Veszteségeink tudatos feldolgozása
Lehet-e egészséges a testünk, ha a lelkünk nagyon nincs rendben? De rendben lehet-e a lelkünk egy haláleset, vagy akár egy válás, a munkahelyről való elbocsátás után, vagy például, ha a gyerekek kirepülnek a családi fészekből? Nagy Erzsébet coach, mentálhigiénés szakember. Budaörsön él, mégis kevesen tudják róla a városban, hogy a közelmúltban a saját életén keresztül is megtapasztalta, amit most már másoknak tanít, hogy a veszteségeink után miként találhatunk vissza önmagunkhoz és vehetjük kezünkbe a sorsunkat. Vele beszélgettünk.
Mióta és miért foglalkozol az emberi érzésekkel, és kiemelten a gyászfeldolgozással?
– Az eredeti szakmám közgazdász és nagyon sokáig dolgoztam multi gyógyszeripari cégeknél. Már évek óta felsővezető voltam, amikor úgy döntöttem, hogy változtatni szeretnék. Szerettem, amit csináltam, értettem is hozzá, sikeres is voltam benne, de tizenöt évvel ezelőtt a családban a két lányunk mellett már nem tudtuk tovább menedzselni úgy a dolgokat, hogy én és a férjem is vezető pozícióban dolgoztunk. És mivel már 18 évesen a kereskedelem/marketing és a pszichológia közül választottam akkor a marketinget, azt gondoltam, hogy elvégzem a Szupervízió Alapítvány másfél éves coach képzését, és az lesz a váltás, hogy üzleti coachinggal fogok foglalkozni és olyan vezetőknek fogok segíteni, amilyen én is voltam. Majd elvégeztem akkor a life coach képzést is, de nem gyakoroltam, mert úgy véltem, hogy nem lennék igazán kompetens, ha magánemberek fordulnának hozzám lelki problémákkal. 2020-ban a nagy után a kisebbik lányom is kirepült. Ekkor beiratkoztam a Károli Egyetemre mentálhigiénés tanácsadó képzésre, amit 2023 végén fejeztem be és idén kaptam meg a képesítő oklevemet. Ám azt, hogy milyen területre szakosodjak, egy ideig nem tudtam eldönteni, mert közel állnak hozzám a párkapcsolati vagy a gyerekneveléssel kapcsolatos problémák is, tehát nem tudtam választani. Ugyanakkor az élet úgy hozta, hogy a veszteségfeldolgozásban én magam is érintett lettem, mert két éve gyakorlatilag különváltunk a férjemmel, és rá kellett döbbennem, hogy az a család, amiért feladtam a korábbi karrieremet, már nincs, és hiába jártam pszichológushoz, elkezdtem beteg lenni…
Milyen tüneteid voltak?
– Először idegrendszeri, utána felborult a hormonháztartásom, lefogytam, nőgyógyászati problémáim merültek fel, kórházba kerültem és tavaly ősszel szív- és érrendszeri problémáim lettek, holott előtte szinte soha nem jártam a rendelőben, semmilyen gyógyszert nem kellett szednem. A leleteim alapján megbeszéltük az orvossal, hogy a veszteségérzés miatt folyamatosan stressz alatt vagyok és a stresszhormonok betegítenek meg, amivel komolyan kezdenem kell valamit. Így találtam rá az amerikai Gyászfeldolgozás Módszer®-re, amit Magyarországon Dr. Sarungi Emőke pszichiáter oktat, ő a licenc tulajdonosa, és egy évvel ezelőtt elvégeztem a tanfolyamot. A Gyászfeldolgozás Módszer® egy önsegítő cselekvésprogram, ami nem terápia, hanem több apró lépésen keresztül vezeti el az embert a megoldáshoz. Nekem sokat segített, és mivel a tanfolyam során esettanulmányokat kellett írni és csoportos, illetve egyéni foglalkozásokat kellett tartani, közben érett meg bennem, hogy mint gyászfeldolgozás specialista szeretnék másoknak is segíteni. Nagyon szigorúan szabályozott, hogy ki, mit vállalhat, illetve maga a módszer szintén szigorúan meghatározott keretek között működik. A használati engedélyt évente meg kell újítani, illetve. ha a munkám során elakadnék, bármikor Dr. Sarungi Emőkéhez fordulhatok tanácsért.
Nagyon sokan küzdünk veszteséggel, mégis relatíve kevesen mennek el szakemberhez.
– Sok esetben tapasztaltam, hogy egészen más jellegű problémával jön el hozzám valaki, mint coach-hoz, és amikor elkezdünk beszélgetni, akkor derül ki, hogy az eredeti probléma mögött egy elnyomott veszteség áll. Biztosan tapasztaltad már, hogy úgy reagálsz valamire, amiről utána azt gondolod, de hát ezt nem én csináltam, én nem ilyen vagyok. Ez azért van, mert a múltunkban történt valami, amit nem dolgoztunk fel és ha ahhoz hasonlatos dolog történik meg újra, akkor a régi érzések törnek a felszínre és erősen befolyásolják a jelen reakcióinkat.
A saját példádon már bemutattad, hogy mi történik, ha nem dolgozzuk fel a veszteséget. Kifejtenéd bővebben?
– El tudjuk nyomni a veszteségérzést, főleg, ha valakinek nagyon dinamikus, feladattal teli élete van, de a fájdalom ott van, csak a teendők körbenövik. De bármilyen úgynevezett piros gombra felszínre törhet! Amikor pedig valakinél még aktív állapotban van, ahogy nálam is, annál előbb-utóbb betegséget fog okozni. Kutatások bizonyítják, hogy ha valakit érzelmileg bántanak, ugyanazok az idegsejtek reagálnak rá az agyában, mint amikor fizikai bántalom éri. Tehát, ha hosszasan fennáll a lelki fájdalom, stresszhormonok termelődnek, és megbetegszünk. Továbbá, ahogy említettem, nem tudunk önmagunk lenni, és nagyon sok helyzetre rosszul reagálunk. Például, ha megcsaltak bennünket, nem bízunk meg soha többet senkiben. Miközben ez nem kell, hogy így legyen! Ahhoz, hogy meg tudjuk élni a napi örömöket, le kell és le is lehet zárni magunkban a múltbeli sérelmeket. Ami még elő szokott fordulni, ha nem dolgozzuk fel a veszteséget, hogy úgynevezett átmeneti energiafelszabadítókhoz nyúlunk, van, aki túl sokat eszik, más az alkoholhoz, a kábítószerhez fordul, de akár munkaalkoholista lehet, vagy a sportot viszi túlzásba. Azaz: amikor valaki, valamit túlzásba visz, annak a hátterében mindig valamilyen lelki probléma áll. Ezek az energiafelszabadítók pedig csak átmenetileg segítenek, hosszabb távon nem.
A népi szokások körében is létezik az egyéves gyászidő. Ez nagyjából jól határozza meg, hogy mennyi időre van szükség, hogy jobban legyünk? És aki 10-15 év múlva se nyúl hozzá az elment szeretett családtag szobájához, az „beteg”?
– Minden gyász egyedi. Aki egy év alatt tudja feldolgozni, az annyi idő alatt, akinek kettőre van szüksége, annak kettőre. Van, aki soha nem lesz rá képes segítség nélkül. Hogy ki meddig és miként gyászol, az mindenkinek a saját belső ügye.
Ezt értem, de ha azt látom, hogy a korábban mindig vidám szomszédom hetek vagy hónapok, esetleg évek óta nem jön ki a kertjébe, mert bent ül a gyerekszobában az elköltözött kislánya kismackójával az ölében, akkor hagyjam őt békén?
– Ilyenkor láthatóan nem boldogul a veszteségfeldolgozással, ezért megkérdezheted tőle empatikusan, hogy szeretne-e segítséget kapni, de mindenképpen ítélkezés és sürgetés nélkül tedd ezt. Tudnunk kell, hogy ha jó néhány hónap után sem enyhül a fájdalmunk akkor mindenképpen érdemes elgondolkozni azon, hogy segítséget vegyünk igénybe.
Mi a gyászfeldolgozási módszer lényege, mit tanít meg?
– A tanfolyam úgy kezdődik, hogy segítő beszélgetésekkel megnyitjuk a hozzánk fordulót saját magával, illetve a gyászával kapcsolatban. Segítünk elfogadással fordulni a veszteség, az átélt fájdalom felé. Megszüntetjük azokat a téves beidegződéseket, minthogy „Majd az idő meggyógyít” vagy „Légy erős, ne légy szomorú, minden elmúlik egyszer!” „Keress valami elfoglaltságot, az majd segít” stb. Ezek téves hiedelmek, amik arra késztetnek bennünket, hogy ne törődjünk azzal a fájdalommal, amit átélünk ilyenkor. Pedig, ha valami számunkra fontos dolgot, tárgyat, személyt elvesztünk akkor teljesen természetes és normális, hogy életünk megváltozása rossz érzésekkel, fájdalommal tölt el bennünket. Később a módszer segítségével készül egy veszteség diagram a teljes életedről, és nemcsak az aktuális veszteségről beszélünk, hanem az életed során átélt legnagyobb veszteséggel kezdünk, mert az kihatással lehet minden utána jövőre. A módszer abból indul ki, hogy minden veszteséget egy gyászfolyamat kísér, melynek során, ha valamilyen érzelmi kommunikáció bennünk reked, akkor az lelki fájdalmat okoz. A veszteségek feldolgozása egyrészt azok kibeszélése útján, másrészt írásos úton történik. Bizonyos feltételek teljesülése mellett elősegíti a gyógyulást, ha leírjuk a gondolatainkat. A tanfolyamon adunk az íráshoz egy szempont rendszert, továbbá, amit leírunk, azt hangosan el is kell mondanunk. A lényeg azonban az érzelmi munka, ami az írás és a kimondott szavak mögött van.
Hajlamosak vagyunk magunkat hibáztatni, mert elvesztettünk valakit, amiben néha van is igazság. Mennyire gyakori ez?
– Szerencsére nem gyakori, de ez is egy példa a bennrekedt érzelmi kommunikációra, hogy „bárcsak” ezt vagy „bárcsak” azt tette volna, illetve „sajnálom, amit tettem vagy nem tettem meg.”. A segítő folyamatban ezeket a mondatokat ki is mondjuk, mert így lehet a végén elengedni őket és megbocsátani saját magadnak is.
Visszatérnék oda, hogy ne ítélkezzünk másokról, mégis, néha nehéz elfogadni, hogy valaki összeroppan a kutyája vagy a papagája miatt, illetve tényleg érezhetünk valódi gyászt egy szappanopera szereplő halála miatt?
– Mit jelent a veszteség? Azt, hogy olyan személyt, állatot vagy akár tárgyat veszítek el, akihez vagy amihez erős érzelmi kötődésem volt és akinek vagy aminek az elvesztésével a napi rutinom megváltozott. Egy háziállatnál egyértelmű, hiszen sokaknak valóban olyan, mintha a gyereke lenne. Azt, hogy valaki annyira rajong egy ismert emberért, hogy fáj neki az elvesztése már ritkább, de gondolj bele, milyen sokan mennek el ismert emberek temetésére! Sorolhatnánk még a példákat, a lényeg ugyanaz: nem vagyunk jogosultak felülvizsgálni, hogy a gyászoló kötődése mennyire volt erős ahhoz, amit elvesztett.
A hívők és nem hívők, illetve a különböző világnézetű emberek egészen másként élik meg a halált és ezzel a gyászt. Megkérdezed a klienseket, hogy ők például vallásosak-e és aszerint segítesz, vagy nem?
– Nem, mert a módszer szabályai egységesek mindenkire, ezért nem releváns. Persze, aki például hisz a túlvilági életben, az nagyobb valószínűséggel képes egyénileg feldolgozni, ha meghal valakije, másfajta veszteség éri, mint aki nem hisz benne. Nincs mindenkinek szüksége külső segítségre.
Van-e jelentősége, hogy a gyászfolyamat melyik fázisában kérünk segítséget?
– Mi, Gyászfeldolgozás Módszer® Specialisták azt mondjuk, hogy a gyásznak nincsenek olyan szakaszai, mint ahogy azt Elizabeth Kübler-Ross svájci pszichiáter megfogalmazta 1969-ben. Ő az „On Death and Dying”-ban öt fázist különböztet meg: tagadás, harag, alkudozás, depresszió és elfogadás, és szerinte mindig egyikből lépünk át a másikba. Ő ezt speciálisan, haldokló betegek esetében figyelte meg. Ma már tudjuk, hogy a különböző veszteségeket követő gyászfolyamatokban a fázisok nem sorrendben követik egymást, sőt, nincs is mindenkinél mindegyik meg, vissza lehet esni egyikből a másikba, akár többször is. Tehát, amíg eljutunk az elfogadásig, nagyon sok minden történik velünk. Mi azt valljuk, hogy minden gyász egyedi, mindenki másképp éli meg a saját veszteségét, fájdalmát és másképp gyászol. Fontos viszont, hogy mivel mi egy önsegítő módszert tanítunk meg, így aki elvégzi a tanfolyamot, később önmaga bármikor, bármilyen újabb veszteséget okozó élethelyzetben elő tudja hívni és alkalmazni a megszerzett ismereteket.
Természetesen név nélkül, de mondanál néhány esetet, akiknek sikerült segíteni?
– Volt egy mellrákos hölgy, aki oda vezette vissza a betegségét, hogy tizenöt éve halva született egy babája és ezt a veszteséget azóta sem dolgozta fel. Elmondta, hogy soha nem mondta ki a babának még a nevét sem, de a feldolgozás után képes lett rá és másképp gondol már az egész eseményre. Egy másik kliensem azért keresett fel, mert úgy érezte, hogy romlanak a kapcsolatai a családon belül, mindig összevesznek, és ezt a szülei válása miatt érzett veszteségre vezettük vissza. Vagy van egy fiatal nő, aki már a sokadik terhességét nem tudta kihordani, amiért magát hibáztatja. Egy másik kliens betegsége miatt szenvedett el számos veszteséget az életében és ezt dolgoztuk fel. Olyan kliensem is volt, akinek nem hunyt el a legjobb barátja, „csak” megszakadt vele a kapcsolata és nem tudott napirendre térni fölötte. Próbálta megbeszélni, de a másik fél nem volt ebben partner. Illetve van egy nyugdíjas ügyfelem, aki veszteségként éli át, hogy már nem kell reggel felkelnie és munkába sietnie, mert úgy érzi, nincs már rá szükség. Végül vannak olyanok, akik halálesetek miatt jönnek hozzám, amit nem tudnak egyedül feldolgozni, és a közös munka során gyakran jönnek elő a szerettükkel kapcsolatos gyerekkori veszteségek, amiket szintén el kell engedniük.
Közeleg a halottak napja, sokan mennek ki a temetőbe. Menjünk-e ki, akár friss veszteséggel a lelkünkben, mert ez a szokás?
– Szeressük már magunkat annyira, hogy csak azt tegyük meg, ami nekünk jó és főleg, amire nekünk igényünk van! Ha az esik jobban, otthon is gyújthatunk egy gyertyát, amivel szerettünkre emlékezünk. Az „illik”, a „kellene” és a „muszáj” azok a fogalmak, amiket töröljünk a szótárunkból! Ez ugyan már nem a veszteségfeldolgozásról szól, hanem az önszeretetről és az önbecsülésről, de a lényeg: magunknak kell megfelelni, nem másnak!
A jövő hónapban kezdjük el ezzel a témával új sorozatunkat a lelki egészségünkről! Tehát novemberi számunkban az önszeretetről lesz szó.
Portré fotó: Gesztesi Katalin
Az egészséges életmódról szóló sorozatunk cikkei ITT érhetők el.
