30, 20 és 10 évvel ezelőtti budaörsi életünk a Napló hasábjain októberben

0
8

30 éve, 1994 októberében…

Fejlesztések Budaörsön

Ezidőben egy felmérés szerint az önkormányzatok által megvalósult beruházások közel 40 %-a nem felelt meg az előírásoknak. Előfordult ilyen Budaörsön is, az átlagosnál jobb adottságú településen, amit nem tudtak kihasználni nem csak pénzhiány miatt, hanem a testületben dúló ellentétek miatt sem. A közelmúltban megvalósult beruházások között szerepelt olyan is, amit kisebb költséget tartalmazó ajánlatával egy helyi képviselő nyert el, de ezzel kapcsolatban bebizonyosodott, hogy megvetemedett ablakok kerültek beépítésre. Nem is volt titok, hogy a testület általában meghívásos versenytárgyalás keretében döntött és jellemzően a költségkímélő ajánlat mellett döntött. A másik problémás eset az volt, amikor a közműtérképek pontatlansága miatt a gázvezetékek fektetése során több pince beszakadt, amelyek helyreállítását fizette az önkormányzat, de a gázbevezetés utániközutak helyreállító munkálataira már nem jutott pénze.

Kinek lesz itt melege?

BTG Kft. kontra lakótelepi közös képviselők

Az 1991-ben létrehozott BTG Kft-vel elégedetlenkedtek a közös képviselők, mert ősszel mindig emelik a fűtési díjakat, amire nem csak az infláció és az energiaárak emelkedése miatt van szükség, hanem azért is, mert a BTG nem eléggé körültekintően gazdálkodik. Takács Viktor közös képviselő szerint akár 10-15 %-os költségmegtakarítást is elérhetne, ha a Kft. a rendelkezésére álló pénzt műszaki fejlesztésekre költené és nem azz irodái csinosítására. A BTG tevékenységét, gazdálkodását egy külső szakértő megvizsgálta és kiderítette, hogy 7,5 millió forinttal túlszámláztak, átgondolatlan fejlesztéseket hajtott végre (csövek krómoztatása drágán), tetemes összeggel tartozik a Vízműveknek és irodái bérleti díját sem fizeti. Az önkormányzat felállított egy felügyelő bizottságot, de nem delegált bele lakótelepi tagot, ami kiváltotta a közös képviselők ellenérzését.

Régi emlék Örsről (Az 1437. június 30-i határjárás)

Egy település korai történetének kutatásakor felbecsülhetetlen értékű emlék a határjárási jegyzőkönyv – írta Filipszky István a helytörténeti cikkében. Általa ismerhetünk rég eltűnt tereppontokat, rég porladó tulajdonosokat. A határjárás (latinul: ambulatio, reambulatio) a középkortól volt használatos birtokok vagy községek határainak körbejárása, hogy a határjeleket megszemléljék vagy akár helyreállítsák, illetve határviták esetén annak eldöntése céljából. Az első határjárási oklevél, amiben Örs említve van egy 1325. március 15-én kelt irat. Amiben már több szó esik a településről, az 1437. junius 30-án kelt határjárási oklevél, amit azért készítettek, mert az esztergomi érsek és Marothi János fia, László pereskedtek a birtokhatárokon. Budaörs, Zsámbék és Ányas közötti határt járták meg és sok helyen földhatárjelet emeltek.

Életmentő járművel gazdagodott városunk

Egy egészségügyi ügyeleti gépjárművet adtak át a városházán, amelynek a lízingeléséhez szükséges összeg egy részét hét, a városban letelepedő cég adta össze. A Peugeot által kedvezményes összegért felkínált gépjármű betegszállításra nem alkalmas, de a legkorszerűbb életmentő műszerekkel van felszerelve. Emellett URH-összeköttetésben áll az Országos Mentőszolgálattal, így mire a mentő a helyszínre érkezik, már gyors, szakszerű ellátásban részesül a beteg. Mivel pénze nem volt erre a városnak, Wittinghoff Tamás polgármester levelet írt az itteni cégeknek: járuljanak hozzá az ügyeleti gépkocsi megvásárlásához és ezzel Budaörs egészségügyi ellátottsága színvonalának emeléséhez. A negyvenből hét járult hozzá, összesen 1 850 000 forinttal, így el tudták kezdeni a lízingelést. Az autó 2 700 000 forintba került. A hét cég: Atronix Kft., Bautrans Nemzetközi Fuvarozás, Creditanstalt, Procoop Kft., Terradom Kft., Metro áruház és Würth Kft.

20 éve, 2004. októberében…

Városházi hírek

A kistérségi társulás előnyei – Budaörs koordinációs szerepet vállal

Többcélú kistérségi társulás megalakításáról döntött 2004. szeptemberében a képviselőtestület, de miért érdeke ebben részt vennie Budaörsnek? Országszerte jellemző, hogy a települések bizonyos feladataikat a gazdaságossági szempontok alapján egymással társulva látják el, a közösen ellátott feladatokat a társult önkormányzatok lakosságszám arányosan finanszírozzák. Az EU-hoz való csatlakozással az eddigi ország-megye-település tagolású közigazgatási szemlélet változóban van, az EU-ban a térségi (regionális) beosztás a meghatározó. Emiatt egy magyar kormányrendelet lehatárolta az ország területén a statisztikai kistérségeket. A budaörsi kistérség tagjai: Budaörs, Érd, Százhalombatta, Törökbálint, Biatorbágy, Diósd, Tárnok, Pusztazámor, Sóskút, Herceghalom. A kistérségi települések együttműködése szabályozott keretek közé került, ugyanakkor e települések társulásai működtetésükhöz jogosultak a központi költségvetés támogatására és az EU-s pályázatokon is nagyobb eséllyel indulnak a társulások.

Idősek az internettel

Elindult az „Idősek Budaörsért az internettel” elnevezésű program a Telekuckóban, melynek célja, hogy az idősek is megtanulják használni a számítógépet, az internetet. Az internet világának felfedezése olyan eszközt jelenthet, amely hozzásegíthet problémáik megoldásához, esetleg a magány, elszigeteltség érzésének csökkentéséhez. A képzés ingyenes.

Olyanok, mint én – Az Empátia nap üzenete több, mint a másság elfogadása

A sérült emberek munkahelyteremtéséről, a megváltozott szociális ellátások összegeiről, az ergoterápiáról, valamint arról esett szó 2004. szeptember 11-én az immár második alkalommal megrendezett Empátia napon, hogy az ép embereknek milyen gondolkodásbéli változásra lenne szükségük a fogyatékkal élők megítélésében.

Drog helyett érdekes programok

Az iskolák drogstratégiájának hiányáról, a Gyermek-, Ifjúsági és Sport Minisztérium pályázatainak eredményeiről, valamint a gyerekek szabadidős tevékenységeinek lehetőségeiről esett a legtöbb szó a 2004. szeptember 20-i Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) összejövetelén. Nincs az iskoláknak szakmailag hiteles és naprakész drogstratégiájuk, kivéve a Herman Ottó iskolát – jelentette ki Molnár Tamás, a KEF elnöke. A legnagyobb problémát abban látja, hogy bár a kevesebb óraszám miatt a gyerekeknek több szabadidejük van, ezt nem tudják kedvük szerint eltölteni. Mert ha például focizni szeretnének (anélkül, hogy egyesületbe akarnának járni) nincs szabad sportpálya a számukra. Elvileg minden iskolában kellene egy főmunkaidős szabadidő-szervező, aki a gyerekek hasznos időtöltéseinek lehetőségeivel foglalkozik, de az oktatási intézményeknek erre nincs keretük. A fórum tagjai a gyermekek védelmével kapcsolatban mind egyetértettek abban, hogy a család egysége, az egymással való törődés az alapja a kábítószer fogyasztás megelőzésének.

Tanoda a gyerekek esélyegyenlőségéért

2004. októberében indult a hetedik tanév a Polgárok Házában

Az előrejelzések szerint hazánkban várhatóan tovább emelkedik a hátrányos helyzetű, pedagógiai segítségre szoruló gyerekek száma. Ebből kiindulva a Budaörsi Roma Önkormányzatnak európai uniós támogatással sikerült egy tízhónapos romanológiai képzést lebonyolítania a budaörsi általános iskolák tanárai számára. Ezzel a kurzussal a tanoda olyan eszközrendszert kívánt a pedagógusok kezébe adni, amellyel elősegíthetik a roma gyerekek integrációját. „A pedagógusnak tisztában kell lennie azzal, hogy a sokféleség, a másság nem gyengíti, ellenkezőleg, gazdagítja a kultúránkat, a tolerancia pedig erősíti a társadalmat” – mondta Aranyosiné Rózsa Szeréna, a helyi roma kisebbségi önkormányzat tagja. Az előadások anyagából könyv és munkafüzet is készül, ez utóbbi anyagát az úgynevezett erdei iskolák foglalkozásain dolgozzák majd fel. Az uniós támogatás egyben lehetővé teszi hatszáz budaörsi gyerek erdei iskolai szállásdíjának finanszírozását is.

Közös kirándulás

Megalakult Bécsi Judit vezetésével az a kiránduló baráti társaság, amelynek tagjai szeptember elején, szép, nyár végi időben vállalkoztak az első könnyebb sétára Kamaraerdőben. A tervek és igények szerint havonta lesz ilyen kirándulás, jellemzően a második hét szombatján.

Bence a harmadik legjobb ifjúsági dzsúdós Európában

Zámbori Bence cselgáncsozó bronzérmet hozott haza a rotterdami ifjúsági (U17) Európa bajnokságról, az 50 kilogrammosok versenyéről.

10 éve, 2014 októberében erről írtunk…

Budaörs így választott

A 2014-es önkormányzati választáson az egyéni körzetekben mindenhol a Budaörs Fejlődéséért Egyesület jelöltje kapott bizalmat. Mivel vegyes választási rendszer van, így a töredékszavazatokkal, listán kerültek be a Fidesz képviselői közül hárman, és egy a Jobbiktól. A polgármester 24 év után Wittinghoff Tamás maradt újabb öt évre, aki azt ígérte, hogy semmit sem fognak egyoldalúan eldönteni, hanem a másik oldallal egyeztetve szeretnének dolgozni.

A látássérülteket támogatták a licittel

Egy hétig lehetett licitálni arra a vízilabdára, amit a magyar férfi válogatott tagjai dedikáltak Wittinghoff Tamás számára, aki azt felajánlotta a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete számára. A licit 80 000 forinttal zárult, egy háromgyermekes hölgy nyerte meg. A labdát 2014. október 9-én a budaörsi sportcsarnokban, kisebb ünnepség keretében vehette át. Ott volt Benedek Tibor szövetségi kapitány is és Decker Ádám a jelenlegi válogatottból. Köszöntőt mondott Székely Bulcsú, Sidney olimpiai bajnoka, a budaörsi sportlétesítmény igazgatója.

Átadták a Rózsa utcai új óvodát

Hat hónap alatt készült el és 60-75 kisgyermek elhelyezésére alkalmas az az új óvodaépület, amely a Rózsa utcai tagóvoda telephelyén épült fel három új csoportszobával, kiszolgáló helyiségekkel, szép udvarral. Az új óvoda a Csicsergőhöz tartozik, így az ott folyó nevelési programot veszi át. A beruházás 305 millió forintba került, amelyből 230-at a Közép-Magyarországi Operatív Program pályázatán nyert el Budaörs. „A városban örvendetesen növekvő gyereklétszám tette sürgetővé a bővítéseket, de nagyban hozzájárult az is, hogy a kormányzat 2015 január elsejétől 3 éves kortól kötelezővé tette az óvodástatást” – mondta Wittinghoff Tamás a megnyitón. „Az új létesítményben a XXI. század minden elvárásának , kihívásának megfelelő és a legmodernebb eszközökkel felszerelt helyiségek vannak” – erről már a Csicsergő óvoda vezetője, Veres Gáborné tájékoztatott.

A szennyvizes csatornák nem a csapadékvíz elvezetésére szolgálnak

A 2014. szeptember utolsó hetében kezdődött ellenőrzés célja a csapadékvizek közcsatornába történő illegális bevezetésének felderítése. A felderítést a város területén a helyi csatornaszolgáltató, a TÖRSVÍZ Kft. végzi. A szennyvízcsatornára történő szabálytalan csapadékvíz rákötések miatt előfordulhat a szennyvízelvezető rendszer túlterhelődése, ami kiöntést is eredményez. Közös érdekünk, hogy a város szennyvízelvezető műve biztonságosan üzemeljen, kiöntések még nagyobb esőzés esetén se keletkezzenek. Ehhez fel kell deríteni azokat a közterületen és magánterületen lévő pontokat, ahol a csapadékvíz bejuthat a szennyvízcsatornába.

Olvasókör is indult

Gyermekszínházi előadások, tánctanfolyam apróságoknak, képzőművészeti klubok és kortárs segítő képzés kicsit nagyobbaknak – ez a Városi Ifjúsági Klub névre hallgató intézmény kínálata a Károly király út elején. Az egykori moziterem újra megtelt mostanában élettel. A Rubi Klubban játszani lehet, a Szülők Akadémiája előadás sorozat. Rendszeresek a zenei, táncos és irodalmi estek, illetve a különleges filmek vetítése, 2014. októberében pedig író-olvasói kör is indult.

Nem kastély, udvarház – alapvető funkciója a művelődési ház lesz

Az egykori Bercsényi udvarház ugyan nem nyilvántartott műemlék, hanem „helyileg védett épület”, de kétségtelenül Budaörs egyik legrégebbi és a városkép szempontjából legfontosabb épülete. Az egykori iskola, majd posta épületében 2014. szeptember 21-én Gömöri Judit, Csomortány Levente történészek, Krahling János építész és Budaörs főépítésze, Mártonffy István kalauzolta végig az érdeklődőket az emelettől a pincéig. Az 1700-as évek végén Zichy Péter, illetve inkább a felesége, Bercsényi Zsuzsanna építtette, aki valószínűleg soha nem lakott benne, gazdasági épület volt. 1764-ben a Magyar Kamara tulajdonába került, a község 1883/1884-ben vásárolta meg iskolának, az irgalmas nővérek működtették. A főútra néző homlokzat és az emelet csak 1927/28-ban került rá az épületre. Bár az épület hátsó részében volt lakórész, elsősorban présház és pince volt. A nyolcvanas években költözött bele a posta. 2014-ben tervek voltak arra vonatkozóan, hogy a továbbiakban hogyan hasznosítsák az épületet, erről Mártonffy István beszélt. Átköltöztetnék a művelődési házat és kávézót alakítanának ki, a pincében pedig helyet kaphatna bowling és söröző.

Gyűlnek a kvalifikációs pontok a karatésoknál

A Budaörsi SC karate szakosztályának leigazolt versenyzői már három nehéz és rangos nemzetközi versenyen vannak túl. Gyűlnek az érmek és a pontok a még nagyobb nemzetközi versenyek kvalifikációjára. Az első verseny Zágrábban volt, 12 ország részvételével zajlott le. A 22 BSC-s indulóból 11-en érmesek lettek. A másik a XVII. Budapest Open volt, egy rangos nemzetközi karateverseny a fővárosban, ahol 22 ország versenyzői vettek részt, itt a budaörsiek 8 érmet szereztek. A harmadik esemény szintén Horvátországban volt, Rijekában, a Croatia Open elnevezésű verseny, 15 ország részvételével. Két érmet szereztek, egy bronzot és egy aranyat. Ez egyben kvalifikációs verseny is volt a februári korosztályos EB-re.

Egy hétvégi házba költözött be

A gyanúsított 2014. szeptember 7. és 2014. október 3. közötti időben egy budaörsi telekre – a tulajdonos beleegyezése és tudta nélkül – bement, majd a telken lévő hétvégi ház fürdőszoba ablakáról levágta a szúnyoghálót, betörte az ablaküveget és bemászott a házba, ahol több napig lakott. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást magánlaksértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a 25 éves budapesti lakos ellen.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here