A városháza aulájában szeptember 10-től 15-ig látható Pásztor Noémi meze, amit a nyáron az U20-as női kézilabda világbajnokságon viselt, továbbá Pásztor Noémi és Horváth Laura aranyérmei. Erről tartottak hétfő délután sajtótájékoztatót.
„Pásztor Noémi és Horváth Laura tagjai voltak annak az U20-as junior női kézilabda válogatottnak, amelyik idén júliusban, Debrecenben megnyerte a világbajnokságot. Általuk két budaörsinek volt tehát érintettsége ebben a sikerben” – mondta Rédl Dávid a Budaörs Handball szóvivője lapunknak hétfő délután azon a sajtótájékoztatón, amit a városházán egy mini-kiállítás megnyitójaként tartottak. „Noémi tavaly már itt játszott nálunk Budaörsön és fiatal beállóként erősíti a felnőtt női budaörsi csapatot és a válogatottat is, és külön öröm, hogy az IHF szakemberei a torna álom csapatába is beválasztották. És itt van velünk Horváth Laura is, aki az idén júniusban érkezett Budaörsre a Nemzetközi Kézilabda Akadémiáról, neki tehát ez az első idénye a felnőttek között az NB I-es bajnokságban. Az aranyérmek és a mez kiállítása a városházán nem a mi ötletünk volt, de megtiszteltetésnek vettük a lehetőséget. „
„A városháza aulájában szeptember 10-én felállított vitrinben Pásztor Noémi meze látható, amit a világbajnokságon viselt, amit aláírt a teljes csapat, és a lányok aranyérmei, melyek péntekig lesznek itt, így az örömöt egy kicsit megoszthatjuk mindenkivel” – tette hozzá Zsák András, az önkormányzat sportért felelős munkatársa.
Milyen érzés volt, amikor kiderült, hogy világbajnokok lettetek? – ezt már a két 19 éves sportolótól kérdeztük.
Noémi: – Még most is libabőrös leszek tőle, ha eszembe jut. Nagyon jó volt.
Laura: – Én ugye csak kívülről néztem, mert nem állítottak be, de még úgy is fantasztikus volt látni, hogy a lányok mennyire örülnek, majd lefutni hozzájuk és velük együtt örülni.
Volt olyan pillanat a döntő alatt, hogy az izgalomtól nem tudtál odanézni? – faggattuk őket tovább.
Laura: – Nem, mert bíztam bennük és tudtam, hogy mindenre fel vannak készülve, nem történhet váratlan dolog.
A pályán van arra idő, hogy az eredményt figyeld, vagy mindig az éppen a következő feladatra kell koncentrálni?
Noémi: – Mindig inkább a következő feladatra figyelünk, hogy a támadót megállítsuk vagy hogy kihasználjuk az adott helyzetet és lőjünk, de azért közben akaratlanul is fel-felnézünk az eredményjelzőre.
Hogyan kerültetek a budaörsi csapatba?
Laura: – Mindketten nekások voltunk, és az akadémia a tizenkettedik évvel véget ér. Nekem Nono mesélt nagyon jókat a csapatáról, ezért egyértelmű volt, hogy ide szeretnék jönni.
Noémi: – Nekem egy évvel korábban kicsit nehezebb volt a döntés, de Hornyák Ágival, az utánpótlás nevelés edzőjével beszélgetve úgy éreztem, hogy meg tudom majd itt állni a helyem az első NB I-es szezonomban.
Ismertétek vagy ismeritek már valamennyire a városunkat?
Laura: – Amikor régen Szombathelyről Pestre jöttünk a csapatommal versenyre, mindig a budaörsi Mekiben álltunk meg. (Nevet.) De miután ide szerződtem már az első hetekben bejártam a Törökugratót, mert szeretem a panorámát, a naplementét fentről.
Noémi: – Én Tamásiból jöttem és ismerkedem Budaörssel.
Milyen gyakran tudtok hazautazni?
Laura: – Ez attól függ, van-e hétvégén meccsünk, de jellemzően három-négy hetente.
Noémi: – Amit azonban már az akadémiai évek alatt, 14 éves korunktól megszoktunk, és mivel minden nap telefonálunk a családunkkal, így nem jelent gondot.
S mik az álmok? Rövidebb és hosszabb távon?
Laura: – Egyre jobban belenőni az NB I-be és a válogatottság, illetve ha nagyon nagyot álmodunk, akkor az olimpia.
Noémi: – Én szívesen lennék majd edző, de mellette érdekel a menedzserség, nem feltétlenül a sportban, hanem valamilyen műszaki területen.
Laura: – A sport mellett második éve tanulok dietetikát, és majd sport-dietetikusként szeretnék valamikor dolgozni.
Vannak-e példaképeitek?
Noémi: – Én soha nem néztem fel egyetlen emberre, inkább minden klasszistól igyekszem ellesni egy-egy mozdulatot. Aki jól indul, attól azt, aki jól védekezik, attól azt, tehát amiben fejleszteni tudom magam.
Laura: – Nekem kislány korom óta Nikola Karabatić a példaképem. (Jugoszláv születésű olimpiai, Európa- és világbajnok francia kézilabdázó, később a francia PSG játékosa. A 2007-es, a 2014-es és a 2016-os év legjobb kézilabdázójának választották – a szerk.) Szeretnék olyan dinamikusan játszani, mint ő.
És találkoztál már vele személyesen?
Laura: – Még nem, majd az esküvőnkön. (Megint nevet.) És persze én is szeretném a posztomon játszó nagy játékosoktól ellesni, hogy ők mit csinálnak.
Kit hívtatok fel legelőször, hogy sikerült, megnyerte a csapat a világbajnokságot?
Noémi: – Nekem ott voltak a szüleim és a nagyszüleim, de máskor velük osztom meg elsőként, ha öröm ér.
Megnyugtató volt, amikor kipillantottál a lelátóra, hogy ott ülnek?
Noémi: – Meccs közben nem szoktam kinézni rájuk, csak az elején nyugtázom, hogy megjöttek és a végén intek nekik, amikor megköszönjük a közönségnek a szurkolást.
Laura: – Nekem is mindig az az első, hogy tudjam, megjöttek-e a szüleim és a barátom, aki hasonlít a Karabatićra. (Vicces lány.) De én meccs közben is ki szoktam pillantgatni, mert ezzel tudatosítom magamban, hogy figyelnek és értük csinálom.
Hova kerülnek majd az érmeitek, ha ez a városházi kiállítás bezár?
Noémi:- Én az érmemet nem adom senkinek. Mondtam is, hogy nagyon vigyázzanak rá. A mezem pedig úgy tudom, hogy a városi sportcsarnokban lesz kiállítva.
Laura: – Én minden sportrelikviát, az érmeket, a mezeimet és a képeket is otthon tartom.
Tehát aki szeretné megnézni a két lány érmeit, péntek délután zárásig menjen el a városházára!
(Korábbi interjúnk Pásztor Noémivel ITT olvasható.)
Fotók: Vörös Ádám (Budaörsi Handball)
