Frissítve a tankerület közleményével! – Wittinghoff Tamás: „Semmi ráhatásunk nincs innentől kezdve, hogy mi történik a tulajdonunkban lévő iskolákban”

0
101

„A mai sajtótájékoztató témája egy nagyon szomorú ügy. Ha röviden kell összefoglalni, akkor a tankerület fura ura kitiltotta az önkormányzatot a saját tulajdonában lévő ingatlanaiból, ami szerintem példátlan, arcátlan és egyszerűen elfogadhatatlan” – kezdte ma délelőtt a városházán Wittinghoff Tamás polgármester.

Hogy miről is van konkrétan szó, erről ezt írtuk március 6-án megjelent cikkünkben: „A vita formálisan a tantermek bérbeadása kapcsán a tulajdonos (ez az önkormányzat) és a vagyonkezelő (ez a tankerület) között van, és látszólag (!) semmi másról nem szól, mint a pénzről, ez esetben mintegy 50 millió forintról, no meg esetleg arról, hogy tanítási idő után az amúgy üresen álló épületben ki és milyen foglalkozásokat tarthat. Az érintettek, a foglalkozásokat tartó klubok, egyesületek persze nem igazán értik, hogy mi történik a fejük felett, de úgy tűnik, maguk az iskolaigazgatók sem.” (A teljes cikk: https://budaorsinaplo.hu/budaorsi-onkormanyzat-kontra-erdi-tankerulet-mirol-van-mar-megint-vita/)

A polgármester pedig a nagyobb nyilvánosságnak szánt mondanivalóját így folytatta a ma délelőtti sajtótájékoztatón: De hogy kicsit távolabbi és történelmi összefüggésekbe helyezzük a dolgot, ugye a rendszerváltás után nagyon sok prioritása volt az önkormányzatnak. Nem lehet sorrendet felállítani, (…), de nálunk az oktatás, a gyermekek ügye mindig is kiemelt volt. Éppen ezért, amikor lehetőség volt rá, akkor a gimnáziumot és a zeneiskolát is fenntartásba kérte az önkormányzat  és működtette hosszú időn keresztül, ameddig ezt a törvény lehetővé tette. És hogyha valaki körülnéz Budaörsön, hogy milyen állapotban van a bölcsőde, az szerintem nemcsak hogy magyar, de európai kitekintésben is olyan színvonalú, ami párját ritkítja, valamint az óvodáink esetében is ez a helyzet és az iskoláknál is valamennyit bővítettük, emeletet építettünk rá, csarnokot építettünk, sportudvart fejlesztettünk, és a 24 tantermes iskola (ez az Egyes iskola – szerk.) összes költségét az önkormányzat finanszírozta. Ha ezeket összeadjuk, akkor ez 10 milliárdos nagyságrendet jelentősen meghaladó összeg, amit mi arra fordítottunk, hogy a lehető legjobb színvonalon tudjuk a gyermekeket ellátni. Amikor az államosítás megtörtént, akkor az önkormányzat bevezetett egy ösztöndíjrendszert, amivel a pedagógusokat igyekezett támogatni, ezt a mai napig fenntartjuk, ez is százmilliós nagyságrendet képvisel. (…)”

Majd a polgármester elmondta, amit előző cikkünkben már ismertettünk, hogy az önkormányzat 2016. december 15-én kötötte meg, törvényi kötelezettségének eleget téve az érdi tankerülettel az iskolák ingatlanjainak és eszközeinek a tankerületnek való átadásáról az úgynevezett vagyonkezelési szerződést, amiben világosan benne van”, hogy az önkormányzat tanítási időn kívül azokat használhatja, rendelkezhet felette. Ehhez képest néhány héttel ezelőtt egy ultimátumszerű levelet kaptunk a tankerület vezetőjétől, aki közölte, hogy ezt ő megszünteti március 15-től, hogy miért pont ez a dátum jutott eszébe, azt nem tudom. Megszünteti és onnantól kezdve senki nem léphet be az iskolákba, a város területén lévő iskolákba az ő engedélye nélkül, vagy a vele kötött szerződés hiányában. Tehát, ha jól értelmezem ezt, akkor, hogyha én be akarok menni egy iskolába, előzetesen engedélyt kell kérnem ettől a senki által meg nem választott embertől. Szerintem ez is egészen elképesztő.

Az önkormányzati hivatal ezt követően próbált a tankerülettel egyeztetni, de sikertelenül. Az esetleges jogvitára pedig a tankerület vezetője ha jól értelmezem, hogy mit mondott jegyző úrnak azt mondta, hogy ők pontosan tudják, hogy ez legalább három évig tartó pereskedés lenne, úgyhogy ő ezzel nem foglalkozik. (…) Tehát, hogyha én úgy ítélem meg, hogy bírósági eljárás lenne, ha valakitől jogosan kérném el azt a pénzt, amivel tartozik, akkor ezek szerint leüthetem és elvehetem a pénzét, mert meg szeretném kerülni ezt az eljárást. Hát, itt nincs fizikai erőszak, itt csak erőfölénnyel való visszaélésről beszélünk. Nyilvánvaló, hogy a tankerület vezetője megfélemlítheti az intézményvezetőket, akik majd nem mernek ellenállni, és ennek megfelelően fognak eljárni.

Majd Wittinghoff Tamás így folytatta: „Azt a pénzt, ami nekünk eddig befolyt a különböző bérbeadásokból – mert van, aki ingyen használta, de a legtöbb esetben bérleti díjat kértünk -, visszaadtuk az iskoláknak azon feladatok ellátására, amit egyébként a tankerület nem finanszíroz. Bár a jogszabályok szerint a tankerületnek az átvett létesítmények értékének legalább 2 százalékát évente rá kellene fordítania az adott iskolára, ezt nem teszi meg, ami az elmúlt 7-8 évben közel 1 milliárd forintos nagyságrendű vagyonvesztést jelent. Tehát az állításom az, hogy nemcsak arról van szó, hogy az oktatás színvonalát lerombolják, hanem az intézmények állapotát is. Egyébként hozzáteszem, hogy vannak olyan területrészek, például a zeneiskolánál, ahol az önkormányzat olyan saját tulajdonában lévő területeket ad az iskola használatába, amiért nem fizet a tankerület. Mindezeket összegezve eljutottunk oda, hogy ha nem lehet tárgyalni, ha a jogszabályokat felrúgva, a szerződést felrúgva önhatalmúlag járnak el, akkor nincs más választásunk, mint a jogi út. Mi is tudjuk, hogy ez hosszadalmas eljárás lesz, de először birtokvédelmet, aztán bírósági eljárást fogunk kezdeményezni azért, hogy az önkormányzat tulajdonát, vagyonát megvédjük.

A Budaörsi Napló március 6-án (majd a nyomtatott márciusi számunkban) megjelent cikke szerint, a tankerülettel a harmadik tárgyalás előtt az önkormányzat részéről volt még egy kis optimizmus, hogy meg tudnak peren kívül állapodni. Mi történt tehát lapzártánk után, és mi volt az önkormányzat kompromisszumos javaslata? – kérdeztük a sajtótájékoztatón, amire Vágó Csaba kabinetvezető és dr. Bocsi István jegyző válaszoltak: Igen, ez naiv optimizmus volt. (…) Igazából van közöttünk egy bonyolult szerződéses jogviszony, aminek a nagy részét a tankerület nem teljesítette, és az elszámolásokat végig kéne beszélni, hogy aztán a nyár közepére ez az egész kitisztulhasson. Ezt kínáltuk fel, ami egyébként szerződéses kötelezettség, és a PTK is előírja. A polgári jogi jogviszonyokban gyakorlatilag együttműködési kötelezettsége van a feleknek. Az együttműködési kötelezettség nyilván nem azt jelenti, ami itt történt, hogy február huszonvalahányadikán kapunk egy levelet, hogy innentől így lesz, mert én azt mondtam. Ebből a helyzetből próbáltuk meg kimenteni a tankerület jelenlegi megbízott vezetőjét. Nem hagyta magát. A harmadik beszélgetés elején kerek perec leszögezték, hogy semmifajta ilyen kompromisszumra nem hajlandók, de egyébként számos más kompromisszumra hajlandók. De, hogy mi lenne az, arra nem kaptunk választ.

Az Átlátszó újságírója pedig arra kérdezett rá, hogy a tankerület az önkormányzattal kötött megállapodások mely pontjait rúgta fel korábban. Wittingoff Tamás válaszolt:Erre utaltam már, nekik kötelezettségük lenne az, hogy az épületeket megfelelően szinten tartsák, felújítsák, és mi folyamatosan jelezzük, hogy burkolatot kellene cserélni, hogy a nyílászárókkal vannak problémák stb., most nem akarom mindegyiket felsorolni, és cinikus leveleket kapunk, de nem fordítanak rá egy fillért sem.” Vágó Csaba pedig visszautalva egy korábbi hasonlatára, hozzátette: „A megbeszéléseinkről még szerettem volna egy gondolatot megosztani, ami érthetővé teszi az Iványi Gáborék féle iskolák állami leszámolásával való párhuzamot. Hogy ez az egész legkevésbé a gyerekekről szól. (…) Számos olyan épületrész van, például egy tornacsarnok, amit nem kellett átadunk a tankerületnek, ám ők is használják például tornaórára, a mindennapos testnevelés keretében, amiért nekünk nem fizetnek. És én ennek örülök, hiszen használják csak. Ám amikor mondtuk, hogy tisztázni kellene, milyen feltételekkel adjuk oda nekik továbbra is, akkor erre az volt a válasz, hogy akkor majd tornáznak a gyerekek máshol, kint valahol.

Végül: vajon mit tesznek, tehetnek ezek után az iskolában foglalkozásokat tartó bérlők? „A bérlőket most a szőnyeg szélére állították, kötelesek a tankerülettel szerződni – kezdte a válaszolt a polgármester. S hogy ők rosszul jártak, járnak-e? „Egy példa: a Bleyer iskolában bérel egy gyógytornász egy helyiséget, ahol felnőtteknek tartanak edzéseket. Ő mesélte nekem tegnap, hogy képzeljem el, eddig 4500 forint plusz áfát fizetett a teremért, ami a piaci árakhoz képest nagyon kedvezményes volt, és most helyette 1200 forint plusz áfát kér a tankerület. Magyarul: most azt fogják ezek szerint eljátszani, hogy jóval kevesebbet kérnek bérleti díjként, mint tette azt az önkormányzat. Viszont mi a pénzt eddig az iskolákra költöttük, de ők vajon hova teszik? (…) Szóval itt van megint egyfajta cinizmus is, hogy hát mi majd olcsóbban adjuk, és haragudjanak rátok. Az általuk most megkötött bérleti szerződések július 31-ig szólnak, hogy szeptembertől mi lesz, azt nem tudjuk.”

Egy további újságírói kérdésre még elhangzott, hogy az önkormányzat igyekezett folyamatos kapcsolatban lenni a bérlőkkel, de azok először egyoldalú információkat kaptak, hiszen a tankerület kiadta az iskolaigazgatóknak, mit mondjanak, majd „mi is behívtuk őket egyeztetni, és hogy legyenek türelemmel, (…) de miután megkaptuk a tankerülettől a nemet és lejárt a 24 órás gondolkodási idő is, ezek után azt mondtuk a bérlőknek, hogy tegyenek belátásuk szerint. (…) Semmi ráhatásunk nincs innentől kezdve, hogy mi történik a tulajdonunkban lévő iskolákban.”

A sajtótájékoztató videón: ITT érhető el.

Frissítés, 2025.03.21.: A tegnapelőtti sajtótájékoztatón elhangzottakra egy közlemény kiadásával reagált az Érdi Tankerület, amelyet alább változtatás nélkül teszünk közzé:

„Jogellenesen szedett bérleti díjat a Budaörsi Önkormányzat

Több sajtóorgánumban egyoldalúan közölték Budaörs város polgármesterének téves véleményét, hogy az Érdi Tankerületi Központ jogellenesen szed vagyonkezelésében lévő intézményeiben bérleti díjat. Ezzel szemben az igazság az, hogy az Érdi Tankerületi Központ kizárólag a hatályos jogszabályoknak megfelelően szeretne eljárni a terembérlésekkel kapcsolatosan.

Budaörs Város Önkormányzata 2017. január 01. óta jogellenesen szedett bérleti díjat az Érdi Tankerületi Központ vagyonkezelésében lévő oktatási helyiségek után. Amíg az önkormányzat bérbe adta a termeket, és a bérleti díj is a város bevétele volt, azonban a fenntartó Tankerület fizette ennek minden költségét: közüzemi díjak, takarítás, állagmegóvás, karbantartás stb. A Tankerület most ezt a jogellenes állapotot szüntette meg. 2025. március 15-től kizárólag az Érdi Tankerületi Központtal kötött bérleti szerződéssel rendelkezők használhatják helyiségeket. Sem a korábbi bérlők, sem a későbbi érdeklődők nem szorulnak ki az intézményekből, sőt minden helyiséget kedvezőbb áron tudunk bérbe adni. Egy dolog azonban változott, új szerződésre van szükség, hogy a korábbi jogellenes állapot rendeződjön. 2025. március 15-öt megelőző hetekben három alkalommal folytatott tárgyalást az Érdi Tankerületi Központ vezetése és Budaörs Város Önkormányzata. Az Érdi Tankerületi Központ partner volt, hogy megegyezés szülessen a kérdésben, de az önkormányzat nem volt hajlandó rendezni az ügyet. Ezért a Tankerület megtette a szükséges intézkedéseket. Ez által megvalósult a köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 74.§ (4) bekezdésében foglalt rendelkezés, mely szerint vagyonkezelésben lévő köznevelési helyiségeket a tulajdonos önkormányzat nem adhat bérbe. Valamennyi korábbi bérlő aláírta az új bérleti szerződést a Tankerülettel és zavartalanul folytathatja az eddigi tevékenységét. A köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 76. §-ban foglaltaknak megfelelően a Tankerület vezetése javasolta, hogy külön megállapodást kössön a fenntartó Tankerület és Budaörs polgármestere annak érdekében, hogy a város számára kiemelt fontossággal bíró szervezetek bizonyos eseményei ingyenesen valósulhassanak meg az iskolákban. A javaslatot a város részéről tárgyalók nem fogadták el, ezért a Tankerület – esetlegesen szükséges intézkedés céljából – írásban fordult a budaörsi iskolák igazgatóihoz, hogy ha van olyan szervezet, amely ingyenesen használja a termeket, javasolják-e, hogy ez a korábbi gyakorlat maradjon.

A budaörsi vezetés nyilatkozatával ellentétben nem igaz, hogy kár érte volna a várost. A Tankerület a budaörsi iskolák vonatkozásában is elvégzett minden rá háruló szükséges karbantartási és állagmegóvási munkát, és jelentős fejlesztéseket hajtott végre az elmúlt 8 évben.”

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here