Világjárók sorozat – Az élet Chilében

0
177

Chiléről tartott hétfő este előadást a művelődési házban Nyitrai Zsuzsa budaörsi hölgy, aki tíz évet élt a dél-amerikai országban és ezidő alatt sok helyen megfordult. Egy átlagos földrajzóránál lényegesen érdekesebben, árnyaltabban ismertette Chile természeti tájait, kultúráját személyes élményein keresztül.

A Jókai Mór Művelődési Ház Világjárók sorozatában a világ túlsó felébe kalauzolta el hallgatóságát Nyitrai Zsuzsa, aki Budaörsön nőtt fel, jelenleg is itt él, de élete úgy alakult, hogy tíz évet élt egy dél-amerikai országban, Chilében. Előadása elején megosztotta közönségével, hogy férje chilei, és két gyermeke is ott született. Sokat utaztak az országon belül, így az északi területek sivatagától a déli, sarkvidéki tájakig minden jelentősebb területről saját tapasztalatait mesélte el.

Bevezetésként Chile gazdaságáról esett szó, hogy a világ egyik legnagyobb bortermelője, második legnagyobb lazactenyésztője és GDP-jének 70 %-át rézbányászata adja. Nincs ugyan államháztartási hiánya, és majdnem minden vámmentesen kerül az országba, ezért viszonylag olcsók az autók és a műszaki cikkek, de nagy a társadalmi egyenlőtlenség, habár mélyszegénység már nincs.

Területét tekintve Chile egy hosszú (körülbelül 4300 km), de keskeny (átlagosan 200 km) ország, amit kelet felől az Andok, nyugatról a Csendes-óceán határol. Délen egy kis darab az Antarktiszból is hozzá tartozik, valamint a 3700 km-re fekvő a Húsvét-sziget is, melynek hivatalos neve tavaly óta Rapa Nui. Az előadó öt zónára osztva mesélt az egyes területekről. Elsőként az északi részen fekvő Atacama sivatagról, mely a világ legszárazabb sivataga, ennek dacára mégis a hirtelen lezúduló túl sok csapadék miatt evakuálták szüleit onnan, mikor ott nyaraltak. Az ilyen időjárást a helyiek bolíviai télnek nevezik, mert a csapadék abból az irányból érkezik. A területen lévő sós tavak a Holt-tenger vizénél is sósabbak, ezen kívül gejzírek is vannak, melyek megtekintésére a hűvös hajnali órák a legideálisabbak (éjjel -15 Celsius fokig is lehűl a levegő a sivatagban, míg nappal +40 is lehet). Különös, hogy nyílt bányából is nyernek ki rezet, a Chuquicamata elnevezésű gödörből óriás munkagépekkel dolgoznak, ahol egy dömper öt-hat méter magas.

Az óceán még a melegebb, északi országrész partszakaszán sem túl kellemes, a víz hőmérséklete 16-17 Celsius foknál nem melegebb, a hullámok nagyok, az idő gyakran szeles, csapadékos. Az ország közepe táján, mediterrán éghajlaton van a főváros, Santiago de Chile. Itt 7 millió ember él (Chile lakosainak száma összesen 18 millió). Egy órányi autózással elérhető innen az óceán is és a síterepek is, persze két különböző irányban. Utóbbihoz persze legalább 3000 méteres magasságra kell menni, ahol már kellőképpen hideg van. A fővárosban áll Dél-Amerika legmagasabb épülete, a 300 méter magas Gran Torre Santiago irodaépület.

E vidéken található a rengeteg szőlőültetvény, melyek közül például a Casablanca völgye, ahol különösen sok a napsütéses órák száma, benne van a világ első tíz bortermelő vidéke között a Wine Enthusiast magazin szerint. Valparaíso, mely a Panama-csatorna megépítése előtt fontos kikötőváros volt, hajózásilag ma már nem jelentős, de színes házacskáival az UNESCO világörökség része, ahogyan délebbre, a Chiloé szigetén lévő fatemplomok is.

Nyitrai Zsuzsa kitért a chilei gasztronómiára is, amit ő megkedvelt, bár néhány étel és ital nekünk, európaiaknak különösen furcsának tűnhet. Például a Pisco sour, ami egy pálinkaszerű alkoholos ital citromlével, cukorral, tetején felvert nyers tojásfehérjével, illetve a cheviche nevű étel, ami tulajdonképpen nyers hal felkockázva, citromlével leöntve, hagymával és koriander zölddel, amit Chilében úgy és olyan gyakorisággal használnak a konyhában, mint mi a petrezselymet.

Chile délebbi része tavairól és vulkánjairól híres. Frutillar nevű település pedig arról, hogy a XIX. században német telepesek alapították, és Nyitrai Zsuzsa helyi éttermekben hallotta, ahogy családok maguk között németül beszélgetnek.

Ezeken a déli területeken élnek a mapuche indiánok, az araucaria fás erdők mélyén. A másfél milliós népcsoport tagjai közül sokan beolvadtak már a civilizált életbe, de van köztük, akik még szeretnék visszakapni ősi földjeiket. A világ leghosszabb háborújaként elhíresült konfliktus, a spanyolok és a mapuche indiánok között, az európaiak XVI. századi megérkezésétől a XX. század elejéig tartott. Bár egyik fél sem győzött, egy békeegyezmény lezárta, de valójában az őslakosok azóta sem békéltek meg.

Még délebbre, Patagóniában található a világ gleccsereinek 76 %-a. Itt van a General Carrera tó, mely Dél-Amerika legmélyebb tava, több, mint ötszáz méter mély. Mészkő képződményei látványos „katedrálisokat” alkotnak, illetve a mészkő tómeder miatt különleges, opálkék a tó vize. A San Rafael gleccser az egyik legnagyobb közel 760 négyzetkilométer kiterjedésével. Sajnos a globális felmelegedés miatt egyre rövidebb.

Az előadó személyes kedvence Caleta Tortel, egy halászfalu, melynek jellegzetessége, hogy az iszamos talajon ciprusfa pallókból épített utakon lehet közlekedni, melyeket négy kilométer hosszan építettek ki. Az itt élő emberek jelszava: „Aki Patagóniában siet, vesztegeti az idejét.” Így aztán szerény körülmények között, de nyugalomban élik életüket.

A legdélebbi lakott település Punta Arenas, innen ki lehet hajózni a Magellán-szorosba. A sok-sok szigeten pingvinekkel is lehet találkozni, akik egyébként nem félnek az embertől.

Végezetül a Húsvét-szigetről esett szó, mely mintegy 3700 kilométerre van Chile partjaitól a Csendes-óceánon. Tahiti népek lakják, a sziget tavaly óta hivatalossá vált új megnevezése, Rapa Nui az ő nyelvükön annyit tesz, nagy Rui. A sziget a rajta lévő mintegy 900, úgynevezett moai szoborról híres, melyeket a helybéliek istenekként tisztelnek. Nyáron, februárban rendezik meg itt minden évben a La Tapati kulturális fesztivált.

Az előadás végén ezúttal is lehetősége nyílt a hallgatóságnak, hogy kérdezzen az előadótól. Volt, aki a közbiztonságra kérdezett rá. Kiderült, hogy bár az előadó hölgynek nem volt rossz élménye, azért a nagyobb városok nem olyan biztonságosak, mint Magyarország, mely a 19. legbiztonságosabb ország a világon. Azonban Patagóniában akár egyedül is lehet túrázni, nem valószínű, hogy ott bántódás éri a turistát.

Másvalaki az iránt érdeklődött, élnek-e magyarok Chilében? A válasz, hogy élnek ugyan, de az idősebb korosztály, akik még a második világháború után vagy 1956-ban vándoroltak ki. Leszármazottaik nem beszélnek magyarul. Erről másvalakinek az jutott eszébe, hogy mi lett azokkal, akik a hetvenes években Pinochet diktatúrája elől menekültek Magyarországra? A diktátor bukása után (1989) voltak, akik hazamentek, de sokan maradtak, ide házasodtak, beolvadtak.

Aki érdeklődik Chile iránt, annak jó olvasmány lehet Isabel Allende Lelkem, Inés című könyve, melyből képet kaphat Chile történelméről. Aki pedig azt fontolgatja, el is látogatna az országba, vegye fel a kapcsolatot Nyitrai Zsuzsával, mert szándékozik turistacsoportot vezetni Magyarországról Chilébe.

Fotók: Pixabay és Google Streetview