A Budaörsi Olvasókör hírei – „Olvasunk és főzünk! – Adjatok enni a szegényeknek!”

0
688

A Budaörsi Olvasókör tagjai Székesfehérvárra kirándultak, ahol találkoztak a városi könyvtárban működő olvasókör tagjaival. A beszélgetés után a belvárosban sétáltak, ahol megnézték az országalmát, a keresztény és zsidó emlékhelyeket, valamint a királyi koronázó teret.

Összefoglaló videó: ITT

Olvasunk és főzünk! – Adjatok enni a szegényeknek!

Az Oltalom Karitatív Egyesület és a Budaörsi Olvasókör összefogása a Dankó utcai konyha újjászületésért

Az Oltalom Karitatív Egyesület és a Budaörsi Olvasókör szociális együttműködése már jó pár éve igen hatékony: folyamatosan segítik a rászorulókat, eddig elsősorban élelmiszer-, ruha- és cipőgyüűtéseket szerveztek a szegények, a hajléktalanok számára. 

2020 elején az Oltalom Dankó utcai konyhájának felújítása rendkívül sürgetővé vált, amit csak fokozott a tavasszal berobbanó Covid járvány. Nap, mint nap, folyamatosan több száz emberre kell főzni a kicsi, szűk, rosszul felszerelt konyhában, hogy a rászorulók ne szenvedjenek hiányt, sok más terhük mellett.

Az Oltalom Karitatív Egyesület és a Budaörsi Olvasókör felismerte, hogy a járványok a legnagyobb mértékben a legszegényebbeket sújtják, hisz társadalmi megítélésük – ami egyébként sem jó- minden ilyen problémánál romlik. A jól bevált toposz ilyenkor ölt testet: Ők tehetnek az egészről! Az új kihívás közös döntésre sarkallta őket: az Oltalom Karitatív Egyesület és a Budaörsi Olvasókör immár közösen próbálják megteremteni az új konyha létrejöttének feltételeit: együtt gyűjtenek anyagi hozzájárulásokat, adományokat a Dankó utcai főzőhely újjászületése érdekében. 

Az Oltalom és az Olvasókör közös projektjének jelmondata:  Olvasunk és főzünk! – „Adjatok nékik ti enniök!” (Jézus)

Olvassunk szépirodalmat, regényeket, verseket, novellákat, evangéliumokat, az olvasás nemesíti a szellemet, a lelket, azonban soha ne feledkezzünk meg Jézus felszólításáról: “Adjatok enni Ti az éheseknek!”

Mindig legyünk szolidárisak a szegényekkel – a járványokon innen és túl is!” – emelte ki Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke és Tóth Zoltán a Budaörsi Olvasókör vezetője, amikor megszületett az együttműködésükről szóló döntésük a főzőhely rekonstrukciójának érdekében. A döntés óta folyamatosan jelentkeznek a kis és a nagy támogatók a projekt megvalósítására – az Oltalom és az Olvasókör várja a potenciális támogatók jelentkezését, a nagy- és kis összegű támogatások is rengeteget számítanak. 

A közös projekt érdekében az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, Iványi Gábor az Oltalom Dankó utcai konyhájában szerdánként 9-10 óra között krumplit pucol és bibliai történeteket mesél, bárki belehallgathat a lelket melengető, tanulságos igékbe, illetve bekapcsolódhat a zöldségtisztításba

Az Oltalom Karitatív Egyesület az Olvassunk és főzzünk jelmondat szellemében 2021. szeptemberétől szakács szak elindítását tervezi a Wesley Főiskolán, a Budaörsi Olvasókör vezetője, Tóth Zoltán szerkesztésében pedig szakácskönyv készül szegények számára, „Pár fillérből – finomat” munkacímmel.

Az Oltalom Karitatív Egyesület és a Budaörsi Olvasókör az alábbi számlaszámokra várja a Dankó utcai konyha felújítására szánt adományokat: Oltalom Karitatív Egyesület 10400140-00032575-00000008 közlemény: főzőhely

 Külföldről történő utalás esetére: Oltalom Karitatív Egyesület IBAN: HU11-10400140-00032575-00000008, SWIFT(BIC): OKHBHUHB Közlemény: főzőhely

A Budaörsi Olvasókörről

 A Budaörsi Olvasókör, Tóth Zoltán kezdeményezésére 2014-ben alakult, azzal a céllal, hogy mindenki megoszthassa másokkal az olvasmányélményeit. A könyvklub jelleg később kiegészült előadásokkal, beszélgetésekkel, amelyekre a hazai művészeti és tudományos élet kiválóságait hívják meg. Az olvasókör tematikáját maguk állítják össze, 2014-2020 között előadójuk volt többek között: Heller Ágnes, Spiró György, Iványi Gábor, Gábor György, Kocsis András Sándor, Erdős Virág, Szabó T. Anna, Bitó László, Gerendás Péter, Dés László, Hábetler András, Radnóti Sándor. Az olvasókör nyitott, bárki a tagja lehet, jelenleg több mint 100 a regisztrált tagok száma. Havonta egyszer találkoznak a PostArt kulturális színtérben. 

 A Budaörsi Olvasókör egy organikusan fejlődő civil klub: az olvasás mellett fokozatosan alakult ki a jótékonysági tevékenységük. Először ruhát és cipőt gyűjtöttek az Oltalom Karitatív Egyesületnek, majd bekapcsolódtak az ételosztásba is. Tóth Zoltán, a Budaörsi Olvasókör vezetője elvégzett egy szakács tanfolyamot, így a főtt étel elkészítése is reális lehetőséggé vált. Az alapanyagok vásárlásához szükséges pénzt a Budaörsi Olvasókör tagjai adják össze és önkéntesként maguk is főzik meg az ételeket, amelyeket többek között a VIII. kerületi Heti Betevő Egyesület osztja ki a rászoruló családok számára. 2015-től napjainkig 6000 adag ételt készítettek, a járvány idején is támogattuk a rászorultakat.

A Budaörsi Olvasókör ételkészítéssel támogatja többek között a mozgássérülteknek szervezett Sárkányhajó Fesztivált, a Motiváció és a Progress Alapítványt, a Tordasi hátrányos helyzetű gyermekeket támogató alapítványt. A Budaörsi Olvasókör az országos szervezésű kulturális és jótékonysági szervezetekhez is kapcsolódik, támogatást nyújt a Baumgarten-díjat és a Heller Ágnes-díjat kezelő alapítvány számára is. 

 2018-tól kezdve a Civil Rádió „Olvasókör” c. műsora rendszeresen, a Budaörs TV alkalmanként helyszíni közvetítést ad az olvasókör rendezvényeiről. A Rádió Bézs „Mit főzzek?” c. műsora már több alkalommal tudósított a Budaörsi Olvasókör főzéséről.

Dr. Tóth Zoltán István a Budaörsi Olvasókör alapítója, vezetője

Dr. Tóth Zoltán István (1952) a közigazgatás lépcsőinek minden fokát megjárta: gyakornokként kezdte és közigazgatási államtitkárként végezte pályafutását. 7 miniszterelnök és 8 belügyminiszter alatt irányította a választások állami feladatait. Közigazgatási és választási szakkönyvek után politikai-közigazgatási önéletrajzot és szakácskönyvet is írt. Blogja: https://tothzoltan.blog.hu/

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here