Decker Ádám felesége Budaörsön nőtt fel, és mint cikkünkben meséli, amikor összeházasodtak nem volt kérdés, hogy itt szeretnék felnevelni a gyerekeiket. Ehhez édesapja karrierje miatt a ma már 8 éves nagyobbik kislánynak háromszor kellett óvodát váltania, amikor végül ide költözhettek. Otthonuk építését most fejezték be a Törökugratónál. A mindössze 40 éves vízilabdás legenda élete ma már a családja és új munkája, az autók körül forog, de természetesen arról a kerek 30 évről (!) is beszélgettünk vele, amit az uszodákban töltött.
Aktuális hír, amit te is megosztottál az internetes közösségi oldaladon, hogy a Ferencváros megnyerte Máltán a vízilabda Bajnokok Ligáját. Milyen érzéssel nézted a döntőt? Milyen érzés számodra a vízilabda sporteseményeket követni?
– De jó, hogy nem nekem kell már elfáradni a vízben! – ezt gondolom, illetve abszolút mint egy szurkoló nézem. A jó meccseket szeretem, hiszen nyilván több ezret megnéztem már és több mint ezer meccset játszottam is. Egy sima bajnoki már kicsit unalmas.
Ugye 2022-ben vonultál vissza az élsporttól, rengeteg magyar bajnoki és Magyar Kupa éremmel, sőt 2013-ban benne voltál a Barcelonában világbajnok magyar válogatottban, és azt olvastam, hogy 1992-ben 8 évesen kezdtél versenyezni a BVSC korosztályos csapatában. Ez kerek 30 év…
– Előtte még volt két év előkészítő, tehát elsős általános iskolás voltam, amikor kezdtem. De igen, 1992-ben kaptam meg az első, kis kék sportorvosi könyvet.
A kérdésem pedig az, hogy innen, 2024-ből hogy tekintesz vissza életednek erre a szakaszára? Ezt már lezártad?
– Hát, mivel eddig többet vízilabdáztam, mint amennyit nem, majd csak most derül ki, hogy a következő harminc vagy remélem még több évben, mi fog történni velem. Eddig minden a sport körül forgott, a család nyaralása, hogy éppen hol élünk, hogy a gyerekek hova járnak óvodába. A nagyobbik lányom például Felsőtárkányban kezdte az ovit, aztán beköltöztünk Egerbe és utána Budaörsön fejezte be a Holdfény utcában, így nehéz volt barátokat szereznie. De akkor a vízilabda volt az első és ahhoz alkalmazkodott mindenki, én is. Most meg már nem ez az első, hanem a család, és a munka a második. Igen, ezt a korszakot lezártam, szép múlt most már.
Azt is olvastam, hogy a szüleid szintén sportolnak, sportoltak. Ebből fakadóan ez az út számodra adott volt?
– Apukám teniszezett, el is vitt négy-öt évesen kipróbálni, de nem tetszett és nem erőltette. Anyukámmal pedig voltam a KSI-ben tornázni, de miközben nekem a nagyterpesz már kihívás volt, a többiek spárgáztak, tehát hamar eldőlt, hogy az sem nekem való. A vízilabdánál pedig nem mondtam, hogy nem. Egyből megszerettem, mert jó fiús, bunyós sport, társasággal lehet űzni és mindig imádtam vízben lenni.
Az öcséd már téged követett?
– Igen, látta, hogy én élvezem. Ő is kiteljesedett benne, hiszen szintén világbajnok lett, és neki is tartalmas, szép karrierje volt.
Milyen érzés, hogy megismernek az emberek, amerre jársz? Például itt Budaörsön, amikor pár hete a Csiki pihenőkertben egy közéleti eseményen találkoztunk, hát, igen csak népszerű voltál.
– Mert Molnár Gábor (helyi önkormányzati képviselő – a szerk.) úgy mutatott be mindenkinek…, de komolyabbra fordítva: igen, volt jó pár tévéműsor, meg óriásplakát, ahonnan ismerős lehetek, és a vízilabdát szerencsére sokan nézték, akik szurkoltak nekünk. Ma reggel is jól esett például, amikor az iskolában a portás bácsi azt mondta, hogy „jaj, maga milyen sok ősz hajszálat okozott nekem, amikor…”, de nem gondolok én ennél többet e mögé. Nem vagyok szerintem híres, inkább csak ismert.
A kapcsolatok kiépítésében az ismertséged segít, vagy inkább árt? Például, amikor először találkoztál a feleségeddel.
– Mivel a sport és azon belül a vízilabda révén nagyon kiterjedt kapcsolatrendszerünk van, tényleg nem volt még olyan az életemben, amikor két-három telefonnal ne tudtam volna eljutni a megoldáshoz, akár csak jó tanácsot kapva. A feleségemnél azonban nem igazán számított, hogy sportolok, nagyon nem hatotta meg. Sőt! Azt hiszem, 18 évesen láttuk meg egymást először. Mondtam neki, hogy „szia, Ádám vagyok és vízilabdázom”. Mire ő: „szia, én meg tanulok”. „Bocsánat, de én meg vízilabdázom, nem hallottad?” Jó, de mondjak még valamit magamról, mert ez eddig kevés…
Nem igazán jellemző a korosztályodra, különösen nem az élsportolókra, hogy 26 évesen már elköteleződtél, megházasodtál…
– Ez valahogy így alakult. Egyfelől nagyon sok ismerősöm van, akikkel havi szinten kapcsolatban vagyok, barátaim is vannak szép számmal, másfelől mégis amolyan magányos farkas vagyok, huzamosabb ideig nehezen tudok elviselni magam mellett valakit. Csajozásnál a harmadik randin mindig alig vártam, hogy vége legyen, ne csacsogjon a lány mellettem. Kivéve Andit, a feleségemet, akivel mint mondtam, 18 évesen találkoztunk először, azután én leköltöztem Egerbe meg Szegedre, ő közben tanult, élt fél évig Franciaországban, tehát nem sülve-főve voltunk együtt, de kibírtuk a távkapcsolatot és megmaradtunk egymásnak.
Hogy kerültél Budaörsre?
– Andi budaörsi. Nagykanizsán született, de apukája itt dolgozott a Terraparkban és ide költöztek. Amikor kijártam hozzá Pestről, nekem is megtetszett a város, így nem gondolkoztunk másban.
Milyennek látod most a várost? Könnyű volt új barátokat szerezni Molnár Gáboron kívül? Őt például hogy ismerted meg?
– Ő kiváló sportemberként – nem tudom, tudod-e, hogy a Vasasban birkózott – lett az első új ismerősöm. Budaörs szerintem nagyon jó hely, ami talán azért alakult így, mert ide azok költöznek, akiknek máshol, például Budapesten elegük lett valamiből, és tesznek érte, hogy itt tényleg jobb legyen. Lehet, hogy a közvélemény-kutatások mást mondanak, de szerintem azért jó Budaörs, mert jó emberek lakják.
A BSC százéves ünnepségén számomra újdonságot jelentett, hogy tagja vagy a Budaörsi Sport Club elnökségének.
– Én alapítottam az úszószakosztályt.
Tényleg? Arra emlékszem, hogy az akkor még új uszoda- és sportcsarnokban sokáig kapacitáshiány miatt nem alakulhatott meg semmilyen versenyszakosztály és az ott edzéseket tartó oktatók konfliktusba kerültek egymással és az uszodát fenntartó önkormányzattal, meg a létesítményt üzemeltető BTG-vel is.
– Így volt, mégpedig azért, mert volt három, különböző úszóklub és több magán úszásoktató, a lakosságnak is kellett szabad sávot biztosítani, és ezeket senki nem hangolta össze. Ennek a megoldására kaptam a BTG-től felkérést, így lett úszószakosztály a BSC-n belül. Majd hála az égnek olyan szuper szakembereket találtam, mint Kovács László és Jókuti Péter, akik most is ott dolgoznak és át is adtam a szakosztályvezetői teendőket. Nem tudom, mennyire figyeltétek, de nagyszerű eredményeik vannak, most például az országos bajnokságon a serdülő és ifi versenyezőik felnőttekkel döntőt úsztak.
Mi alapján döntöd el, hogy milyen közösségi programokon veszel részt?
– Mindig a személyes meghívást mérlegelem. Ha felmerül, hogy például egy jótékonyságnak álcázott marketing akcióról van szó, akkor nem megyek el. Vagy ha én valakinek hasznot termelek, akkor azt ingyen én sem vállalom el, például, ha – és a Budaörsi Napló természetesen kivétel – van egy olyan magazinfelkérés, ahol tudom, hogy a következő oldalon emiatt eladnak egy többszázezres hirdetést. Viszont, amikor valódi jótékonyságról van szó és főleg, ha gyerekeket támogatnak vele, akkor igent mondok. Legutóbb például Érdre hívtak egy Jó tanuló, jó sportoló díjátadóra, ilyenkor jól esik, ha úgy gondolják, hogy számít a jelenlétem. Megválogatom, hogy hova megyek el.
A jótékonyság egy másik kérdés lett volna. Tehát a gyerekek a kulcsszó nálad?
– Szívesen segítek a betegeken, a hajléktalanokon is és sorolhatnánk, de igen, első helyen a gyerekek állnak.
Jó ember vagy? Ezt ugyan nem tőled kellene kérdeznem, de az eddig hallottak alapján azt érzem, hogy igen.
– Azt mondják. Szerencsére kevés ellenlábasom van. A szüleimtől ezt láttam, hogy ahol lehet, segítsünk és mindig pozitív energiákat adjunk a világnak.
Ugyanakkor a sportolókban kell, hogy legyen egy nagy adag versenyszellem, ami mások legyőzése. Ennek hol a határa a hétköznapokban?
– A feleségem néha borzasztóan szégyenkezik miattam, például, ha vezetés közben kiszállok a kocsiból meg ordítozom. Mert igen, van bennem versenyszellem, abban az értelemben is, hogy törtetek, mert el akarom érni a célomat. Nem engedhetem meg, hogy valaki bevágjon elém vagy elfoglalja a parkolóhelyemet, vagy akár csak nekem tolják a kosarat bevásárlás közben. Ilyenkor fel tudok robbanni. Az lesz sikeres sportoló, aki megy és törtet, amit persze a civil életben időnként vissza kell fogni.
És az üzleti életben?
– Ott abszolút szükséges. Nem nagyon ismerek olyan sikertörténetet, hogy az másnak ne lett volna rossz. Az esetek talán egy százaléka a klasszikus win-win. Egyébként én akkor tudok első lenni, ha valaki második. Ha nekem sok munkám van, akkor a másik szerviznek meg kevés. Ha én eladok valamit, akkor azt tőlem vették meg és nem a konkurenciától. Az életben van egy adott mennyiségű energiahalmaz, és ha én kapok abból valamennyit, akkor másnak annyival kevesebb jut.
Biztosan olvastad vagy láttad, amikor 2013-ban valósággal átlökte a célvonalon az előtte futó kenyai versenyzőt Iván Fernández Anaya, ahelyett, hogy megelőzte volna, és ezzel lemondott a győzelemről. A kenyai ugyanis azt hitte, már beért és megállt. Te mit tettél volna?
– A flair play benne van, de vékony a határmezsgye, hogy mikortól feladás. Ezért lehet, hogy én elfutottam volna a kenyai mellett és azt gondoltam volna magamban, hogy nézd szegényt, azt se tudja, merre kell futni. Persze az én karrierem során is előfordult, sőt a civil életben is van olyan élethelyzet, amikor kisebb számomra a győzelem értéke, mint annak, hogy segíthettem valakin. De ez az adott szituációtól függ. Jellemzően azonban inkább törtető vagyok, ami jó vagy rossz, nézőpont kérdése.
A céged (Decker Autó Kft.) közösségi oldalán láttam, hogy mostanában is versenyzel, csak autóval. Mesélnél a Trackfriends Time Attackról?
– Évek óta nincs amatőr autós versenysorozat Magyarországon, és mivel jártam ilyenekre egy Facebook csoportban rágták a fülemet, hogy szervezzünk. Hárman vállaltuk fel és most csinálunk egy öt állomásos bajnokságot. Időre megy, hogy ki az, aki leggyorsabban körbeér egy adott pályán. És ennyi. Zavar, hogy egyre több utcai harcos van. Bár voltam régen illegális gyorsulási versenyen, benő az ember feje lágya, és most már úgy gondolom, teljesen értelmetlen a sajátom és más testi épségét veszélyeztetni. Amit mi szervezünk ott mentőautók és pályabírók vannak, zárt a pálya. Nagyon nehéz volt megfelelő helyszíneket találni, de sikerült.
Van ennek a versenysorozatnak pozitív marketing hozadéka?
– Bízom benne, hogy lesz. Hiszen, ha látom, kinek, hogy megy a kocsija, fel tudom neki ajánlani, hogy hozza el hozzám és ránézünk a problémára, így tudok ügyfélkört toborozni. És persze a jó állapotú sportautók generálozása közelebb áll a szívemhez, mint a huszonéves öreg autók, amiket csak életben kell tartani, meg átlökni a vizsgán.
Mivel foglalkozik tehát a céged, ahol most beszélgetünk, itt a Sport utca 6-ban? Illetve jól értettem, hogy a műhely másik cég?
– Igen, a szervizbe csak betársultam. A mi tevékenységünk pedig autókereskedelem, vizsgáztatás, karosszéria javítás, fényezés, mechanikus javítások, fék, futómű, olajcsere, karambolos ügyintézés, biztosításos és kárrendezés. Azt szoktam mondani a barátaimnak, ha az autóddal kapcsolatban bármi probléma van, hívj fel.
A használt autók adás-vétele mekkora rész a bevételből?
– Korábban ez adta a nagyobb részét, de most leáldozóban van. Amikor 2020-ban a Covid miatt kialakult a chip-hiány és szinte nem lehetett új autót kapni, nagyon fel lettek árazva a használt autók, majd emiatt a kereslet lecsökkent. Illetve a meglévő, jól ismert, jó állapotú autójukat már nem akarják eladni az emberek, hogy vegyenek drágábban egy ismeretlen másik használt autót. Plusz jelenleg a gépjármű-hitelezési lehetőségek se kedvezők.
Szerinted mennyire igaz, hogy a használt-autó piacon állandó rizikó a kilométer óra visszatekerése?
– Igaz, és ez se tetszik nekem. Sajnos nálunk az az üzleti modell, hogy mindenféle leromlott állapotú autót kipofoznak, és vagy az állapottal vagy a futásteljesítménnyel csalnak, vagy három cégen keresztül megfuttatnak egy autót. Ezekkel a módszerekkel én nem akarok élni, mindent legálisan szeretnék csinálni, de emiatt piaci hátrányba kerülök. Kipróbáltam, jó volt, segítek a barátaimnak autót vásárolni, de ezen felül már nem akarok ezzel foglalkozni.
Mi a céggel kapcsolatban a jövőképed?
– Már most kezdi átvenni az autójavítás és a kárrendezés az árbevételben a nagyobb részt, ezt jó iránynak tartom, és miután betársultam az itteni műhelybe, nem kell azzal foglalkoznom, hogy jó szakembereket találjak, hanem az ügyfélköröm növelésére koncentrálhatok.
Miből állt egy napod 2022 előtt és miként néz ki mostanában?
– Amikor még csak a vízilabda volt: kényelmes ébredés úgy 9 óra körül, egy laza reggeli, kávé és utána egy három órás periódus az uszodában. Ez általában egy órás kondi edzés és két óra víz. Ebéd, délutáni pihenő, regenerálódás, család, ügyek intézése. De este, amikor a család leült vacsorázni én elköszöntem és mentem edzeni még két, két és félórát. Ebben is volt szárazföldi edzés, gyógytorna és ezerféle dolog. Ehhez képest, most 6,30-kor kelek óracsörgésre, mert abszolút éjjeli bagoly vagyok. Mégis szeretem a reggeleket, mert általában együtt kel a család. A gyerekeket vagy a feleségem viszi az iskolába vagy én. Utána jövök le az irodába, és van, amikor este hétig itt ülök. De gyakran én megyek a gyerekekért, illetve én viszem át őket edzésekre. Szóval teljesen más a mostani életem.
A második kislányod születésekor egy videóinterjúban nagyon meghatódva beszéltél róla. Emlékszel még hasonló eseményekre?
– Igen, a kislányaim születésekor és az esküvőmön valóban meghatódtam. De ha arra gondolsz, mit éreztem, amikor például a világbajnokságon nyertünk, hát valami mást, eufórikus érzést, de nem meghatódást. Az a siker érzése volt, amiért megdolgoztam, amiért edzettem, amiért szét lett verve a fejem, amiért porckorong sérvem lett.
Ha már a sérvet említetted: a siker mögött milyen árnyoldala van az élsportnak?
– Elsősorban az, hogy negyvenéves koromra nincs már olyan porcikám, amivel ne lenne baj. A másik, hogy nagyon nehéz volt mellette lediplomázni. Majd amikor abbahagytam a versenyzést és mint mechatronikai mérnök elmentem egy állásinterjúra egy nagy gépjárműipari céghez, azt mondták, hogy gratulálnak a sporteredményeimhez, de náluk közel negyvenévesen én pályakezdő leszek, pályakezdői fizetéssel. Vízilabdásként amikor még aktív vagy, minden szuper, de ahogy abbahagyod, a következő hónapban már nincs fizetésed. Annyit pedig nem kerestünk/kerestem, mint egy focista vagy kézilabdázó, és ezt nem azért mondom, hogy a fene egye meg, hanem mert ez tény. Így, amikor befejeztem a sportot, nem volt annyi megtakarításom, hogy igen mondattam volna a pályakezdő mérnöki fizetésre. Ezért van egyébként sajnos nagyon sok kényszerből lett edző, aki nem ért máshoz, csak a sportágához, és ott akar maradni a közelében. Én ezt sem akartam, és bár kaptam edzői felkéréseket, nemet mondtam. Inkább megalakítottam az autós céget.
Meg se fontoltad az ajánlatokat?
– De igen, megfontoltam, főleg Földi Laci hívását, aki a Vasasban az összes utánpótlás csapatért felelős. Viszont úgy döntöttem, hogy nem szeretnék edző lenni, mert nem érdekel annyira, hogy teljes szívvel és odaadással tudjam csinálni, márpedig eredményesen csak úgy lehet. Az edzőség egy másik szakma, mint a versenyzés. Azért mert én jól vízilabdáztam, honnan tudnám, hogy kell gyerekekkel foglalkozni?
Annyira jó, hogy ezt tőled hallom, mert így hiteles!
– Földi Laci, akit említettem, az egyik legjobb példa. Ő nem volt világbajnok, nem volt sokszoros válogatott. Mégis baromi jó edző, imádják a gyerekek és az összes játékos. Miközben én talán már a harmadik edzésen üvöltöznék. Mondjuk a saját gyerekeim inkább a fejemre nőttek. Azt rosszul viselem, ha a tanulást félvállról veszik, de minden másban én vagyok az engedékenyebb, nem az anyukájuk.
A kislányokról nem osztasz meg az interneten semmit, egy olyan posztot azonban láttam, hogy végre együtt járhatnak edzésre. Evidens, hogy ők is sportolnak? És miért pont kézilabda?
– Nem evidens, azt kértem csak, hogy legyen értelmesen kitöltve a délutánjuk. Bár a sport hatalmas muníció az életre, hogy ki, miként dolgozza fel később a kudarcokat és a sikereket, hogyan viselkedik egy közösségben és így tovább. Miért pont kézilabda? Nem tudom. Néztük a tévében, illetve a nagyobbik lányom hozzám hasonlóan hamar rájött arra, hogy nem neki való a torna, mert kötött az izomzata, de imád labdát pattogtatni. Ezért előbb beírattuk egy nyári kézistáborba, ahol nagyon jól érezte magát. A kisebb lányunk pedig követte a nővérét. Ő mellette nagyon jól úszik is a BSC-ben a tehetséggondozó csoportban, a nála idősebbek között is jól helytáll. Nem is tudom, hogy csinálja, hiszen az, hogy elsős, már önmagában nagy váltás az óvodához képest, de mellette kézilabdázik és úszik is…, kis csoda.
Bizonyára jó géneket örökölt, mint te és az öcséd a szüleitektől. Velük tartod a kapcsolatot?
– Hogyne, igen. Apukámmal együtt dolgozom a cégben, bár ők Zuglóban maradtak, ahol én felnőttem. De szoros a kapcsolatunk. A feleségem szüleivel szintén, ők olyan közel laknak hozzánk, hogy korábban hoki talkie-val beszéltünk a lányokkal, amíg átértek hozzájuk.
Mit terveztek a nyárra?
– Most építkeztünk, befejeztük a házat, így nincsenek nagyobb utazási terveink. A gyerekek azonban mennek kézilabdatáborba, erről már márciusban szóltak a csajok, és lemennek a szüleimhez a balatoni nyaralóba. És a házépítésnél is szempont volt, hogy legyen nekik egy kis játszótér, medence. Szerencsére nem olyanok, hogy ki kellene őket zavarni az udvarra a számítógép elől, hanem olyanok, akiknek este könyörögni kell, hogy jöjjenek már be. Van digitális kultúra, de nincs kütyüőrület.
Mivel lennél elégedett húsz-harminc év múlva?
– Szeretnénk szépen, egészségesen megöregedni és boldog lenni. Boldog pedig akkor vagyok, ha a gyerekeim jól vannak, ha a feleségem mellettem van. Illetve most az a célom – mert cél mindig kell -, hogy a céget sikerüljön szépen felfuttatni és meghatározó, nívós autószerviz legyünk. Nincsenek túlzó álmaim, egyéb hatalmas elvárásaim. Hiszen tartalmasan éltem le az eddigi negyven évet, sok mindent kipipáltam már a bakancslistámról. Visszanézve a fotókat, volt amikor egy év alatt jártam három kontinensen és játszottam számos világeseményen…
Fotók: Balogh-Molnár Enikő / Paper Plane Photography
Archív fotók: MTI / nemzetisport.hu 2014. és családi kép
Vendégségben sorozatunk cikkei ITT érhetők el.
