Vajon valóban meghaladja a 450milliós EU erejét, hogy emberhez méltó körülményeket biztosítson a hotspotokon, az érkezése befogadó állomásokon? Jean Ziegler: Leszbosz, Európa szégyene című könyvének a bemutatója volt tegnap este Budaörsön a PostART-on.
Röszkén fotózta a menekülteket 2015-ben a budaörsi Wágner Csapó József, az ő képei is láthatók most a PostART hátsó, kis folyosóján Jean Ziegler: Leszbosz, Európa szégyene című könyvének a magyar kiadását illusztráló sajtófotókkal, bőséges képaláírásokkal.
A kiállítás és a könyv bemutatója az ország több városa után tegnap este érkezett meg Budaörsre. A budaörsi esemény szervezője a szintén budaörsi Első Feltétel Nélküli Alapjövedelemért Egyesület volt, akikről ITT olvashatják korábbi cikkeinket.
Az országos könyvbemutatót pedig a magyar változat kiadója a Le Monde diplomatique illetve a Theátre le Levian szervezi, további befogadó helyeket keresve, hogy minél többekhez eljusson az üzenetük – mondta a fordító, a külföldön élő Piróth Attila, akivel tegnap este videón sikerült a könyvbemutatón beszélgetni. A szerzőről, Jean Zieglerről megtudtuk tőle, hogy közel három évtizedig volt a svájci szövetségi parlament szociáldemokrata képviselője és 2000 és 2008 között az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa élelmezésügyi különmegbízottja. A munkája során a világban tapasztalt megdöbbentő igazságtalanságokat eddig harminc könyvben dolgozta fel, és ezek közül a legfrissebb a „Leszbosz, Európa szégyene.”Ebben egy létező személy, a háború elől Afganisztánból Iránon és Törökországon keresztül Európába menekülő nő, Razieh Gholami történetén keresztül meséli el, hogy milyen az élet a Nápoly melletti menekülttábor, a „Moria poklában”. S teszi fel a kérdést, hogy vajon valóban meghaladja a 450milliós EU erejét, hogy emberhez méltó körülményeket biztosítson a hotspotokon, az érkezése befogadó állomásokon? Természetesen szó esett, ha röviden is, a jelenleg zajló konfliktusról Lengyelország és Fehéroroszország határán.
És itt engedjenek meg egy szubjektív megjegyzést: nem igazán értem a tegnapi esemény iránti érdektelenséget. Amit ugyan rá lehetne fogni arra, hogy hétköznap este volt, meg hideg is, meg itt a pandémia, és talán nem is volt időben és elég széles körben meghirdetve. És bár ez mind igaz is lehet, de mi lehet a fő és valódi oka annak, hogy a szervező egyesület tagjain kívül írd és mond mindössze ketten vettük a fáradtságot, hogy ott legyünk? Egy harminc ezres, a városon átvonuló menekültekkel szemben 2015-ben példás összefogást mutatott településen. Elkeserítő. Nagyon sajnálom, hogy ezért igen szűk kör hallgatta csak végig Morva Judit közgazdász bevezetőjét a közelgő Emberi Jogok Világnapja alkalmából az Európai Unió Alapjogi Chartájáról, majd Piróth Attila megdöbbentő szavait, egyebek között amikor azt emelte ki, hogy milyen torz jogalkotási rendszer az, ahol embercsempészet miatt ítélik el a segítőket, akik nem tettek mást, csupán nem hagytak a tengerbe veszi egy gyerekekkel és nőkkel zsúfolt hajót.
Nagyon bízom benne, hogy november 29-ig, amikor a fotókiállítást majd lebontják, még többen megnézik! És hogy e kis cikk elolvasása után lesz legalább egyetlen ember, aki rákeres Jean Ziegler magyarul is megjelent könyveire és beszerzi és elolvassa azokat, de legalábbis a most bemutatott legújabbat.
