„A zene elhalkult, a szó kifogyott és mi búcsúztunk, de nem örökre. Visszavár és mi visszavágyunk a Csaka pincébe, ebbe az édes kis, hangulatos helyre.”
Több mint tíz éve költöztem Budaörse. Itt élek, ide tartozom, bárhova megyek, jó hazajönni. Friss levegő, gyönyörű táj, kirándulásokra, közös családi programokra alkalmas övezet. Rengeteget utazunk, hol itthon, hol a világban. Leginkább az életérzést keressük. Olyan látványt, lehetőséget, ízeket, amik formálnak és örökre bennünk maradnak. Sok baráttal gazdagodtunk, akikkel időnként összejövünk a teraszon, főzünk, finom borokat iszunk és jókat beszélgetünk. Bejártuk már Villányt és Badacsonyt biciklivel és gyalog. Jó borokat, sajtokat, sonkákat kóstolni, vagy olyan fogásokat ízlelni, amiről napokig, hetekig beszélünk és amiért visszajárunk ezekre a helyekre. Vannak olyan hétköznapok, mikor ugyan így tennénk, de hát messze van a Balaton felvidék, ezért keressük a belvárosi gourmet éttermeket. Nem mintha nem szeretnénk a pizzát, vagy a rántott húst petrezselymes burgonyával, de amit mi keresünk, az valami olyasmi, amit nem teszünk az asztalra nap, mint nap.Olyan hely, ahol lágy zene szól, ahol a kiszolgálás családias. Jókat lehet beszélgetni és alkalom adtával táncra perdülni, abban a kevés időben, amit magunkra, szórakozásra tudunk fordítani.
Nagyon kevés az ilyen hely, még Budapesten is, Budaörsön pedig egyáltalán nem találtunk. Mígnem egy ismerősünk, meghívott minket egy „lakásétterembe”, ahol a tulajdonos, zártkörű rendezvényt tartott. Jártunk már lakásétteremben, tényleg lakásban, de ez a hely, kimondottan erre a célra épült, így felkeltette az érdeklődésünket.
Szombat este hatra voltunk hivatalosak. Mikor odaértünk, mosolyogtunk. Egy kedves, felújított, kis pince fogadott bennünket. Pár lépcső vezetett a vendégtérbe, melynek látványa azonnal rabul ejtett minket.
Halk zene szólt, hangulatvilágítással tűzdelve. Modern, de minden ízében sejtette a múltat, a hagyományt. A házigazda körbevezetett minket és megmutatta, bemutatta az Ő pincéjét. Minden szóban szeretet, büszkeség érződött, hallgattam volna hajnalig.
Az orrunkat finom illat csapta meg. Egy pohár bor és némi beszélgetés után, a hatalmas vacsora asztalhoz vezettek bennünket. A háziasszony és a séf sertepertélt körülöttünk.
Az előétel, lazac tatár a vodkás uborkás tejföllel, salátacsokorral, egy pillanat alatt az asztalra került, a hozzá illő Astoria Savignon Blanc „Saude”-al a pohárban. Csönd lett úrrá a helyiségben. Először a látványtól, majd az ízektől maradtunk szótlanok. Csörögtek a villák a tányéron, melynek hangját a zene sem nyomta el. Perdültek-fordultak, széles mosollyal, olyan igazival, őszintén. A főétel, BBQ oldalas Coleslaw salátával volt. A hús leolvadt a csontjáról, egyenesen a szánkba. Csak ettünk és ettünk, mint akik először kóstolnak ilyet, bár azt gondolom, volt benne némi igazság.
Lassan, lassan a nyelvünk is megeredt. Vagy a finom boroktól, vagy pedig a már oldott hangulattól, nem tudom. Mire a desszerthez értünk, mindenki mindenkivel beszélgetett, mint a régi cimborák. Családról, munkáról, hobbiról esett szó, de legfőképpen a helyet, az ételt és a Séfet dicsőítettük a desszert felett, mely kókuszos gyömbéres torta volt, málnavelővel. Majd ki durrantunk, de a tányéron semmi sem maradt.
A zene elhalkult, a szó kifogyott és mi búcsúztunk, de nem örökre. Visszavár és mi visszavágyunk a Csaka pincébe, ebbe az édes kis, hangulatos helyre.
Bővebben:
