„Szeretnénk megmutatni templomunkat és magunkat a városnak, az országnak” – mondta Endreffy Géza lelkész, az evangélikus templom felszentelésének első évfordulóján, amikor különös zenei csemegével kápráztatta el nemcsak gyülekezetét, de minden zeneszerető budaörsit. A templomi hangversenyek sora nem most kezdődött – már a Budaörs Fesztiválon is megcsodálhattuk a nemesen egyszerű, gyönyörű belső teret, a kiváló akusztikát. December 17-én, az utolsó ádventi héten a Budaörsi Zeneiskola növendékegyüttesei és tanárai mutatkoztak be, telt ház előtt, óriási sikerrel. Nemcsak a versenygyőztes Ihász Veronika szaxofonszólóját tapsolta meg lelkesen a közönség, de a néhány év alatt szinte a semmiből felnevelt kamarakórust, vonószenekart, gitár- és ütőegyüttest, a különböző kamarazenei formációkat is, akik felkészülten, figyelemreméltó muzikalitással játszották a zeneirodalom gyermekekre szabott remekeit. Az együtteseket irányító tanárok (Berkesi Boglárka, Szűcs Ilona, Csongár Gergely, Varasdy Dávid, Soproni Ildikó) szakmai tudása és a gyermekek iránti szeretete ragyogta be produkciókat. Ugyanez tette varázslatossá az ő személyes fellépésüket is – akár Esterházy Harmonia coelestis című kantátájának részleteire gondolok, amit Cserjési Kinga vezényelt, akár Rahmanyinov Vocalise című darabjára, amit Fülep Márk kivételesen ihletett fuvolázásában hallhattunk.
December 18-án aztán azokat hallhattuk, akik legfeljebb a nemzetközi sikerek csúcsairól tekintenek vissza a zeneiskolás esztendőkre. S hogy minden bizonnyal megteszik, arra mi sem jobb bizonyíték az alkalom, amely őket ideszólította. Az evangélikus gyülekezet orgonát szeretne építeni gyönyörű templomába, amely még jobban elősegítheti a világ előtti megmutatkozását. Ez az orgona azonban nagyon sokba kerül, minden lehetséges módon pénzt kell tehát gyűjteni. Rost Andrea Kossuth díjas énekesnő, a világ legnagyobb operaszínpadainak dédelgetett szopránja, aki maga is budaörsi lakos, felajánlotta, hogy énekel a templom, az új orgona javára. Társult hozzá a híres amerikai tenorista Timothy Bentch, aki hosszú évek óta él hazánkban. A zongoránál az ugyancsak budaörsi illetőségű Harazdy Miklós ült, sőt, a zongora maga is adomány volt, hiszen az Opera Zongoraterem ingyen kölcsönözte hangszerét erre az estére.
A műsor már összeállításában is lázba hozta a zenét szerető közönséget. Bach kantáta-részlet, majd egy tenorária Händel Messiásából. Utána három részlet Haydn A teremtés című oratóriumából, végül Mozart koncertáriák. Gyönyörű, hatalmas program. És az előadás! Rost Andrea azt csinál a hangjával, amit akar. Különleges színű, a legmélyebb hangtól a legmagasabbig, minden regiszterben kiegyenlítetten szóló hangja betöltötte a templomot, zengett a forte, minden szegletet bejártak a gyönyörű pianók. Ő maga is figyelt az akusztikára és inkább kicsit kivárt, ha úgy érzékelte: még ott keringenek az előző szótag felhangjai. Még a szózáró mássalhangzókat is aszerint artikulálta, hogy mennyit igényel, mennyit bír el az akusztika. Timothy Bentch gyönyörű, sosem éles tenorja, muzikalitása és zenei intelligenciája talán éppen az oratórium-éneklésben mutatkozhat meg teljes pompájában. Élmény volt mind a Händel-, mind a Haydn-ária, öröm volt látni és hallani, milyen boldogságot jelent a művésznek az, hogy énekelhet. S mindehhez olyan muzsikus partnere volt a két énekesnek, mint Harazdy Miklós. Ő nem egyszerűen jól zongorázik, az nem lenne elégséges ilyen zenei összmunka megteremtéséhez. Zenekart helyettesít és valóban képes mindenféle hangszínt „kikeverni” a zongora palettáján. Partnere az énekeseknek, velük együtt vesz levegőt, szükség esetén akár a segítségükre is siet. A közönség elragadtatva ünnepelte a három művészt, akik ráadásokkal köszönték meg a tapsokat. Először Timothy Bentch lépett elő és énekelt egy spirituálét, amely az ő vallásának, a mormon egyháznak liturgikus darabja. Majd Rost Andrea következett, aki Gounod Ave Mariaját adta elő, már nem is evilági ihletettséggel. Többeket könnyekre fakasztott…
A hangverseny után megkértem, próbálja megfogalmazni, mi volt az a három dolog, aminek legjobban örült az elmúlt esztendőben. Nehéz a fellépések utáni lelkiállapotban bármilyen rövid interjút adni, de megtette.
– Ha időrendben akarok haladni, elsőként nápolyi fellépésemet említeném. A Nagyhéten énekeltem a San Carlo színházban Haydn A teremtés című oratóriumát. Ez a mű még nem is szerepelt a repertoáromon és valami egészen különleges hangulata volt ennek a darabnak az adott helyen, az adott időben. Eleinte pedig tartottam attól, hogyan illeszkedik abba az olasz mediterrán, húsvéti környezetbe az idős Haydn német nyelvű kompozíciója. A mű hangulata, alapvető derűje azonban indokolatlanná tette aggályaimat és nagyon boldog voltam az előadás alatt.
A következő nagyon boldog időszakot a júniusi bécsi fellépésem alatt éltem át. Júliát énekelhettem Gounod Rómeó és Júliájában; az első szerepemet, amellyel annak idején Budapesten igazán nagy sikert arattam és ismertté váltam. Először arra gondoltam, hogy tizenöt év bizony tizenöt év, és most még annyira sem vagyok kislány, mint 1989-ben. Érdekes módon azonban nem ettől volt más most ez a darab. Hangilag lettem sokkal érettebb, és így sokkal áttekinthetőbbé vált számomra a szerep. Jobban a kezemben volt: tudtam, hol lehet pihennem, hol kell jobban figyelnem. Óriási élmény volt.
Végül pedig a szeptemberi japán turnét említeném. Japán térben és szokásaiban is nagyon messze van Magyarországtól, ilyenkor az ember mindig jobban vágyik haza, mint más, hozzánk közelebb lévő, jobban hasonlító országból. Most azonban velem volt Eszter lányom és ez nekem nagyon nagy boldogságot jelentett. Nemcsak hogy nem voltam egyedül, de a gyerekemmel voltam, ami a legnagyobb örömet okozza.
És a művésznő azt nem is említette, hogy megjelent végre Mozart-lemeze, amelyet hosszú évek óta szeretett volna elkészíteni. Végre megjelent, s a nagy karácsonyi forgatagban sokan választották, mint különleges ajándékot.
