Varró Danival megkezdődtek a Könyvtári Napok

0
3

Az Országos Könyvtári Napokhoz csatlakozva idén is egész hétre való programot kínál olvasóinak és minden más érdeklődőnek a Gróf Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár. Hétfőn, azaz ma egy író-olvasó találkozóra került sor a művelődési házban, ahova egész osztályokat hoztak el a pedagógusok. A gyermekirodalom egyik legnépszerűbb alakja, Varró Dániel költő volt a vendég, aki a gyerekek számára is érdekes, interaktív műsort szolgáltatott.

Ma délután, azaz szeptember 30-án elkezdődött a városi könyvtár programsorozata, amelyet az Országos Könyvtári Napok keretében szerveztek. Az első nap programja egy író-olvasó találkozó volt, amelyet a Jókai Mór Művelődési Ház színháztermében tartottak meg.

Temesiné Haag Beatrix könyvtárigazgató köszöntötte a gyerekeket a költő műsora előtt. Varró Dániel rövid bemutatásán kívül azt is elmondta, hogy a könyvtárban szeptember 30-tól október 4-ig könyv csere-bere könyvbörze is lesz. Gyerekeknek és felnőtteknek való könyv is lehet, amit le lehet adni a könyvtárban, s a megfelelő állapotú könyvért kupon jár, amit ugyanezen időn belül lehet becserélni a mások által behozott könyvek közül.

Zömmel alsósokkal telt meg a terem, akik lelkesen vettek részt a sok kérdés-feleletet és találós kérdéssé alakított Varró Dani verseket tartalmazó interaktív találkozón. De a költő felolvasást is tartott, régebbi és újabb könyveiből, például a Túl a Maszat-hegyen és a Túl a Maszat-hegyen 2. verses meseregényekből, valamint a Nem, nem, hanem című verseskötetből.

Az esemény végén dedikálásra is sor került.

A Könyvtári Napok további programjairól az alábbi linkeken lehet tájékozódni:

Október 1., kedd 10:00-19:00: Zene világnapja a Könyvtárban https://budaorskonyvtar.hu/orszagos-konyvtari-napok-zene-vilagnapja-a-konyvtarban/
Október 2., szerda 18:00: Négy Elem Kiállítás Megnyitó – Budaörsi Művészek Alkotásai https://budaorskonyvtar.hu/orszagos-konyvtari-napok-negy-elem-kiallitas-megnyito-budaorsi-muveszek-alkotasai/
és hangverseny: Souvenirs együttes: „Az ismeretlen Kacsóh Pongrác”
https://budaorskonyvtar.hu/orszagos-konyvtari-napok-souvenirs-egyuttes-az-ismeretlen-kacsoh-pongrac-hangverseny/
Október 3., csütörtök18:00: Janikovszky Éva A Lemez két oldala – Női oldal képzeletszínházi előadás https://budaorskonyvtar.hu/orszagos-konyvtari-napok-janikovszky-eva-a-lemez-ket-oldala-noi-oldal-2/
Október 4., péntek 16:00, 17:30: Kutyás Bemutató és Érzékenyítés Előregisztráció szükséges! https://budaorskonyvtar.hu/kutyas-bemutato-es-erzekenyites/
Október 5., szombat 10:00: Városi helytörténeti séta Steinhauser Klárival https://budaorskonyvtar.hu/orszagos-konyvtari-napok-varosi-helytorteneti-seta-steinhauser-klarival/

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here