Nyerj jegyet a Magyar Donnert Nagycirkusz budaörsi előadására!

0
12

A Magyar Donnert Nagycirkusz október 17-től október 20-ig Budaörsön, a LIDL melletti területen tartja előadásait.

A Magyar Donnert Nagycirkuszt 2023-ban alapította meg a több mint kétszáz éves múltra visszatekintő Donnert család, mely nemzetközi hírnevét elsősorban az állatszámoknak köszönheti, továbbá annak a generációkon át öröklődő tudásnak, ahogy az állataikkal foglalkoznak és tanítják őket. „Nagyon mély kapcsolatot ápolunk állat partnereinkkel. Azért is különleges a lovasakrobatika számunk, mert csoportunk kizárólag közeli családtagjainkból áll, ezért erős szálak fűznek össze minket. A lovasakrobatikát sehol sem lehet megtanulni, ez a tudás apáról fiúra, generációról generációra száll. Így a mi számunkban is benne van több generációra visszamenőleg a Donnert család tudása, mindenki hozzátett valamennyit a számhoz és csiszolt rajta” – olvasható a honlapjukon.

A Donnert család produkcióját  tavaly Ezüst bohóc díjjal ismerte el Monte Carloban az egyik legnagyobb nemzetközi cirkuszfesztiválon a nemzetközi szakemberekből álló zsűri, a csoport vezetője Donnert Antal pedig Hortobágyi Károly díjjal (2014) kitüntetett művész.

A műsorba ITT tudnak belenézni.

KVÍZ JÁTÉK

A cirkusz a legtöbb fellépése előtt jegyeket ajánl fel adományként és többek között a helyi médián keresztül juttatja el a gyerekekhez. Ennek köszönhetően: aki október 15-ig visszaküldi a helyes válaszokat az alábbi három kvíz kérdésre, azok között október 16-án 30 belépőt sorsolunk ki és adunk át a szerkesztőségben, amelyek bármelyik budaörsi előadáson felhasználhatóak.

A kérdések:

  1. Mit jelent a cirkusz kifejezés eredetileg?
    a., porond
    b., felfordulás
    c., szórakozás
  2. Melyik nem az állatidomár szinonimája?
    a., artista
    b., állatszelídítő
    c., állatsuttogó
  3. Hány országban járt már a Donnert család produkciója?
    a., tucatnyi
    b., mintegy 25
    c., nem léptek fel külföldön

A válaszokat ide várjuk: budaorsinaplo1991@gmail.com vagy Budaörs, Szabadság út 137. fsz. (üzletsor) A nyerteseket e-mail-ben értesítjük!

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here