Életünk tele van negatív érzésekkel. Nagyon fontos azonban, hogy különbséget tudjunk tenni: ez az érzelem segít engem vagy éppen most visz mélyebbre egy láthatatlan, de attól még nagyon is létező gödörbe?
A haragot például sokan negatív érzésnek gondolják. Azonban nagyon fontos határvédő funkciója van. A szégyent is, amely az elfojtott haraggal párban jelenik meg bennünk, valamennyien ismerjük, mindannyian tudjuk, mennyire megsemmisítő érzés.
Az alkoholizmus szóhoz rengeteg negatív érzés társul, de ez még nem lenne baj, ha nem lenne megbélyegző is. Az alkoholhasználati zavarról azonban mindenkinek az jut az eszébe: ez valami, ami szégyenteljes, bűnös dolog. Ez saját hiba, normális emberrel ilyen nem történik meg. Pedig láthatnánk ennek a másik oldalát is.
Kétségtelen, hogy a szavainknál fontosabbak a tettek, amelyekkel egymáshoz fordulunk. De nagyon nem mindegy, hogy milyen szót használunk valamire, különösképpen, ha egy emberre vonatkozik az a szó.
Az alkoholizmus valójában alkoholhasználati zavar: egy láthatatlan problémára adott megoldási kísérlet, amely jellegéből fakadóan inkább több kárt okoz, mint megoldja a gondot. Nem jó dolog, ez nyilvánvaló, hiszen a függés elveszi az irányítást az embertől, elszakítja őt önmagától, a belső valójával való kapcsolódástól. Teszi mindezt úgy, hogy egyidejűleg abba az illúzióba ringatja az alkoholistát, hogy ura az életének.
Természetesen van felelősségünk abban, hogy mennyire nézünk szembe a rossz szokásainkkal, az életünket uraló dolgokkal, függőségeinkkel. De amikor egy erő fizikailag hatalmasabb nálunk, az már nem erkölcsi kategória – az már betegség.
Miért iszunk?
Az alkohol ivása mélyen a kultúránkban gyökerezik, és megnehezíti a helyzetet, hogy a mindennapokban elfogadott és biztató módon jelen van nagyon sok platformon. Mintha egyszerre két, egymásnak ellentmondó elvárásnak próbálnánk megfelelni: igyál, és bírjad is, akkor vagy férfias/menő, ha iszol! Ezzel egyidőben az ellentétes, kimondatlan elvárás valahogy így hangzik: Az alkohol tönkretesz, ha nem bírod, gyenge vagy, tehát légy erős és úgy igyál, vagy pusztulj bele…
Nem csoda, hogy nehéz kiigazodni az elvárásokban. Ráadásul a legtöbbünk gyermekkorából rengeteg ilyen láthatalan mondatot hoz, ha nem is az alkohollal, sokkal inkább az értékességgel és a szerethetőséggel kapcsolatban, például: akkor vagyok szerethető, ha megfelelek az elvárásoknak.
Magyarán az ember leélhet egy egész életet anélkül, hogy tudatosan ránézne arra, hogy mi vezérli a döntéseiben. Az énképünk megkívánja, hogy igazoljuk a saját tetteinket: azért iszom, mert valaki más felelős az életemben bekövetkezett rossz dolgokért, és különben is akkor teszem le, amikor akarom.
De kinek hazudunk itt?
Hogyan hat a testünkre az alkohol?
Az alkohol hatására hormonok termelődnek a testünkben, és így már talán érthető, hogy miért viselkedik úgy az ember egy-két pohár sör, bor vagy feles hatására, ahogy. Először természetesen nagy adag dopamint kapunk, más néven boldogság-hormont. Vagyis remekül érezzük magunkat, és ez az az állapot, amelyet minden egyes alkalommal, amikor kezünkbe vesszük a poharat, megcélzunk.
Sajnos ez a boldog állapot csupán negyedóráig tart, utána jön a kortizol: a stresszhormon, amely szomorúságot és szorongást okozhat. Hogy ettől megszabaduljunk, az agyunk hátsó részében valami azt súgja: az első pohár jó volt, a következő biztos megint ugyanazt fogja okozni!
Csakhogy itt csap be bennünket az alkohol: egyre többet kell ugyanis fogyasztani ugyanazért a jó érzésért. Mi pedig bekerülünk a spirálba, akár már egyetlen este folyamán is. A józan eszünk pedig egy pont után veszi a kalapját, és elköszön. Legközelebb talán másnap reggel találkozunk vele, amint a bűntudattal, a szégyennel és a másnapossággal hármasban odaállnak elénk. Van bármi esélyünk ezzel szemben?
A jó hír az, hogy van.
Mit tudunk tenni, hogy megszabaduljunk a függéstől?
Fontos leszögezni: az alkoholizmus nem bűn, hanem betegség. A bűn a tudva és akarva elkövetett rossz dolog alapvetően a másik ember ellen. Az alkoholista viszont azzal szembesül, hogy hiába akarja a jót tenni (nem inni), nem megy neki, mert valami bonyolult okrendszer miatt egyszerűen képtelen kiszállni abból a mókuskerékből, amelybe a szokásai vitték.
Van viszont kiút. Ahogy egy rossz szokás állandósulása vitt minket függésbe, úgy lehetséges a szokásainkat átírni. Komoly és nehéz szembenézésekkel jár ez, és egyedül nem is szokott menni – nem arra vagyunk kalibrálva, hogy a saját hajunknál fogva magunkat húzzuk ki a mocsárból.
Szerencsére nem nem kell – sőt, nem is lehet – egyedül csinálni. Számos olyan közösség, szakember, online és offline program van, amely arra irányul, hogy megszégyenítés és hatástalan, még mélyebbre taszító kudarcos út helyett valódi kiutat mutasson. Nem vagyunk egyformák, ezért nem is biztos, hogy mindegyik módszer nekünk való. Az Anonim Alkoholisták más módszert használnak, mint a magán-addiktológusok, az orvosi megközelítés nem teljesen olyan, mint egy saját tapasztalat alapján kimunkált online program.
A lényeg azonban egy: keressünk támogatást! Nézzünk szembe azzal, hogy most ez a helyzet, és hogy valóban a saját életünket élhessük, ahhoz szükséges, hogy az életünknek ezt a gubancát teljes erőbedobással kibogozzuk. Mindannyiunkban benne van az ehhez szükséges bátorság.
Szerző: VAVO, Felépülésblog
