Nem szolgáltatás, hanem szolgálat
Idén is három gyógyítónak ítélte oda a Budaörsi Egészségügyi Központ szakmai bizottsága a 2018 tavaszán elhunyt ortopéd sebészről, Hehl Istvánról elnevezett díjat, amivel az intézményben tevékenykedő közösség kiemelkedő munkát végző tagjait ismerik el. A díj egyik kitüntetettje dr. Ferencz János sebész, traumatológus, aki 1996 óta rendel az intézményben.
Számos elismerést kapott pályafutása során. Mit jelentenek Önnek ezek a díjak?
Nagyon sokat. A betegeimet mindig legjobb tudásom és gyakorlati felkészültségem szerint láttam el, és minden elismerés megerősít abban, hogy amit a pályám kezdetén feladatként tűztem ki, úgy sikerül végeznem, hogy azt a környezetem teljesítményként méltányolja. A sikeres gyógyítás egyébként mindig csapatmunka eredménye, munkatársaim segítsége nélkül mindezt nem tudtam volna elérni. Szóval az elismerés boldoggá tesz, és újabb lökést ad a további szolgálatra.
Hogyan lett orvos?
Egy ezerötszáz lelkes faluból származom. Annak idején választhattam, hogy állatorvos vagy embereket gyógyító orvos legyek. És én annak ellenére, hogy vidékről származom, azt mondtam, hogy embereket szeretnék gyógyítani.
Könnyebb vagy nehezebb volt annak idején első generációs értelmiségivé válni?
A döntés tulajdonképpen az általános iskolai osztályfőnököm érdeme, aki nyolcadikos koromban vitt bennünket. És ő a szüleimhez többször elment – 1959-et írtunk ekkor –, hogy én gimnáziumba kerüljek, és ne szakiskolában tanuljak tovább. A mezőgazdaságban is volt perspektíva, de amikor a szüleimnek „önként” be kellett lépniük a termelőszövetkezetbe, szépen eldöntötték, hogy én elmehetek a gimnáziumba. 1963-ban végeztem a Dobó István Gimnáziumban Egerben. Érettségi után tsz-ösztöndíjjal tanulhattam volna mérnöknek, de én inkább a SOTE-t választottam, és ehhez a szüleim támogatását is megkaptam.
Milyen időszak volt ez?
Akkor minden felszabadult, megszűntek a korábbi származási korlátok, képességeik alapján kerültek be az emberek az egyetemekre, nem kapcsolatok vagy pénz révén. Ezt szeretném hangsúlyozni, mert nagyon fontos. Sok évfolyamtársam vitte sokra, jutott magas tudományos fokozatig. Volt közöttünk, aki híres professzor lett.
Mindig traumatológus akart lenni? Hogyan választotta ezt a szakmát?
„Félrecsúsztam” – szerencsére. A diploma megszerzése után sebészként kezdtem vidéken, azután a szakvizsgagyakorlatom során meghívást kaptam az egyik klinikára, de mire elintéztem a vidéki ügyeimet, az állást betöltötték. Egyik barátom a villamoson említette, hogy a Baleseti Intézetben felvételi beszélgetések vannak. Bementem, sokan voltunk, végül kettőnket vettek fel. Fokozatosan szoktam bele az új és mozgalmas munkába. Aztán 1986-ban Zolczer professzor áthívott a János Kórházba, azóta ott dolgozom. A baleseti sebészetet csak el kell kezdeni, abbahagyni nem lehet: rabbá válik, aki ezt csinálja. Jelenleg nyugdíjasként dolgozom mint osztályvezető-helyettes, és továbbra is komoly műtéteket végzek: ízületi pótlásokat, vállrehabilitációs és korrekciós műtéteket.
Elsősorban végtagsebészettel foglalkozik. Egyik fiatal kollégája, utalva a műtéti eszközök és módszerek gyors fejlődésére, a szakterületet „technikai sportként” jellemezte.
De vajon egy medenceműtét is az? Technikai vívmányok vannak. Lehet artroszkóposan operálni térdet. Lehet artroszkóposan operálni vállat. De mi van akkor, ha artroszkóposan nem sikerül ezeket a műtéteket elvégezni? Én úgy gondolom, a fiatal kollégák minél szélesebb alapokon nyugvó ismeretanyagra kell törekedjenek, és a föltárásos műtétekben is képzetteknek kell lenniük, még akkor is, ha a jövő tényleg az artroszkópos sebészet. A szakmát meg az alázatot, a beteg tiszteletét pedig nem pótolja semmi.
A baleseti sebészet más elven szerveződik Budaörsön, mint az egyéb szakellátások?
A megjelenéshez nem kell beutaló, és a behívás nem érkezési sorrendben történik. A páciensek többsége ezt tudomásul is veszi. Kívánatos lenne, hogy a betegek a sérülés napján ellátásban részesüljenek, de sajnos vannak, akik több napos sérüléssel jönnek be, sőt néha három-négy héttel az eset után jelentkezik a sérült, mert már nem bírja tovább. Általában ők azok, akik gyorsabb ellátást követelnek, nehezen viselik, hogy nem érkezési sorrendben szólítjuk őket, hogy az akut ellátás – egy sebzés vagy vérzés – elsőbbséget élvez. Részünkről természetesen megvan az igyekezet, még akkor is, ha valaki nem sérülésből származó panasszal keres fel bennünket. Végül is a legegyszerűbb bejönni a baleseti rendelésre: ebben az esetben a pácienst aznap megvizsgálják, és ha szükséges, továbbirányítják a megfelelő szakrendelésre.
Friss kitüntetésének névadója, Hehl István kollégája volt. Őriz személyes emléket róla?
Rendeléseinken többször összefutottunk. Időszakos munkakapcsolat volt közöttünk, a hozzá irányított pácienseimet István szívesen fogadta. Azok a sérültjeim, térdbetegeim, akiket ő látott el, mindig tisztelettel beszéltek róla.
Hehl doktorról azt mondják, szigorú volt a betegekkel, de mindig a páciens érdekében: működjön együtt, hogy optimális legyen a gyógyulása.
Úgy gondolom, nem is létezhet másképp eredményes gyógyító munka. Hajnalonként az otthonában az ember gondolatban újra és újra operál, újra és újra felidézi a betegeit, folytatatja a megkezdett munkát. Nem véletlen az, hogy amikor rendelésen találkozom két héttel később egy sérülttel, pontosan tudom, hogy mi a baja. Az ember sokáig emészti az eseteket.
Mivel foglalkozik szabadidejében?
Nos, ez az, ami szinte nincs is. Budaörsön hetente kétszer, hétfőn és szerdán rendelek, csütörtökön meg Érden – ottani barátaim kértek meg rá egy évvel ezelőtt. Emellett naponta járok dolgozni a János Kórházba, Ha mégis akad szabadidőm, olvasgatok: a könnyű műfaj kapcsol ki, meg a szépművészet. Emellett szeretek színházba járni.
Mire büszke különösen?
Én az egész ténykedésemre büszke vagyok. Büszke vagyok arra, hogy sokan járnak hozzám most is a rendelésre. Büszkeséggel tölt el, hogy vannak gyógyult betegeim, akik a hozzátartozóikat is elhozzák hozzám, és megkérnek, hogy ha van rá lehetőség, operáljam én őket. Az együttműködés alapja persze a kölcsönös őszinteség és bizalom. Ma már jogi elvárás, hogy a kezelés, például egy operáció feltételeit egyeztessük, és az ellátás ideje alatt az ellenőrzés is elengedhetetlen. Az eredményes gyógyításnak feltétele, hogy a páciens is ugyanazt gondolja, mint az orvos, és aszerint is cselekedjen.
Írta: Révész Gábor
További díjazottak
Ferencz János főorvos mellett kiváló munkájának elismeréséül Hehl István-díjban részesült Winkler Vilmosné diabetológiai szakasszisztens, aki 2006 óta dolgozik az intézményben, és Kucsera Beáta sebészeti szakasszisztens, aki három éve szolgálja a budaörsi betegek gyógyulását sebészeti szakasszisztensként.
