Zajlanak az adventi programok

0
756

Pár napja megnyílt a vásár a Templom téren, amit ma délelőtt még kisebb érdeklődés kísért, de ugyanebben az időpontban sokan voltak kíváncsiak az első kézműves vásárra a PostART-on. Hamarosan kezdődik a város adventi koszorúján a harmadik gyertya gyűjtása. Érdemes figyelni és válogatni a programok között!

A Szent Tarzíciusz Egyesület és az önkormányzat szervezésében zajlanak november végétől, advent első hétvégéjétől a városban az ingyenes adventi programok. Szombaton késő délután közös gyertyagyújtás a Templom térentemplom tér koszorú, előtte és utána koncertek a Nepomuki Szent János Római Katolikus Templomban, zenei műsorok és kiállítások a városházán és a PostART-on. De a többi kulturális intézmény, a művelődési ház, a múzeumokok, a közösségi házak és a könyvtár, illetve a kisebb és nagyobb cégek és más civilszervezetek is gondoskodnak róla, hogy szinte minden nap legyen valahol karácsonyig színes gyermekműsor és/vagy kézműves foglalkozás.

Hagyomány már a Mindszenty iskolában zajló betlehemes építő verseny, aminek az alkotásai már a városháza aulájában láthatók.DSC 0008

Pár napja megnyílt a vásár is a Templom téren, amit ma délelőtt még kisebb érdeklődés kísért, vásár templom térlángosos vásáronde ugyanebben az időpontban igen sokan voltak kíváncsiak az első kézműves vásárra a PostART-on, és ugyanott a teakostóló is jól esett.teáspostart vásár 2

A további programok:

https://www.budaorsinaplo.hu/online-ujsag/programajanlo/budaorsi-advent

https://www.budaorsinaplo.hu/online-ujsag/programajanlo/budaors-karacsonya

https://www.budaorsinaplo.hu/online-ujsag/programajanlo

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here