Miért elég, ha a hatalom (az általuk tagadott, de komoly problémát jelentő pedagógus hiány ellenére) „csak” egyes tanárokat rúg ki, és nem mindenkit, aki tüntet? Ha „csak” egyes igazgatók megbízását nem hosszabbítja meg, aki önállóan mer szakmai döntést hozni? Mert példákon keresztül, a megfélemlítés eszközével élnek – tudatosította Radó Péter oktatáskutató a tegnapi Dialóguson azt, amit persze mindenki sejtett.
Dialógus az oktatásért – Szilágyi Kitty óvodapedagógus az esemény egyik fő szervezője sem emlékezett már rá, hogy október 16-án késő délután hányadik alkalommal jöttek össze Budaörsön (ezúttal a PostART-on) a pedagógusok és a téma iránt érdeklődők, hogy közösen keressenek megoldást a magyar oktatási helyzet javítására. Az első alkalom két évvel ezelőtt volt (erről itt számoltunk be: https://budaorsinaplo.hu/budaorson-megkezdodott-az-oktatasi-dialogus/) , amit alaposan meghirdettek előtte és amin akkor szinte az összes helyi oktatási-nevelési intézmény képviseltette magát. Ekkor volt az országos tüntetések sokadik nagy hulláma (az első 2016-ban majd újabb 2019-ben), ahol a béremelések mellett további nyolc, összesen 9 pontot fogalmaztak meg a szervezők. Az, hogy az érintettek ne csak demonstrációkon, hanem konstruktív beszélgetésekkel is tiltakozzanak az állam által egyre inkább központilag vezérelt és a pedagógusok autonómiáját fokozatosan teljesen megszüntető döntések ellen, Budaörsön valósult meg először, majd ez is kibővült országossá, bár budapesti központú maradt.
„A találkozások célja, hogy konstruktív javaslatok által előremutató megoldásoknak tudjunk hangot adni úgy, hogy minden érintettnek lehetőséget biztosítunk a felszólalásra. Adjunk hangot a megoldásoknak együtt, mert az oktatás közös ügy! Megfigyelőnek az ülésekre az oktatási 9 pont megalkotóinak delegáltjait is meghívjuk. Az oktatási kerekasztal megbeszélésről felvételek készülnek, hogy mindenki számára könnyen elérhető legyen kezdeményezésünk” – állt a tegnapra szóló meghívóban. Ám ahogy a tüntetések megritkultak és elcsendesedtek mára, úgy az érdeklődés is a párbeszéd folytatására, így a moderátor, aki ismét Máté Barbara volt, mindössze két tucatnyi megjelent „kollégát” köszönthetett. Bár hamar kiderült, hogy korántsem mindenki tanár vagy óvodapedagógus, inkább a közélet iránt érdeklődő szülő, nagyszülő, pártaktivista vagy a média képviselője.
Az összejövetel tartalmi része Radó Péter magyar oktatáskutató, oktatáspolitikai elemző előadása volt, akitől saját elmondása szerint a szervezők azt kérték, hogy foglalja össze a kormány elmúlt 2,5 évben hozott oktatáspolitikai tevékenységét és – mivel a mostani program fő témája a „hőseink” keresése volt – nevezze meg, neki kik a hősei és miért. „Miért is hősöket keresünk és nem profikat?” – kérdezett vissza Radó Péter, majd mintegy 50 percben válaszolta ezt meg. Mielőtt azonban rátért volna a listára, amit összeállított a kormány „agyament marhaságoknak” tűnő intézkedéseiről, érthetően és világosan levezette, hogy a látszat ellenére miért nem (!) egy dilettáns állammal állunk szemben, hanem nagyon tudatos autokratikus rendszerrel, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök hívja, egy „erős állammal”.
A válasz röviden (hosszabban a teljes előadás hamarosan megtekinhető lesz a Buda Környéki Televízióban): miután a Fidesz 2002-ben rádöbbent, hogy egy demokratikus választási rendszerben veszíteni is lehet és 8 évig ellenzékben volt, 2010 és 2014 között olyan rendszerátalakítást vitt végbe, olyan viszonyokat alakított ki, amelyekben soha többé, senki nem veheti el tőlük a hatalmat. E cél érdekében „brutális törvénykezési gyártás” kezdődött és ennek keretében 2010-ben a Magyar Köztársaság Alkotmányát felváltotta Magyarország Alaptörvénye, majd 2011-ben megszületett a Köznevelési Törvény. „Ez nem az oktatásról szól” – húzta alá az előadó, ahogy később az új munkatörvény sem, amelyik gyakorlatilag megszüntette a sztrájkjog gyakorlásának a törvényes lehetőségét. Hanem a 2010-ig decentralizált állami irányítási modellt központosítottá tették. Volt már persze évtizedekkel korábban központosított állami irányítás nálunk és külföldön egyaránt, de ami lényeges különbség, hogy akkor a döntések joga a szakértői bürokrácia kezében volt, míg „a mai magyar modellben a politikai helytartók és korrupciós érdekcsoportok kezébe került.” Amely modell csak akkor tud fennmaradni, ha az összes autonóm szereplőt kiiktatja a kormány, és ez meg is történt. A valódi érdekképviseleti szervezeteket ellehetetlenítették és létrehozták a támogatóikból, a saját embereikből álló kamarákat, akikkel, ha bárki számon kéri rajtuk a szakmai egyeztetéseket, látszat tárgyalásokat folytatnak, „folyamatosan saját magával tárgyal a kormány.”
Mi a különbség a 2016-os és a 2021-’22-es oktatási tüntetések között? A legfontosabb, hogy 2016-ban a fő kiváltó ok az autonómia elvesztése volt, és bár most is kiemelték a szervezők, hogy nem csak a béremelési követelésekről van szó (lásd a bevezetőben említett 9 pontot), 2021-’22-re annyira elértéktelenedtek a pedagógus bérek, hogy az oktatásban dolgozók egyszerűen elszegényedtek. A közelmúlt oktatással kapcsolatos kormányzati intézkedési között „kakukktojás” béremelés ezért azt szolgálja, hogy a demonstrálókról leválassza azokat, akik „csak” elszegényedtek, azokról, akiknek szakmai problémáik vannak.
Miért elég, ha a hatalom (az általuk tagadott, de komoly problémát jelentő pedagógus hiány ellenére) „csak” egyes tanárokat rúg ki, és nem mindenkit, aki tüntet? Ha „csak” egyes igazgatók megbízását nem hosszabbítja meg, aki önállóan mer szakmai döntést hozni? Mert példákon keresztül, a megfélemlítés eszközével élnek – tudatosította az elemző azt, amit persze mindenki sejtett. És ebbe a sorba tartozik az is, amikor egy-egy tankerület vezetője („na jó, nem sajnáljuk őket”) kerül bíróságra korrupció miatt, mert szó sincs arról, hogy ők valóban véletlenül lebuktak, ez is üzenet a többieknek, hogy bár ők az állami diktatórikus gépezet részei, mit tehetnek meg és mit nem.
Az elmúlt 2,5 évben az oktatással kapcsolatos állami intézkedések közül Radó Péter kiemelte még: 2022-ben a gyors rendcsinálást, a kölcseys tanárok látványos kirúgását. Majd jött a pedagógus-teljesítményértékelés „szomorú játéka”, hiszen a pedagógus teljesítménye értékelhető, de számokkal nem mérhető. 2023-ban fogadták el a státus azaz „bosszú” törvényt. És ezt követte a legfontosabb képzési helyek ideológiai térfoglalása az állam részéről, mert „konzervatív pedagógia nincs, de pedagógiai konzervativizmus van”.
Az előadás után egyetlen kérdés hangzott el a hallgatóságból: hogyan kezelhető a „kakukktojás”-ként kiemelt béremelések után kialakult bérfeszültség az idősebb és a pályakezdő kollégák között. A válasz lényege pedig az volt, hogy sehogy nem kezelhető, mert nincs béralku, nincs kivel tárgyalni, hiszen nem helyben, az iskolákban döntenek a bérekről. A második órában a program a korábban már jól ismert csoportos ötletelésekkel folytatódott. Három asztalnál fogalmazták meg, három különböző szempontot kapva (túlélők, lázadók és kreatívok) közösen a résztvevők, hogy szerintük kik az igazi hősök. Illetve, hogy hol keressük őket: a pedagógusok, az oktatást segítők, a diákok, a szülők között, és még…? Az esemény zárásaként a szervezők azt kérték, mindenki írja fel kifelé menet a táblára a legfontosabb gondolatát, és hogy mi legyen a következő téma, de ez most valahogy elmaradt.
Kapcsolódó cikkeink ITT.
