„Lehet, hogy nehéz elhinni, de a demens beteg nem bosszantani akar, amikor zavaróan viselkedik” – hangsúlyozta Cserbán Józsefné Anna mentálhigiénés szakember tájékoztató előadása során, melyet tegnap az Alzheimer Cafe elnevezésű összejövetelen tartott. A második alkalommal megszervezett program tulajdonképpen továbbképzés volt a demencia témakörében, ahol hasznos ismereteket szerezhetett mindenki, aki meghallgatta. A megelőzésről, a kialakuló demencia lassításának lehetőségeiről és a demens emberek helyes ellátásáról, gondozásáról szólt az előadás.
Tegnap volt a második Alzheimer Cafe, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Modus Alapítvány közös, demenciáról szóló előadássorozatának soron következő része. Mivel a márciusban megrendezett első rendezvényen az érdeklődők alig fértek be a PostART szalonjába, ezúttal a nagy teremben volt a találkozó. Bíró Valéria, a budaörsi intézmény vezetője köszöntötte az egybegyűlteket.
Cserbán Józsefné Anna szakvizsgázott szociálpolitikus, szociális munkás, mentálhigiénés szakember beszélt, először felelevenítette a múltkori találkozón már elhangzott fontosabb információkat a demencia kialakulásáról, tüneteiről. Majd előadása további részében inkább a demenciában szenvedők hozzátartozóihoz, gondozóihoz szólt. Magyarországon kb. 200-250 ezer ember érintett a demencia diagnózisával, ami a családtagokkal együtt így legalább 1 millió embert érint közvetlen közelről, ezért nagyon fontos, hogy jól tájékozottak legyünk ebben a témában.
Például az Alzheimer-kór kialakulásának kezdeti szakaszában még gyógyszeres terápiával késleltetni lehet a betegség súlyos elhatalmasodását, akár évekkel kitolható az állapot rosszabbodását és értékes életéveket nyer a páciens. Nehéz persze szembesülni ezzel, ha valóban kiderül, hogy érintettek vagyunk, hiszen társadalmi megítélése a demens embernek általában nem pozitív. Ezért sokan inkább igyekeznek eltitkolni, leplezni, amikor észreveszik magukon az első tüneteket. Azonban mindenki érdeke a korai felismerés, a háziorvos pedig az úgynevezett memóriaszűréssel könnyen kiderítheti ezt.
Túlterheltség, kialvatlanság is okozhat memóriazavart ideiglenesen, ami megnyilvánulhat abban, hogy valaki nem találja a szemüvegét, mert elfelejtette, hova rakta le. Bajt az jelez, ha a szemüveg előkerülése után az a valaki nem emlékszik, hogy mire való egyáltalán a szemüveg. A másik leggyakoribb tünet, hogy a beteg nem tud új emléket létrehozni. Lerak valamit valahova és pár perc múlva már nem tudja, hogy azt ő rakta oda, azt hiszi, valaki más.
A mostani előadás a családtagokhoz és gondozókhoz szólt elsősorban, hogy hogyan bánjanak, hogyan viselkedjenek a beteggel. Legfontosabb közlendője az előadónak az volt, hogy demensbarát módon bánjanak a hozzátartozók, gondozók a demenciában szenvedőkkel. Mivel a betegnek az agya változik meg, épül le, nem szándékosan nem ismer fel embereket, akár közvetlen hozzátartozóit, nem szándékosan viselkedik zavarodottan, nem szándékosan mond valótlanságokat. A lehető legjobb, amit tehetünk hozzátartozóként és gondozóként, ha finoman átsegítjük a beteget megakadásain – például félbehagyott mozdulatát kisegítve, ha hirtelen nem jut eszébe, hogy mit csináljon a kezében tartott kávéfőzővel – és nem próbáljuk meggyőzni azok ellenkezőjéről, amit ő állít, úgyis hiába, inkább tereljük el a figyelmét másfelé vagy akár a lelki nyugalma érdekében akár hazudhatunk is. A hallgatóság sorai közül egy hölgy elmesélte, ismerőse hogyan reagált demens édesanyja azon közlésére, hogy ne vacsorázzanak addig, míg férje haza nem ér, aki valójában már húsz éve meghalt. A kreatív válasz az volt, hogy az illető azt mondta édesanyjának, férje már reggel jelezte, nem ér haza este korán, ne várják meg a vacsorával. Így nem okozott felesleges fájdalmat azzal, hogy újra és újra közli a rossz hírt, férje már meghalt.
És főleg nem szabad veszekedni a demens beteggel az állításain, mert úgyis hiábavaló, másrészt az állapotán is sokat rontunk vele. Érzelmileg nagyon negatívan hat a betegre, ha leszidják például azért, mert nem ismeri fel a saját gyerekét vagy házastársát, hiszen az érzései nem tompulnak el azonnal, sőt még a demencia legsúlyosabb stádiumában is mindent hall, még ha nem is tűnik úgy, ezért nem szabad degradálóan beszélni róla a füle hallatára. Ezért leteremtés helyett egy gyors bemutatkozással, mert így nem gerjesztjük a feszültséget, nyugalmat sugározva hamar át lehet lendülni az efféle szituációkon.
Az előadó javasolta még, hogy lehetőleg próbáljunk meg arra koncentrálni, hogyan lehetne késleltetni a beteg állapotának romlását. Ilyen, ha gyakran felhívjuk, ránézünk, hogy legyen kapcsolata a világgal. A pozitívumokra helyezzük a hangsúlyt, a negatív eseteket ne is emlegessük. A hűtőszekrényt ellenőrizzük gyakran, mert az ételekről sem képes a demens megállapítani, hogy mikoriak, és azt sem érzékeli, ha romlottak, képes akár meg is enni és gyomorrontást kapni. Ugyanígy nem érzékeli a szomjúságot, illetve akár a jóllakottságot sem, illetve nem biztos, hogy képes felismerni, ha fájdalma van és szavakba önteni, ezért mindent fel kell tudni ismerni, ha fáj valamije esetleg összegörnyed vagy arcán látszik a fájdalmas arckifejezés. És ha a család kevés hozzá, hogy ellássa a beteg gondozását, bátran kérjünk segítséget a szociális intézményektől.
Általánosságban elmondható, hogy az a legfontosabb, hogy nyugodt, békés, szeretetteljes környezetet biztosítsunk demens hozzátartozónk számára. Pozitív kisugárzásunk áthat a betegre is, amitől neki is jobb lesz a közérzete. Nehéz ellenállni a demenciával küzdők gyakori bosszantó viselkedést produkálnak. De fontos, hogy a hozzátartozók lássák az embert a betegség mögött, azt az embert, aki a betegség előtt volt.
Cserbán Józsefné Anna felhívta a jelenlévők figyelmét a Modus Alapítvány tanácsadó videósorozatára, a DemenSzia nevű YouTube csatornán. Hasznos információk „őrangyaloknak” címmel részletes tanácsokat hallhatunk az élet különböző területeit feldolgozó epizódokban.
Az első összejövetelről készült beszámolót ITT olvashatják.
