A BULÁKE Belfegor csapata a Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény „Heimatmuseum”-ban járt.
Három középiskolából érkeztek diákok a múlt héten a budaörsi Heimat’s múzeumba, ahol a Buláke munkatársaitól és szakembereitől először elsajátották az akadálymentes tárlatvezetést, amit utána pénteken élesben ki is próbálhattak.
Idén tavasszal megkeresett minket, a Budakörnyéki Látássérültek Közhasznú Egyesületét a már régóta jól ismert és velünk igen jó kapcsolatot ápoló Bleyer Jakab Helytörténeti múzeumból Paulik Zsófia és Balczer Szabolcs és felkértek minket egy nyárvégi projektjükben az igen aktív részvételre.
A MIKSZ-projektjük lényege, hogy gimnazista diákoknak, s velük együtt önmaguknak – meg rajtunk keresztül és velünk – a látássérülteknek szeretnének segíteni. A mozaikszó nem takar mást, mint Múzeumi Iskolai Közösségi Szolgálat, s hogy ez valóban tartalmas, oktató és hasznos legyen, felvázolták mire gondoltak, majd bevontak minket a tervezésbe.
Az alapkoncepció az lett, hogy a diákok segítsék majd, egyfajta oktatás után, a látássérülteket a múzeumban, s tegyék érezhetőbbé, számukra láthatóbbá a tárlatokat – benne a tárgyakkal, történetekkel, a történelemmel s a jelennel – úgy, hogy közben ők maguk is tanuljanak.
Mivel az egyesületünk korábban már több városban – köztük itt helyben Budaörsön – számtalan alkalommal tartott több korosztálynak társadalmi szemléletformáló programot (korábban érzékenyítő programként futott), mindenképp ezt gondoltuk alapnak. S mivel a projekt végére azt tervezték Szabolcsék, hogy egy csoport látássérült is jön, akiknek meg lesz tartva maga az „akadálymentesített” tárlatvezetés, újabb és kicsit szakmaibb elemeket is be kellett vonnunk.
Mire észbe kaptunk, már dühöngött a nyár, s amikor lehetett, alakítottunk, variáltunk és módosítottan, de már élesítetten terveztük az egész ránk váró augusztusi programhetet. Mint ahogy maguk Zsófiék is…
Jó pár egyeztetés és meghívás után két külsős előadót is „megnyerhettünk” a múzeumi hétre, s amint augusztus 21-én megindult az igen forró nyári napon az udvaron a sátrak alatt a program, már biztosak voltunk abban: a tervek jók, hajrá neki a gyakorlatnak!
Az általános tapasztalatok, segítés és információátadások a látássérültekről nemcsak tőlünk indult útjára a három középiskolából érkezett diákok számára – meg maguknak az ott dolgozóknak is – , hanem másnap olyan szakemberektől, akik a Braille írásmódban, gyengénlátási területhez levő élettapasztalatokban, valamint az ezen a területen is szinte elengedhetetlen audionarrációban dolgoznak, tevékenykednek minden nap.
Hétfőn megmutattuk egy látássérült egy napját, hogy mi vakok, aliglátók és gyengénlátók mit és hogyan élünk meg a mindennapi szituációinkban. Nem volt egyszerű belesűríteni az alaptevékenységeinket, a közlekedést, a háztartást, tanulást és szórakozást, a vakvezető kutyás alapismereteket, és más dolgokat a közel hat órába, de bizony a diákok, Zsófiék és mi is álltuk a sarat. Mindezt úgy, hogy egyrészt ne csak elmélet, hanem gyakorlat is legyen (aktív kísérési technikákat, észrevétlen veszélyforrások jelenlétének jelzéseit, a fehér botos közlekedési alapokat, az informatika fontosságát és használhatóságát, segítési jótanácsokat, a kommunikáció pontosságának használatát és a többi fontos elemet is) kipróbálták a diákok, másrészt igyekeztünk bevonni Szabolcsékat is abba, hogy mindez egy kicsit idomulhasson magához a múzeumlátogatáshoz, hiszen ezt egy látássérült is bármikor megteheti.
Mindig újabb és újabb kérdések és válaszok, kialakított jobb gyakorlat következett és mire véget ért a nap, reméltük amit lehetett, megadtuk alapnak a lányoknak és fiúknak.
Merthogy a hét végére ugye érkezik majd egy csoport látássérült és akkor ott minden igaziban, élőben fog működni…
Másnap megérkezett Gazdik Katalin a Narradívák vezetője és Nemes Nagy Tünde, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Egyesület elnöke vendégelőadóként.
Mivel ugye egy múzeumban, egy tárlaton többfajta igény felmerülhet, ráadásul Tünde egyik szakterülete az andragógia (felnőttoktatás), valamint ő a Braille írásmód egyik legelhivatottabb képviselője. A pontírás bemutatása mellett több olyan dolgot elmondott, ami a múzeumot vezető kollégáknak is fontos lehet. Beavatta a tanulókat a tapintható írásmód alapjaiba, mesélt apró történeteket bizonyos szituációkról, felelt feltett kérdésekre és még feladványokkal segítette a látó tanulóknak megérteni és kicsit megtanulni a Braille pontrendszer világát.
Katalin, aki mindennapjaiban nemcsak szinkronrendező, de szinkronszínész is, audionarrálással akadálymentesíti a látássérülteknek többek között a filmeket, színházi előadásokat, képeket, de az utóbbi időben már közösen Tündével koncerteket és klipeket is. A folyamat lényege, hogy mindaz, ami szemmel nem látható, röviden és objektíven elmeséli az érintettek számára úgy, hogy maga az előadás nem veszít önmagából, hanem kiegészül a gyengénlátók, vakok, sőt jeltolmáccsal még a siketek és nagyothallók számára is.
Vele aztán kipróbálták a gimnazisták, hogyan kell elmesélni, leírni egyik társukat nekünk látássérülteknek, hogy mi is lássuk őt…
Megint csak érdekes kérdések merültek fel és bizony még mi, érintettek is kaphattunk új információkat.
A hét közepére a diákok, akik addig is érdeklődőek voltak és próbáltak egy hét alatt mindent megtanulni, szervezetten és csapatban gondolkodva felkészültek a pénteki éles, akadálymentesített tárlatvezetésre…
Mit mondhatunk még el utólag? Láttuk a házakat, a helyiségeket, bútorokat, de még a küszöböket is. Nemcsak a kezeinkbe nyomták az egyes eszközöket, ruhákat, kiegészítők másolatait, de készültek arra is a gimnazista diákjaink, hogy használhassuk azon érzékszerveinket, melyekkel a mindennapokban élünk. Azaz a konyhában szagoltunk fűszereket, valamint minden helyiségben hallhattunk igen jól megszerkesztett audioelőadást (a lányok és fiúk maguk mondták fel hangformátumban a tudnivalókat eszközökre, ahol azt lejátszották számunkra). Az audioguide-hoz QR kódok készültek, mely élesben is használható lesz. Volt, hogy a szoba kinézetéről, volt, hogy egy a vitrinbe zárt – azaz számunkra is láthatatlan – makettről beszéltek, s mindemellett végig megkaptuk a szakszerű és biztonságos, figyelmet megadott kíséréseket is. A gyerekek még arra is figyeltek, hogy az épületben lévő lépcső szélét figyelemfelkeltő sárga színnel átfessék.
A próba sikerült, a tanítás sikerült, a hét, a program a projekt igen szép eredménnyel zárult.
Tagjaink elmondták véleményüket és többen hangot adtak annak a ténynek, hogy hasznos és szép, érdekes tárlatvezetést kaptak – még azok is, akik korábban már jártak itt -, a szervezők, közöttük Zsófiék is, mosolyogva bólogattak és mondták el pozitív tapasztalataikat. Mi jól éreztük magunkat és örültünk, hogy itt is, most is tudtunk átadni a segítésből.
A diákok pedig a következőket írták vissza:
„ Jó volt az hogy:
– Segíthettem.
– Hogy ilyen sokat megosztottak velünk maguk a látássérültek.
– Másnak örömet okoztam ezzel a projekttel.
– Ad, amit haza viszek magammal….
– Új információt kaptunk a látássérültekről és hogy jobban oda kell figyelni rájuk.
– Elsajátítottuk a látássérültek segítését.
– …na és a jó emlékek.”
Köszönjük Szabolcséknak a meghívást és a szoros, baráti együttműködést – amit remélünk a jövőben is gyakorolhatunk majd -, a két meghívott vendégelőadónknak a rugalmas és magasfokú előadásukat és átadott tapasztalataikat, a diákoknak azt, hogy voltak, tanultak, jöttek és láthatóvá tették számunkra a kiállítást!
A képen az első sorban a BULÁKE Belfegor csapata, akik fantomként segítettek egy kiállításnál, hogy segíthessenek mások is az érintetteknek: Kálmán Krisztina, Czagány Izabella és Jenei András
Írta: Jenei András
