Indiába, a hinduk országába repített el minket tegnap este a Jókai Mór Művelődési Központ Világjárók sorozatában dr. Kozári Karina, az Eupolisz Utazási Iroda túravezetője. A több mint két és fél órás előadásában India északi részéről haladtunk a kivetített fotók és a hozzá fűzött ismertetők segítségével délre, az ország csücskébe. Némi kis történelmi áttekintés után (már időszámításunk előtt 9000-ben lakták az ország területét és az ókorban bekapcsolódtak a világ kereskedelmébe, de a nagy fellendülést az időszámításunk előtti harmadik században a Mogul Birodalom kialakulása hozta meg; majd ugorva egy nagyot, a 17-18-19. században jöttek a portugál és a brit gyarmatosítók, melyek nyomai ma is meghatározóak) nevezetességeket és hozzájuk kapcsolódó történeket mutatott be, illetve az indiaiak minden napi életébe engedett bepillantást.
Budapestről a repülőút 10 és fél óra Delhibe, ahonnan a virtuális utazásunk is indult. Az Indiai Birodalom fővárosáról (1901-től lett ismét az) megtudtuk, hogy minden uralkodó lerombolta és újjá építette, illetve hogy jelenleg nyolc metróvonal szövi át. Láthattunk képeket többek között az elhalálozott katonáknak emléket állító India Kapuról és a mogul építészet több fehér csodájáról. A következő város Jaipur, (Dzsaipur), ahol minden „rózsaszín”, illetve ahol a Holy fesztivál idején minden és mindenki színes, még a fesztiválozók haja is, a levegőbe szórt festékporoknak köszönhetően. Érdekesség a csíkos mókusok, amiket a turisták is etethetnek. Agrában is „megálltunk”, hiszen itt található „a paloták koronája”, a Tádzs Mahal, a Jamuna folyó partján található mauzóleum, amely valójában egy teljes épületkomplexumot takar, aminek a része maga a fehér márvány síremlék. Sáh Dzsahán mogul sah építtette 1631-ben, gyermekszülésben elhunyt szeretett feleségének, Mumtár Mahalnak, és később őt is itt helyezték örök nyugalomra. Ez a síremlék-építészet csúcspontja, amely nem csak annak stílusjegyeit viseli magán, hanem ötvözi azt a helyi hagyományokkal.
Innen Varanasiba, „a holtak városába” mentünk tovább, a Gangesz partjára, ahol naponta több száz gyászoló család vár sorára, hogy a több száz éves hagyomány szerint a hamvasztást megkezdhessék. Az apró sikátorokon és széles járdákon a színes rongyokba és szagos virágfüzérekbe tekert holttestek a nap huszonnégy órájában tartanak végső útjuk felé, mellettük pedig ott vannak a fürdőzők és a napi mosást végzők. Karina szerint a kettő megfér egymás mellett, mert soha nem látni a halottak mellett síró arcot. (Erről bővebben például ITT olvashatnak.- a szerk.)
Kicsit ugorva Mumbai, Humpi, Kochin (vagy Cochin, ami jelenlegi formájában több kis falu összeolvadásával jött létre a délnyugati parton) után az előadás utolsó állomása Munnar volt, ahol egyebek között egy teafeldolgozóba néztünk be és csodálkozhattunk rá arra, hogy a zöld, a fehér és a fekete tea ugyanarról a cserjéről származik, csak a levél oxidációja, szárításának ideje különböző.
Aki még soha nem járt Indiába, az is hallhatott már róla, hogy az ország nagyon gazdag emlékekben, de a több mint egymilliárdot meghaladó lakosságának a harminc százaléka annál szegényebb. A családok nagy része a szűkös lakhatás miatt például az utcán éli az életét, és vannak olyan városrészek, ahova az ágykereteket is lehordják és ott alszanak. A gyermekmunka szintén súlyos probléma, de Karina nem üzemekben fényképezett le egy jellemző jelenetet, hanem ahogy egy kislány és két fiú testvére gipszből készített emléktárgyakat öntenek és festenek, majd ezt adja el a család, aminek a bevételéből élnek.
A Világjárók sorozat most nyári szünetre megy, de szeptemberben folytatódik!
Korábbi cikkeink a sorozatról: Kínáról ITT található. Afrikáról ITT. A hegymászásról pedig ITT olvashatnak.
