Világbajnoki kézis aranyak a vitrinben a városházán

0
118

A városháza aulájában szeptember 10-től 15-ig látható Pásztor Noémi meze, amit a nyáron az U20-as női kézilabda világbajnokságon viselt, továbbá Pásztor Noémi és Horváth Laura aranyérmei. Erről tartottak hétfő délután sajtótájékoztatót.

Pásztor Noémi és Horváth Laura tagjai voltak annak az U20-as junior női kézilabda válogatottnak, amelyik idén júliusban, Debrecenben megnyerte a világbajnokságot. Általuk két budaörsinek volt tehát érintettsége ebben a sikerben” – mondta Rédl Dávid a Budaörs Handball szóvivője lapunknak hétfő délután azon a sajtótájékoztatón, amit a városházán egy mini-kiállítás megnyitójaként tartottak. Noémi tavaly már itt játszott nálunk Budaörsön és fiatal beállóként erősíti a felnőtt női budaörsi csapatot és a válogatottat is, és külön öröm, hogy az IHF szakemberei a torna álom csapatába is beválasztották. És itt van velünk Horváth Laura is, aki az idén júniusban érkezett Budaörsre a Nemzetközi Kézilabda Akadémiáról, neki tehát ez az első idénye a felnőttek között az NB I-es bajnokságban. Az aranyérmek és a mez kiállítása a városházán nem a mi ötletünk volt, de megtiszteltetésnek vettük a lehetőséget. “

“A városháza aulájában szeptember 10-én felállított vitrinben Pásztor Noémi meze látható, amit a világbajnokságon viselt, amit aláírt a teljes csapat, és a lányok aranyérmei, melyek péntekig lesznek itt, így az örömöt egy kicsit megoszthatjuk mindenkivel” – tette hozzá Zsák András, az önkormányzat sportért felelős munkatársa.

Milyen érzés volt, amikor kiderült, hogy világbajnokok lettetek? – ezt már a két 19 éves sportolótól kérdeztük.

Noémi: – Még most is libabőrös leszek tőle, ha eszembe jut. Nagyon jó volt.

Laura: – Én ugye csak kívülről néztem, mert nem állítottak be, de még úgy is fantasztikus volt látni, hogy a lányok mennyire örülnek, majd lefutni hozzájuk és velük együtt örülni.

Volt olyan pillanat a döntő alatt, hogy az izgalomtól nem tudtál odanézni? – faggattuk őket tovább.

Laura: – Nem, mert bíztam bennük és tudtam, hogy mindenre fel vannak készülve, nem történhet váratlan dolog.

A pályán van arra idő, hogy az eredményt figyeld, vagy mindig az éppen a következő feladatra kell koncentrálni?

Noémi: – Mindig inkább a következő feladatra figyelünk, hogy a támadót megállítsuk vagy hogy kihasználjuk az adott helyzetet és lőjünk, de azért közben akaratlanul is fel-felnézünk az eredményjelzőre.

Hogyan kerültetek a budaörsi csapatba?

Laura: – Mindketten nekások voltunk, és az akadémia a tizenkettedik évvel véget ér. Nekem Nono mesélt nagyon jókat a csapatáról, ezért egyértelmű volt, hogy ide szeretnék jönni.

Noémi: – Nekem egy évvel korábban kicsit nehezebb volt a döntés, de Hornyák Ágival, az utánpótlás nevelés edzőjével beszélgetve úgy éreztem, hogy meg tudom majd itt állni a helyem az első NB I-es szezonomban.

Ismertétek vagy  ismeritek már valamennyire a városunkat?

Laura: – Amikor régen Szombathelyről Pestre jöttünk a csapatommal versenyre, mindig a budaörsi Mekiben álltunk meg. (Nevet.) De miután ide szerződtem már az első hetekben bejártam a Törökugratót, mert szeretem a panorámát, a naplementét fentről.

Noémi: – Én Tamásiból jöttem és ismerkedem Budaörssel.

Milyen gyakran tudtok hazautazni?

Laura: – Ez attól függ, van-e hétvégén meccsünk, de jellemzően három-négy hetente.

Noémi: – Amit azonban már az akadémiai évek alatt, 14 éves korunktól megszoktunk, és mivel minden nap telefonálunk a családunkkal, így nem jelent gondot.

S mik az álmok? Rövidebb és hosszabb távon?

Laura: – Egyre jobban belenőni az NB I-be és a válogatottság, illetve ha nagyon nagyot álmodunk, akkor az olimpia.

Noémi: – Én szívesen lennék majd edző, de mellette érdekel a menedzserség, nem feltétlenül a sportban, hanem valamilyen műszaki területen.

Laura: – A sport mellett második éve tanulok dietetikát, és majd sport-dietetikusként szeretnék valamikor dolgozni.

Vannak-e példaképeitek?

Noémi: – Én soha nem néztem fel egyetlen emberre, inkább minden klasszistól igyekszem ellesni egy-egy mozdulatot. Aki jól indul, attól azt, aki jól védekezik, attól azt, tehát amiben fejleszteni tudom magam.

Laura: – Nekem kislány korom óta Nikola Karabatić a példaképem. (Jugoszláv születésű olimpiai, Európa- és világbajnok francia kézilabdázó, később a francia PSG játékosa. A 2007-es, a 2014-es és a 2016-os év legjobb kézilabdázójának választották – a szerk.) Szeretnék olyan dinamikusan játszani, mint ő.

És találkoztál már vele személyesen?

Laura: – Még nem, majd az esküvőnkön. (Megint nevet.) És persze én is szeretném a posztomon játszó nagy játékosoktól ellesni, hogy ők mit csinálnak.

Kit hívtatok fel legelőször, hogy sikerült, megnyerte a csapat a világbajnokságot?

Noémi: – Nekem ott voltak a szüleim és a nagyszüleim, de máskor velük osztom meg elsőként, ha öröm ér.

Megnyugtató volt, amikor kipillantottál a lelátóra, hogy ott ülnek?

Noémi: – Meccs közben nem szoktam kinézni rájuk, csak az elején nyugtázom, hogy megjöttek és a végén intek nekik, amikor megköszönjük a közönségnek a szurkolást.

Laura: – Nekem is mindig az az első, hogy tudjam, megjöttek-e a szüleim és a barátom, aki hasonlít a Karabatićra. (Vicces lány.) De én meccs közben is ki szoktam pillantgatni, mert ezzel tudatosítom magamban, hogy figyelnek és értük csinálom.

Hova kerülnek majd az érmeitek, ha ez a városházi kiállítás bezár?

Noémi:-  Én az érmemet nem adom senkinek. Mondtam is, hogy nagyon vigyázzanak rá. A mezem pedig úgy tudom, hogy a városi sportcsarnokban lesz kiállítva.

Laura: – Én minden sportrelikviát, az érmeket, a mezeimet és a képeket is otthon tartom.

Tehát aki szeretné megnézni a két lány érmeit, péntek délután zárásig menjen el a városházára!

(Korábbi interjúnk Pásztor Noémivel ITT olvasható.)

Fotók: Vörös Ádám (Budaörsi Handball)