotel America recepcióján, ahol lassan megszokták a látványát. Nem kérdezték ki ő, mi járatban. Három hónapja, a forgatás kezdete óta nap mint nap ott várakozott.

Nyílt a liftajtó, Otto viharzott ki rajta.

Szia, hoztam neked valamit – próbálkozott angolul Petra, hátra sikerül megállítania a férfit, de az még csak felé sem fordult, lendületéből nem veszítve robbant be a szálloda éttermének ajtaján.

Engem senki sem vesz észre – motyogta a lány a még mindig lengő ajtó felé fordulva, de ezt Otto már nem hallhatta.

Én minden nap észreveszlek – hangzott egy kedves hang Petra mögül. A lány elpirulva pördült meg.

Tudom – válaszolta halkan – Hoztam neked is valamit.

Két ajándékot szorongatott, egy kicsit, ami egy tábla csoki volt, és egy jóval méretesebb, puha csomagot, szép papírban.

A csokit odaadod majd neki? Úgy tudom ez a kedvence. Ezt pedig neked kötöttem – nyújtotta Aaronnak mindkettőt.

Nekem? – lepődött meg a férfi. Egy apró szemekkel kötött, elegáns fekete-szürke-fehér színátmenetes sál vége fordult ki a papírból, ahogy elkezdte kibontani az ajándékát. A boltban kapható legfinomabb kasmír fonalból készült.

Aaron és Otto bármennyire hasonlítottak egymásra, mégsem lehetett összetéveszteni őket, ha valaki akár egyszer is beszélt velük. Aaron kedves barna tekintete ellentéte volt Otto metsző, hideg kék pillantásainak. Míg Otto szó nélkül elment bárki mellett, addig Aaronnak mindig volt pár kedves szava az emberekhez, különösen Petrához.

Igen, a tiéd. A kosztümben folyton kint van a nyakad, és Ottora mindig terítenek pokrócot a szünetben, de rólad nem gondoskodik senki. Pedig biztos fázol te is.

Hosszú másodpercekig álltak még egymással szemben, a férfi hol a sál puha szálait morzsolgatta az ujjai közt, és nézte a mintáját, hol Petra csillogó szemeibe nézett, mielőtt végre megszólalt.

Velem reggelizel? Talán beszélhetsz Ottóval is.

Nem biztos, hogy akarok már vele beszélni. De veled szívesen reggeliznék – válaszolta a lány. Együtt léptek be az étterembe. Petra félszegen belekarolt a férfi karjába, amitől Aaron érezte, hogy már neki is lett egy személyes rajongója.

A szerző:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here