A Budaörsi Latinovits Színház évadnyitója

0
1025

Brasch Bence személyében egy új társulati taggal, megújult honlappal és egy nyáron nyert díjjal indítja évadát Budaörs színháza. A tervek között nyolc bemutató, osztályterem-színházi előadás és számos közönségtalálkozó is szerepel. Fehér Balázs Benő először, Alföldi harmadszor rendez és vendégként színpadra lép a társulattal Koltai Róbert is.

Nyáron a budaörsi repertoár számos előadásával vendégszerepelt a társulat országszerte, A Négyszögletű Kerek Erdő elnyerte a VIII. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon a „Legjobb meseelőadás” díját. De nem csak a színészek, a színház többi munkatársa sem tétlenkedett a szünetben: felújítottak számos kiszolgálóhelyiséget és megújult a színház weboldala is.

A 2019/20-as évadban összesen nyolc bemutatót tartanak, ebből ötöt a nagyszínpadon hármat pedig az elsősorban a gyerekközönség számára ideális Városi Ifjúsági Klubban. Innovációnak tekintető, hogy egy rendkívül fontos színházi formát, az osztályteremszínházat is bevezetik. Az évadnyitó társulati ülésen Wittinghoff Tamás polgármester rövid köszöntője után Berzsenyi Bellaagh Ádám igazgató beszélt az idei tervekről. Az első három premier próbafolyamata már augusztusban megkezdődött.

Bemutatóik sorrendben:

Szép Ernő: Kávécsarnok és Május (rendező: Kovács Kristóf, főbb szerepekben Takács Katalin, Koltai Róbert m.v., Brasch Bence, Ilyés Róbert, Nagy Katica m.v.) koprodukció a Gózon Gyula Kamaraszínházzal, 2019. szeptember 28.

Beck Andrea: A titoktündér (rend: Kuthy Ágnes) 2019. október 1.

Lakner Artúr – Lőkös Ildikó – ifj Straub Dezső: Édes Mostoha (rend: Szemán Béla) koprodukció a Múzsák Társulattal 2019. október 19.

Holger Schober: Apa Anya Fiú Lány, tantermi előadás (rend. Berzsenyi Bellaagh Ádám) 2019. október 26.

Bertolt Brecht – Kurt Weill: Koldusopera (rend: Fehér Balázs Benő) 2019. december 21.

Lewis Carroll: Alíz csodaországban (rend: Tengely Gábor) 2020. február

Kolozsi Angéla: Kozmosz-szösz (rend: Kolozsi Angéla) 2020. március

Beaumarchais: Figaro házassága (rend: Alföldi Róbert) 2020. május

A saját produkciók mellett a gyerekeknek szóló minőségi színjátszás jegyében több vendégelőadást is fogad a színház az évad során: az egri Diótörőt, a Kiskakas gyémánt félkrajcárát Veszprémből és a Pom-Pom meséit Egerből.

Szellemidézés című kávéházi sorozatuk idén is kéthavi rendszerességgel emlékezik a magyar színjátszás nagyjaira, a színházi nevelési program pedig ki is bővül, sűrűbben tartanak foglalkozásokat iskolásoknak. Egyre nagyobb odafigyelést kap a Színház leányintézménye, a Városi Ifjúsági Klub, amely nem csak az egyik játszóhelyük és próbahelyiségük, sokkal több ennél: a budaörsi fiatalok gyülekezőhelye, egy olyan hely ahol izgalmas és minőségi programok várják a gyerekeket óvodástól egyetemistáig. A színháznak immár összesen négy játszóhelye van a városban, és egyre gazdagabb együttműködéseket hoz létre Budaörs kulturális és oktatási intézményeivel. Kimondott céljuk például, hogy minden budaörsi és környékbeli gyerek az évadban legalább egyszer eljuthasson egy színházi előadásra.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here