A daganatos megbetegedések leküzdésében valóban segítségünkre van a pozitív hozzáállás és a határozott lelki erő, kiegyensúlyozottság? Ribánszki Ildikó három éve gyógyult meg egy jóindulatú agydaganatból, latin nevén, meningeomán. Erről beszélgettünk.
A betegség nem tartozik a vidám témák közé, ugyanakkor mégis fontos és tanulságos mások számára is, amit átéltél. Hogyan kezdődött?
– Az otthonomban, mosogatás közben lettem rosszul 2014. május 9-én. Megszédültem, picit lemerevedtek a végtagjaim. Ledőltem a szobámba pihenni, ekkor elkapott egy epilepsziás roham és az eszméletemet vesztettem. A lányaim és az akkori párom sietett a segítségemre, ahogy elmesélték, mentőt hívtak és elszállítottak a Szent Imre kórházba, ahol MRI-t és a koponya CT-t végeztek rajtam és megállapították, hogy agyállományon kívüli jóindulatú daganatom van. Innen május 10-én átkerültem a Szent János Kórház idegsebészeti osztályára. Május 27-én megoperáltak. Egy hónapot töltöttem a kórházban, június közepe felé mehettem haza.
– Korábban előfordult bármilyen rosszullét, volt valamilyen erre utaló jel?
– Igen voltak rosszulléteim, nagyon sokszor fájt a fejem, ingerlékeny voltam, de nem vettem komolyan őket, mert egyik sem volt súlyos.
– Mi az a meningeoma?
– Egy puha szerkezetű, gömb alakú, homloki területen elhelyezkedő elváltozás, úgynevezett koponyaűri tumor. Gyakran tünetmentes.
– Hogy sikerült a nehéz időszakot átvészelni?
– A családom végig ott volt mellettem és támogatott. Minden egyes nap bejöttek a kórházba és órákat töltöttek el az ágyam mellett. Én voltam a „populär” beteg, jegyezték meg az orvosok. Senkit nem látogattak olyan sűrűn, mint engem. Az motoszkált mindvégig a fejemben, hogy fel kell épülnöm, hiszen szükség van rám és dolgom van még az életben.
– Milyen volt a kórház? Mit éreztél a magyar egészségügy általánosan rossz állapotából?
– Nem szeretnék panaszkodni. A kórház állapotát és felszereltségét nem tudom dicsérni, mert nem lehet, de a nővérek és az orvosok nagyon segítőkészek voltak és meggyőztek a szakmai felkészültségükről. Bízhattam bennük.
– Mi az, amire rádöbbented ez a betegség?
– Elsősorban arra, hogy meg kell becsülnöm mindazt, amim van és értékelnem kell magamat. Ráébredtem arra is, hogy életmódot és gondolkodásmódot kell váltanom, hiszen új lehetőséget kaptam az élettől, hogy megmutassam, mi minden rejlik még bennem. A stresszes helyzeteket higgadtan és lazábban kell kezelni. El kell engedni a mindenkinek megfelelni vágyást. S a legfontosabb: megszeretni és elfogadni önmagamat olyannak, amilyen vagyok. Halkan megjegyzem: külön köszönet az őrangyalaimnak.
– A felépülésed óta milyen rendszerességgel kell járnod kontrollra?
– Sugárkezelésre nem kell járnom, egy nagyobb dózist még az elején kaptam. Félévente megyek szűrővizsgálatokra, főleg MRI-re, de lekopogom, eddig minden rendben van. És a professzor, aki megműtött, évente tart Budapest belvárosában előadást az „Agydaganatosok klubjában” a betegeknek illetve a felépülteknek. A klubnak három éve én is tagja vagyok és nagyon sokat segítettek, ezért az adóm 1 százalékával is támogatom a szervezetet.
– Kiújulhat ez a tumor?
– Igen, sajnos van rá esély, ezért kell a kontrollvizsgálat.
– Mik a kiváltó okai?
– A meningeoma okai nem igazán ismertek. Ahogy már említettem, sokszor tünetmentes és van, akinél csak a halála után derül ki, hogy volt-e vagy sem. Főleg a nőket érinti, nálunk gyakoribb az előfordulása, mint a férfiaknál. De azt mondták, hogy lehet bennünk genetikai hajlam is rá, amit a környezeti hatások, az életvitel, tehát a stressz, a túlhajszoltság erősíthet.
– Mit tanácsolnál a hasonló betegségben szenvedőknek?
– Osztom azt az álláspontot, hogy a testi tüneteknek lelki betegség van a hátterükben, ezért nagyon sok függ a hozzáállástól. A probléma adott, azt el kell tehát fogadni, de csakis rajtunk áll, hogyan kezeljük. Erő, akarat és bátorság! Mindenkit arra buzdítok, hogy higgyen a gyógyulásban, mert a hit a legnagyobb arkánum (titkos gyógyír – a szerk.).
