Városunktól több mint 6 milliárdot vesz el az állam

0
71
Az úgynevezett szolidaritási hozzájárulásról már gyakran írtunk, 2016-tól folyamatosan, (például: Budaörs ismét pert indít a szolidaritási adó miatt – Budaörsi Napló), ám az, hogy az idén mennyit von el az állam az önkormányzatoktól. ezen a jogcímen, most derült ki a Magyar Közlönyből. Három budaörsi helyi képviselő is frissen kommentálta a közösségi oldalán.
Tóth Ferenc (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) ezt írta:  „A rendeletben megadott összeg nagyon sok: 360 milliárd forintot vonnak el a felsorolt önkormányzatoktól, ami a nagyságrendileg az éves állami költségvetés 1%-a körül van. Egészen horribilis számú önkormányzat válik itt befizetővé. A 854, az kb. az ország önkormányzatainak egynegyed része, így saccra az ország lakosságának minimum 90%-a.
A leginkább lehúzott települések toplistája sem váratlan: Budapest, Győr, Debrecen, Székesfehérvár, Kecskemét, Budaörs, Zugló, Miskolc. Sokkal érdekesebb a lista túlsó vége. A Sopron melletti Hegykő 1142 forintjáért is lehajol a miniszter Forrás: Magyar Közlöny, Kontroll.hu”

Farkas Benedek (BFE) pedig ezt: „Nagy Márton (gazdasági miniszter – a szerk.) kihirdette az összeget amit az önkormányzatok rettegve vártak. Több mint hat milliárd (6 099 807 695) forintot nyúl le idén az állampárt a budaörsiektől a nyilvánvalóan alkotmányellenes „szolidaritási hozzájárulás” ürügyén. 200 000 forintot dob minden budaörsi, gyerektől az aggastyánig, csak ezzel az elvonással Orbán Viktor és családi barátai zsebébe. Hogy mire költik, azt meg lehet nézni az A Dinasztia című filmben. (például ITT olvasható róla és látható – a szerk.) Nem tudom ki hogy van ezzel, de nekem biztos nincs erre 200 ezrem.

Mire költhetné ezt a város?
Építhetnénk 4-5 új óvodát (a most épülő Pagony ára alapján)
Építhetnénk 14 kilométer kétsávos úttestet (egy ’24 évvégi budaörsi útépítés ára alapján)
Felújíthatnánk 40 átlagos budaörsi utcát (szintén egy tavalyi budaörsi felújítás alapján)
Esetleg a jelenleginél 61x nagyobb összeget szánhatnánk a Közösségi költségvetésre
Új színházról, művházról, 3-4 idősekotthonáról nem is beszélve. És ez csak egy év.”

 

Monostori-Kalovits Márk (…) Kis adalék: a 6,1 milliárdos elvonással Budaörs a “TOP 10” város között van, ami az elvonás nagyságát illeti.

Az abszolút nonszensz összeg még tovább árnyalható, ha lakosságszámra vetítjük. A 9 város esetében ez az összeg lakosonként 45 és 90 ezer forint között mozog; ugyanakkor Budaörsön 200 ezer forint fölött van!
(…) Mit gondolnak az idei évi elvonásról? Meddig mehet ez így tovább?
Írják meg kommentben, osszák meg, hogy minél több budaörsi láthassa a tényeket!

A témával bővebben majd a 2025. évi költségvetésről szóló cikkünkben foglalkozunk.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here